Nyugat · / · 1926 · / · 1926. 20. szám · / · Figyelő · / · Szinházi Figyelő

Ignotus Pál: Calais-Dover
Bemutató a Belvárosi Színházban

Berstl úr német ember, erősen német, de nem megrögzötten az. Látszik, hogy ért, szeret, tanul és felhasznál külföldi dolgokat is. Ez a darabja tökéletes szintézise annak, ami francia könnyedségben, angolszász egészségben s német elmélkedésben az ember idegére megy.

A francia esprit főként a dialógusokban jut kifejezésre, amelyek ugyan olyan savtalan szellemeskedéssel, ugyanabban a félig jasszos, félig mondain felöntésben "lüktetnek" három felvonáson át, mint a legtöbb párizsi keltezésű exportbohózatban. Az angolszász humort az a gyermekded derűjű párbeszéd képviseli, amelyben a temperamentumos sport-eton-charleston-lady s a mord hajóskapitány kölcsönösen legorombítja egymást, meg az olyasféle motívumok, mint az elmaradhatatlan néger inasgyerek, aki valahányszor öt fehér felnőtt szerelmet vall a nőnek, megjelenik, fekete és zamatos pointeként, hatodiknak. A német eredet pedig legpregnánsabban ott ütközik ki, ahol a darab hősnője nekimélyül a korszerűség problémájának és a "nőies férfiak és férfias nők" viszonyának s a vígjáték tanulságának illusztrálására kimerítően ismerteti Rip van Winkle történetét.

A történet veleje egyébként az, hogy a hősnő az első felvonásban úszótrikóban és fürdőköpenyben szerepel, a másodikban matróznadrágban, a második végén egy gyönyörű estélyi ruhában, amellyel a kapitány lepi meg, a harmadikban pedig egy elegáns utcai ruhában, amely az égből pottyan rá hosszú és fárasztó tengeri útja alatt. A hölgy közben rádióra charlestonozik, zongorára énekel, magába szédíti az agg matróztiszteket, és tengerbe veti magát egy fiatallal. Persze nem azért, hogy meghaljon, hanem hogy a szárazföldön új életet kezdjen vele.

Gombaszögi Frida a főszerepben jól charlestonozik, bájosan énekel s elhiszem azt is, hogy a matróztisztek beleszédülnek, - de mégis csak okosabb volna olyan szerepet keresnie, amilyent a Borkman-ban vagy a Glóriában kapott s amely tagadhatatlanul sokkal inkább felel meg az ő komoly par exellence komoly drámai színésznői mivoltának. Kertész Dezső a szép fiatal lelkes matróztiszt üres figuráját fennakadás nélkül játssza, Hegedűs Gyula olyan megadással szenvedi végig az öreg, megsavanyodott hajóskapitány szerepét, mintha nem is az életbe savanyodott volna bele, hanem a színészetbe. A bravúrosan elkészített kék égboltozat, amelyben szakadatlanul úszkálnak a megtévesztő hűséggel reprodukált bárányfelhők, két felvonáson keresztül zavartalan derűvel mosolyog a színpadra. A nézőtér nem.