Nyugat · / · 1926 · / · 1926. 23. szám · / · Figyelő · / · Film-figyelő

Hevesy Iván: Raoul Walsh: A bagdadi tolvaj

Nincs még egy művészet a filmjátékon kívül, amely olyan tökéletesen, olyan bőséges gazdagsággal és az illúziókeltés hibátlan technikai lehetőségeivel tudná megvalósítani a meseszerű, a csodás elemeket. És mégis, szinte érthetetlenül, legalább is a filmprodukció óriási méreteihez viszonyítva, alig-alig láthattunk eddig mesefilmet.

A meselehetőségeknek kitűnően sikerült kiaknázása Raoul Walsh hatalmas filmje, A bagdadi tolvaj, amely a világot megkerülve végre most elérkezett a budapesti közönség elé is. Ez a film rendezőjének legkiválóbb alkotása, mert Walshnak A bagdadi tolvaj befejezése óta rendezett filmjei közül egyik sem tudja utolérni művészi tökéletességben ezt a filmjét. Fő érdeme Walshnak, hogy mindig el tudta kerülni azt, ami a mesestílusból lépten-nyomon fenyegetően adódik: vontatott pantomimszerűséget. "A bagdadi tolvaj" ugyanakkor, amikor teljesen megvalósítja a meseszerű stilizáltságot, megőrzi az amerikai filmek legfőbb erényét: a friss tempót és a lüktető mozgalmasságot. Nagyon jól eltalálta a rendező a realitásnak és a meseszerűségnek megfelelő fokban való egyesítését és nem feledkezett meg arról, hogy a film története nem tündérországban, nem a fantázia mindentől elszabadult világában játszódik le, hanem Bagdadban, e földi élet városában.

A realitásnak és a stilizáltságnak ugyancsak sikerült egyesítését mutatják az egyes képbeállítások is. Pedig egy stilizált mesefilmnél ennek a megoldása állítja legnehezebb probléma elé a rendezőt, amint azt már több mese-, vagy fantasztikus filmben tapasztalhattuk. A játszó személyeket ugyanis el lehet stilizálni egy bizonyos mértékig mozgásukban és enteriőrjükben, azonban végeredményben mindig megmaradnak a maguk hús-vér emberségükben realitásnak és így a miliőnek sem szabad túl nagy messzeségre eltávolodni ettől a realitástól, mert különben zavaró kettősség keletkezik. Raoul Walsh főként a kis totálokban oldotta meg ügyesen feladatát: leegyszerűsítette és nagyvonalúvá tette a háttereket és a hangsúlyt a plasztikusan fotografált figurák mozgáskompozíciójára helyezte. Kevésbé sikerültek a nagy totálok, melyek néhol túlságosan is dekoratívek voltak és így elterelték bizonyos mértékig a figyelmet a történésekről, részben pedig elaprózódtak az összezsúfolt rengeteg motívumtól.

A túlságosan széles totáloknak alkalmazása általában véve, mint több filmjeiben is tapasztaljuk, nagy hibája Walsh rendezői módszerének. Ezek a túl széles tablók megakadályozzák a monumentális hatások kialakulását és rontják a kép plasztikusságát. Walsh nem érti át a film képalkotásának azt az alapelvét, hogy lehetőleg mindig részt kell adni az egész helyett, amelynek csak akkor van jogosultsága, ha mint kiindulópontra van szükség, vagy pedig, hogy benne a cselekményrészletek néha összetorkolljanak. Láttunk azonban A bagdadi tolvajban néhány felejthetetlenül szép, óriási totált is. Ezek azonban kivétel nélkül plein-air képek voltak. Elsősorban azokra a jelenetekre gondolunk, amikor a bagdadi tolvaj széles síkságokon, dombos-völgyes vidékeken rohan keresztül gyors lován. Mintapéldái ezek a részletek annak, hogy miként lehet a valóságot puszta fotografikus eszközökkel leegyszerűsíteni és monumentális hatásúvá tenni.

A mesehatást sikerülten fokozta egy technikai eszköz, amelyet realisztikus filmekben annyira kellemetlennek és giccsszerűnek érzünk, amelynek alkalmazása azonban A bagdadi tolvajban nagyon helyénvaló volt: az árnyaló virazsirozás, amely nem a kép fehér részeinek másítja meg alaptónusát, hanem a fotográfia szürke alaprajzát változtatja meg. A bagdadi tolvaj nappali jelenetei szép, éjjeli jelenetei kékes-szürke színűre voltak árnyalva és hatásosan jelezték a fantáziának és a mesevilágnak a realitásokon túleső levegőjét.

A bagdadi tolvaj címszerepét Douglas Fairbanks alakította, frissen, kedvesen és közvetlenül. Igazi mesehős volt, a mesehős minden idealizáltságával és eltúlzottságával. Talán valamennyi szerepe közül ez sikerült eddig legjobban, mert a későbbiek, mint A három testőr és a Robin Hood, nem adtak eléggé valószínű és elhihető keretet az ő nem mindig indokolatlan alkalmazott mozgástúlzásainak.

A bagdadi tolvajjal kapcsolatosan meg kell még emlékeznünk annak bemutatási helyéről, Budapest új filmszínházáról, a Fórumról, amelynek architekturális megoldása a moziépítés technikai és művészi tapasztalataiból leszűrődött eredmény. Úgy a nézőtérnek, mint az előcsarnoknak dekorálása szinte túlságosan pazar, azonban végeredményben sikerült a tervezőknek ezt a zsúfolt pompát a vörösnek, kéknek és aranynak meleg és intim harmóniájába olvasztani.

Az új filmszínház művészi vezetőin lesz a sor, hogy ehhez az előkelő miliőhöz előkelő tartalmat is tudjanak produkálni, a filmművészetet egyre veszedelmesebben elárasztó filmponyva helyett a filmművészet tisztább és nemesebb alkotásait vonultassák fel és ezzel megindítsanak egy folyamatot, amelynek előbb vagy utóbb meg kell indulni és amely a filmszínháztípusok kialakulására és differenciálódására kell hogy vezessen.