Nyugat · / · 1927 · / · 1927. 9.szám · / · K. K. NICOLAISEN: MARTIN ANDERSEN NEXÖ

K. K. NICOLAISEN: MARTIN ANDERSEN NEXÖ
II.

Andersen Nexö, a legtöbb költő ellentéteül, gyermekkorában egyáltalán nem szövögetett irodalmi terveket. Sokáig tartott, amíg tehetségére maga is ráeszmélt. Askovban kezdett verselni; de ezek a művei még kevés önállóságra vallanak. Első (egy vidéki lapban) nyílvánosan is megjelent szépirodalmi kísérlete a bornholmi Szt. Iván-éji ünnepekről szól; e kultúrtörténeti cikk már határozott tehetséget árul el.

De csak délvidéki tartózkodása idején bontakozik ki benne írói főtémája: a szegények életének rajza. Dél nyári napsütésében részvétesen magához ölelte az otthoni sötét és hideg nyomorgóit. Keserű sorsukat egy novellasorozatban mutatta be. Ám tárgya meglehetősen új és szokatlan volt. Az igazi formát csak nagy kínlódás árán lelte meg. Panaszosan említi, hogy az életet és embereket jobban ismerte, mint az irodalmat. Aztán ennek is nyitjára lelt s 1898-ban kiadta első könyvét, az «Árnyékok» gyűjteményét.

Ez a könyv igazi talentum munkája. Az író pompásan igazolta, hogy az élet és emberek ismeretéről joggal nyilatkozott; de most már az irodalommal való ismeretségét is bebizonyította. A könyv első elbeszélése a «Halálos harc», részletező lélekrajzában az akkori idők ízlését tükrözi. Nexö ugyancsak jó tanítványnak bizonyult.

A történet fölényes biztossággal alakul, de hiányzik belőle az élet erős lüktetése, a mélyen emberi melegség, amely a lutrizó svédről szóló elbeszélésből csak úgy árad kifelé s amelyben Nexö nagy és igaz művészettel ábrázolja, hogy a férj iszákossága és játékos szenvedélye mint buktat egy családot szerencsétlenségbe és nyomorba. Itt az író biztos talajon áll: minden szava az élet mély bölcsességétől érett. Az a megértés, amellyel egy megrémített gyermek és egy agyontépázott, de jószívű asszony sorsát ecseteli, későbbi költészetében sok szép virágot fakaszt. Most már lélekfestő művészete is helyrezökken. Hogy ismeri e tömeg embereket! A férfi gyönge jellemét, amely a legjobb szándéknak is fittyet hány, az asszony csodálatos kitartását s a betevő falatért való lankadatlan küzdelmét, a gyermek ébredező öntudatát és környezetétől visszahőkölő kiábrándultságát egyaránt a legkisebb részletbe beható erő és mély rokonszenv jeleníti meg.

A költő egyéni előadásmódja, amely már későbbi termésére utal, világosan megmutatja Nexö jókedvét és keserű iróniáját, valamint a legtragikusabb percekben is nyugodt és tiszta stílusát. Erőlködését és a közönségességtől való félelmét, amely a könyv némelyik darabjában a kirívót hajszolja, itt nagyszabású nyugalom s kifejezett epikai lendület váltja föl.

Alig egy év mulva új könyvet ad ki Nexö, a «Bűnhödés» című hosszabb elbeszélést. A könyv két részre oszlik: egy gyermekkor erősen realisztikus rajzára, meg egy - kissé romantikusan szétfolyó - szerelmi történetre. Az írót itt a kor divatja és iránya befolyásolja. Az elbeszélést átható pesszimista szemlélet nem Nexö későbbi nagy könyveinek szemlélete. Sehol semmi melegség, inkább valami hűvös szigor - s olykor halálos szomorúság. Mintha az író tudatosan és eltökélten igazodnék a törvényeivé avatott naturalisztikus követelésekhez.

«Az anya» (1900) szintén a kor bélyegét viseli. De Nexö szemlélete itt frissebb s kedélye gazdagabb. A «Vakondtúrás» (1900), ez az újabb bornholmi novellasorozat s «A Frank-család» (1901), a bornholmi népélet hosszabb rajza, ismét a «A lutrizó svéd» fiatal költőjét revelálja.