Nyugat · / · 1927 · / · 1927. 3. szám · / · IRODALMI FIGYELŐ

Komlós Aladár: ÁPRILY LAJOS SZERZŐI ESTJE

Kedves hanyagsággal lóbálva a kezét, úgy jelenik meg a dobogón, mint egy diák. Atléták vonulnak fel így a versenyre. Az arca fiatal. Ritmikus csobogású verseit gyermekesen csengő és férfias erejű hangon, póztalanul olvassa fel. Érezni, hogy árad feléje egy szinte megindult szeretet a nézőtérről.

A konzervativ magyarságnak két évtizede nem támadt új költője. Néhány utódállambeli költő: Áprily Lajos, Reményik Sándor és Mécs László az első poéták Ady fellépése óta, akiket magáénak mer vallani, két évtizedig egy dacos szellemi éhségsztrájkkal tüntetett s legföljebb a dilettantizmus ízetlen csontjain élt, most aztán kiéhezetten, mohón és boldogan veti magát erre a néhány poétára. De mily iróniája az irodalomtörténetnek: azok a költők is, akikben a konzervativ szellem termékennyé vált, művészi tekintetben a «Nyugat» neveltjei. Egyet feltétlenül bizonyít a sikerük: azt, hogy a magyar költői nyelvnek magátólértetődőségeivé váltak immár a «Nyugat» egykor forradalmi ujságai, a magyar középosztály ízlése már szívesen fogadja őket de, mily tragikomédia, ma is csak azok kezéből, akiket konzervativvá hiteltet, ha nem is az, amit a műveikben, de legalább amit azokon kivül mondanak és tesznek.

Mindegy. Örüljünk neki, hogy végre költőknek örvendezhetnek azok a felebarátaink is, akik az új magyar lira igazi forrásai elől mereven elzárkóznak, költőknek, akiket mi is meg tudunk becsülni. A két kulturvilág némi közeledését jelenti ez. De Áprily nem is tehet az irodalompolitikai szerepről, amely kijutott neki. Nem érzi zászlónak magát. Nincsenek apostoli és váteszi gesztusai, mint két társának a népszerűségben. Szerény és artisztikus. Vannak, akik epigonnak mondják. Bizonyos, hogy valami sok új lélek-réteg nem is jelentkezik általa. Nem nagy költő. De vigyáznunk kell az epigon szóval: aki annyi új képben látja a világot, mint Áprily, az igazán művész s már nem lehet rossz értelemben epigon. Finom harmóniával rendezi el a képeit, közülök a legerősebbet és legtávlatosabbat mindig a vers végére helyezi, csattanónak. Ha mását keresem az irodalomban, Liliencront találom. Úgy jön Áprily is az erdőkből és hegyekből, könnyű lábbal, üde arccal, a kezében színes és illatos verssorokkal.