Nyugat · / · 1926 · / · 1926. 19. szám · / · Figyelő · / · Film-figyelő

Hevesy Iván: Nicolas Koline: Segítség! Üldöz a pénz!

Nicolas Koline, a Párizsban működő orosz filmszínész, már eddig is emlékezetessé tette nevét néhány pompás alakításával, elsősorban a Finita la commedia súgójával és a Párisi rongyszedő címszerepével. Figurái csodálatosan frissek, közvetlenek és originálisak, mert magukban állnak a filmtípusok között. Meleg, derűs kedély és bensőséges, tisztán fénylő humor szikrázik szét kedves félszegséggel mozgó alakjáról, amely így szinte önként kínálkozik ahhoz, hogy valamely nemesebben és mélyebben értelmezett vígjáték hősévé váljon. Az első eredménye ennek a kínálkozó lehetőségnek egy most bemutatásra kerülő kitűnő Pathé vígjáték: Segítség! Üldöz a pénz! Rendezői maga a főszereplő, Nicolas Koline és Robert Peguy.

Meséje ötletes és eredeti. Messze elkerüli a megszokott vígjátéki sablonokat. Az unatkozó amerikai multimilliomos fogadást köt egy szegény ördöggel, egy vasúti fűtővel, hogy az nem fog tudni egy esztendőn keresztül napi ezer dollárt elkölteni. Ebből a hálás alaptémából bőségesen, gazdagon bugyognak fel nemcsak a mulatságosnál mulatságosabb szituációk, hanem a karakterkomikum mélységes lehetőségei is. Az emberélet sok rejtett tragikomikus visszája jut napfényre a filmben, szegénység és gazdagság, nyomor és pompa, nélkülözés és boldogság örök relativitása.

Megérezteti a mese, anélkül, hogy tudatosan fogalmazva a felszínre emelné, azt az igazságot is, hogy életünk lehetőségei nemcsak a külső eszközökben vannak megadva, hanem sokkal inkább, szinte sorsszerűen, önmagukban. És ebben nem állnak egymás mellett ellentétként a milliomos amerikai és a szegény gépész. Egyikük sem tud élni a pénzzel, a szegény fűtő még talán inkább, mert a milliomos se a nagy, se a kis pénzzel nem tud már mit kezdeni, nem tud örömöket magához váltani vele, a fűtő pedig legalább kis pénzzel boldog tud még lenni. A sok pénz, a vagyon azonban kiforgatja eddigi életének primitív egyensúlyából és groteszk, nevetséges parvenüvé alakítja át. Talajtalanná teszi: kiszakítja a régi életből, de esetlenül és idegenül cseppenti bele egy másik, nem neki teremtett életbe.

Innen ered a film komikumának másik forrása, amely már ismertebb és gyakoribb, mint az első: a parvenüségnek komikuma. A négygyermekes, kiöltözött fűtőcsalád az előkelő éttermekben, az operában és Monte Carloban! Ez az ismertebb vígjáték lehetőség jól ki van aknázva, az ismert szituációkba azonban a jó színészi játék és a jó rendezés sok új színt és új szellemet visz.

A rendezés széles és epizodikus, regényszerű mesevezetést ad a filmnek. Az epizódok éppen úgy, mint a főtéma jelenetei, valamint az összes szereplő figurák, teli vannak valami nagyon kedves és szívhez szóló, genre-szerű életjellemzéssel, az emberi nyomorúság tarka képeinek sorával, amelyek árnyékát az igazi humor és komikum fényessége deríti fel.