Nyugat · / · 1927 · / · 1927. 8. szám · / · KÉPZŐMŰVÉSZETI FIGYELŐ · / · HEVESY IVÁN: FRANS MASEREEL

HEVESY IVÁN: FRANS MASEREEL
3. Romans en images.

A Passion-kötet, ha művészibb formában is és művészibb eredményekkel, éppen úgy tendencia-művészetet jelent, a szó kimondott értelmében, mint az előző korszak agitációs, pacifista rajzai. A Passionnal egyidőben és azóta keletkező Masereel-rajzok elszakadnak ettől a határozott agitációs felfogástól, anélkül, hogy megtagadnák a haladásnak azt a világszemléletét, amelyből ezek megszülettek. Az itt-ott felbukkanó illusztrációkon kívül pedig most már általánossá válik a drámai témájú sorozat. Tiszta grafika ez és legfeljebb csak úgy távolodik el az abszolút festészettől, mint a programmzene az abszolút zenétől.

Egy más hasonlat talán még jobban vág ide, hogy egyben rámutasson Masereel grafikai művészetének korszerű analógiáira is: a film, mely képszerűen érzékelteti a történetfolyamatokat. A film, igaz, mozgást ad, a fametszetsorozat pedig nem. Mégis közös marad mindkettőben a szerkezet, a drámai előadásmód: minden kép a változást, az új eseményfordulatot hozza, hogy egymáshoz kapcsolódva nem képszerű, hanem időbeli folytonosságot és egységet teremtsenek.

Legismertebbek ezek közül a fametszetsorozatok közül: A Város, A Nap, Az Eszme, Történet szöveg nélkül és Naplóm. Az elsők inkább líraiak, szerkezetük szabad, a fantázia bennük korlátlanabb, külső témájuk, a szó irodalmi értelmében vett meséjük alig van, az utolsók bonyodalmas, epikus képmesék, bennük történet, elbeszélés, dramatikus értelemben. Az elsőkre talán legjellegzetesebb «A Nap» amely 63 metszetben beszéli el egy napimádó álmát, álmának fantasztikus kalandjait.

A fény bolondja, aki mindig a világosság felé tör, újra és újra lezuhan, megbámulják, kinevetik, gúnyt űznek belőle, üldözik és ő mindig újra kezdi: természetesen az igazságot, a tiszta életet kereső ember szimbóluma. Kúszik mindenre, ami magasra tör, gyárkéményre, villámhárítóra, árbócra, hajóhintára, templomtoronyra, elevátordarúra, utak magas fáira, világítótoronyra, hogy közelebb érje a fényt, a Napot. Szinte szárnyakon repül utána, ernyőn, sárkányon, repülőgépen, mindhiába: őrültnek nézik, leráncigálják, lázadónak tartják, lepuffantják, bíró elé állítják. De ő fáradhatatlan nagy keresésében: néha azt hiszi, hogy az az igazi fény, amelyet a mélységek tükröznek. Utána bukik, hogy újra csalódjon. Élete egyetlen nap-sóvárgó rohanás: mint a lidérc játszik az vele, ragyog a könyvekből, feszületről, az asszony és a bor mámorából.

Az epikus képrejtvények legjellegzetesebb sorozata a «Mon livre d' heures» 165 fametszetből. Német kiadása «Mein Stundenbuch» címen terjedt el. Teljes élettörténet, egy ember életének gyorsan pergő látomásai. Megérkezik a Városba, telve a fiatalság mohó életvágyával, álmélkodva sodródik a metropolis életének csodái között, megbámulja az uccák forgatagát, a gyárakat és gépeket, amelyek bekapják életét. Jönnek gyors egymásutánban életének képei: megismerkedik a művészettel és mindenfajta szerelemmel, a köznapi élet minden szórakozásával, örömével, kisebb és nagyobb bajával. És közben keresi a szabadságot, az egyszerű és bensőséges életet: barátja lesz a madaraknak, a koldusoknak és a gyámoltalanoknak, beszélget a konflislóval és mindenekfölött: rajongással szereti a gyerekeket. (Ő is gyerekké lesz értük, ezernyi mókával mulattatja őket. Keresi a tudományt, a zenét, a táncot, előadásra, könyvtárba jár, hasal a napsütésben, szánt-vet, túrja a földet. Jön a szerelem, nagy pillanatokkal és nagy kiábrándulásokkal. Leánygyereket fogad örökbe, felneveli, a leány meghal, ő keresi a feledést, természetben, művészetben, a magány szomorú áhitatában. Szűknek érzi régi életének börtönét: itt a tenger, az utazás, az élet új arcai. Megérzi, hogy ez az élet, bölcs lesz és fölényes. Hazatér. Tele van szeretettel és bátorsággal, de cinizmussal és türelmetlenséggel az emberi butaság ellen. Minden tette lázadás és provokálás, kötekedés és botrányokozás. A társadalomból kiűzve, az élettől elfáradva roskad az útszéli keresztfa alá. Megbékél és felmagasztosul: nem akar már más társakat, mint az erdő vadjait, fáit, virágait, az égbolt csillagait. Ott hal meg és csontvázarccal mosolyog az ég felé a virágok között, ahová utolsó pihenésre leheveredett. Végső akkordoknak váz-alakja táncol a kozmosz üstököseinek és csillagképeinek sodrában.

A «Mon livre d'heures», ha az egyes lapok piktori értékét nézzük, talán nem a legértékesebb gyüjteménye Masereelnek, de mindenesetre a legjellegzetesebb, legegyénibb és így legreprezentálóbb. A képregény maga már olyan eredeti kompozició, amely szükségképpen megköveteli, hogy vele szemben ne csak képzőművészeti szempontból mondjunk véleményt. Valami olyasmit ad a síkművészet nyelvén, ami eddig kívülesett annak hatáslehetőségein. Nem illene azonban rá a «Malerpoet» kétes értékű titulusa. Művészetében nem hibrid és heterogén művészi elemeket, grafikát és irodalmat gyúr össze, hanem a képből kiindulva teremti meg a dramatikusan felfűzött képek sorát. Így éppen olyan abszolut művészet az övé, egységes és tiszta stíluseszközökkel, mint lesz a film, amely nem irodalmat illusztrál, hanem a képből és mozgásból teremt új művészetet.

Itt gyökeredzik Masereel talentumának úttörő ereje.