Nyugat · / · 1927 · / · 1927. 3. szám · / · IRODALMI FIGYELŐ

KÜRTI PÁL: AZ ÚJJÁSZÜLETŐ VILÁG
Keyserling Hermann gróf könyve. - Révai-kiadás

Keyserling Hermann gróf, a darmstadti Bölcsek Iskolájának vezére, aki egyszer, világkörüli útjáról, minden fajok s országok bölcseségével megrakodva érkezett haza, csodálatos vegyüléke látnoknak és dilettánsnak. Kétségkívül legérdekesebb kifejezője annak az áramlatnak, amely aktuális szellemi életünkben mély medret vájt s amelyet leginkább így nevezhetünk: a történetfilozófia romantikája.

Még alig két évtizede annak, hogy - éppen Németországban - lelkiismeretes, lassú munkájú filozófusok nekifogtak a történelem bölcseletének ismeretelméleti megalapozásához. Izmos boltíveken nyugvó fogalmi épületek keletkeztek és úgy látszott, hogy a klasszikus német filozófia öröksége a mi generációnknak is kamatozni fog. Túl voltunk akkor a szociologia hőskorán, a természettudomány prüszkölő paripája, amely a történeti jelenségek sűrűjébe merészkedett, elakadt az első bozótban. Ideje volt a pontos fogalmi elemzés munkáját elkezdeni: megmutatni a természettudományos fogalomalkotás határait, fölfedni a történeti jelenségek fenomenologiájának lehetőségét.

Jött a háború. Az élet brutális követelésekkel állott elő. Ki törődött még azokkal, akik egyre ott tartanak: hogyan szabad egy kérdést felvetni? Mikor mindenki mindenre feleletet vár, feleletet azon nyersen, ahogyan az ajkakra tódul, csak éppen felelet legyen! A történetfilozófiai kriticizmus óvatos munkája megszakadt.

Kant prolegomenái minden metafizikáért íródtak, amely tudományként akar szerepelni. Mindenben túl kerülhetünk Kanton (és talán túl is kerültünk már), csak ismeretelméletben nem. A prolegomenák büszke alcíme örök vétót jelent. Megkerülhetetlenül Kant az örök David Hume, aki minden idők filozófusát felébreszti dogmatikus álmából.

De ma nem a filozófusé a szó. Éppen a posztklasszikus német filozófia néhány fogalma az, ami ma dogmaként él azok száján, akik «felelni» akarnak. Történetbölcseleti rendszerek keletkeznek minden ismeretelméleti megalapozottság híján. «Én ilyennek látom a történelem értelmét», - mondják, - «lássátok ti is így!»

És ezeknek a hetyke elszánásoknak egyetlen mozgatója: életet formálni, hatni, jósolni, változtatni. Megtanultuk: Európának talán veszte volt, hogy azok, akik tudói a dolgok értelmének, mindenkor a szellemi munkálkodásnak inaktív formáit használták. Pedig a Művészen és a Filozófuson kívül van még a yogi, a fakír és a dervis.

És miért nem lehet senki sem próféta a saját földrészén?

*

Keyserling a jósolni és változtatni akaró ember módján dobja elénk új könyvében szabadság és kauzalitás problémáját.

Az ő meglátása szerint három tényező alakítja a történelmet: kozmikus behatások, átöröklés és szellemi önrendelkezés. Kozmikus behatásokon érti mindazt, amit régen miliő-hatás néven foglaltunk össze. Átöröklésen nemcsak vérbeli átöröklést, hanem a tradició eleven folyamát is érti. Végül a szellemi önrendelkezésnek adja igen furcsa meghatározását; formai szempontból ez a meghatározás egészen a miszticizmusban gyökerezik. A történelemben fátum uralkodik, de a fátum tudatossá válik az embertömegekben; és minél erősebb a fátum tudása, annál inkább a maguk kormányosai az emberek. Végzet és szabadság koordinaták tehát s egy misztikus folyamatnak két arcát jelentik.

Keyserling politiko-lélektani írásnak nevezi könyvét, de már a végzet-szabadság kérdésének puszta felvetésével erősen belelendül a metafizikába. És gondolatmenetének egész útja a tudatos határsértéseknek sorozatából áll. A történetfilozófia romantikája! Szabad csapongás a szellemtudományoknak legkülönbözőbb területein, víg portyázás, zsákmány innen-onnan s valami vadregényes fogalmi tájkép tárul káprázó szemeink elé.

...Kauzalitás és szabadság összefüggésének problémáját, puszta fogalmi eszközökkel szemléltetni még a világ egyetlen bölcsének sem sikerült. Meghatározása mindig miszticizmus maradt, de (fogalom-alkotó akarásról lévén szó) a miszticizmusnak terméketlen oldalán.

De azt a régiek tudták, hogy a megragadás lehetőségét csak etikai szinten szabad remélni. A bukás még így is kikerülhetetlen volt. Kant etikája legkopárabb oldala a kanti rendszernek; szabadság és kauzalitás összefüggésének megrendítő titka nála egy nyárspolgári morál ráncos arculatát ölti.

Az emberi szabadság kérdésére csak egyetlen formában kaptunk feleletet: a tragédiában. A hős szabad és nevetve bukik el a legszigorúbb kauzalitás hálójában.

Keyserling könyvében azt a tételt állítja fel, hogy a művész nem eleven hatóerő a kultúrák alakításánál. Eleven hatóerő: a vallásalapító, a filozófus és az államférfi. A művészet megállapodott kultúráknak terméke és - innen nézve - már csak reflexió. Nos, a tragédiát szemmeltartva, talán a művész továbblendítő ereje is nyilvánvaló és éppen történetfilozófiai szempontból. A görög tragédiában vált tudatossá a görög szellemnek bukáshoz közeledő válsága. Innen, ki tudja milyen titokzatos utakon vándorolt ez a megismerés népről-népre, fajról-fajra, embertől emberhez, amíg egyszerre Judeában a kereszténység kristályosodott ki belőle.

*

Keyserling elfogadja Spenglernek a kultúrák elhalásáról alkotott elméletét.

A kultúrák szellemi adottságokon alapszanak. Szigorúan egy-egy embercsoport: faj vagy nép testében gyökereznek. Mégpedig a csoportnak főképpen ösztönéletében, tehát tudatalatti erők kormányozzák. Minél több válik tudatossá egy kultúrából, annál inkább közeledik az halála felé. Mert az átvihetetlenből átvihető lett, így azután a kultúra elveszti zártságát, szétfolyik a világban és elfogy.

Mai élő kultúráink éppen a szélsőséges tudatossá-válásnak jegyében állnak. A XIX. század őrült iramú technikai fejlődésével úgyszólván minden átvihetővé vált. De ha ez elmúlásukat jelenti is, egyúttal kezdete a világ újjászületésének. Új állapot van kialakulóban, amelyet Keyserling «ökuménikus állapotnak» nevez. Az átvihetőség kultúrák elmúlását, de egyúttal energiák felszabadítását és átcsoportosítását jelenti. A technika alárendelt fontosságúvá sülyeszt olyan funkciókat, amelyek eddig rengeteg energiát fogyasztottak, ezek az energiák felszabadulnak s egy nagy komplexumokba tagozott világ-állapot megalkotását teszik lehetővé.

A régi kultúrák haldokolnak s az új, «ökuménikus» kultúra még nem született meg. A mai vajudó világ reprezentatív embere tehát csak igen primitív fokon állhat. A tradicióktól szükségszerűen elszakadt és a technizált világ gyerekessé teszi; a gyerek észjárása az övé, mert a gyereket sem terhelik emlékek, gyors az elhatározása és korlátlan lehetőségekben bízik.

Az ökuménikus állapothoz átvezető világnak uralkodó embertípusa: a soffőr. A politikus soffőr: a bolsevista és a fascista. Ez a típus fogja elvezetni a világot a technizálásnak és gazdasági behálózásnak arra a fokára, amely már új kultúra megteremtésére alkalmas. Mert egyelőre nincsen kultúránk. Egy kultúra akkor született meg igazán, ha vallást és metafizikát tud hordozni magában. A mi prae-ökuménikus világunkban vallásról és metafizikáról szó sem lehet.

De rohamlépésekkel haladunk a szép jövő felé. Az emberiség - mondja Keyserling - sohasem volt oly fiatal, mint ma.

Könyvéből elszántság, verve, szuggesztív erő árad és gondolatmenete úgy ragadja magával az olvasót, mint magának a modern életnek szédítő sodra.

Soffőr-filozófus ő, mert az akar lenni.