Nyugat · / · 1926 · / · 1926. 19. szám · / · Figyelő · / · Képzőművészeti figyelő

Hevesy Iván: Gara Zoltán négy freskója

Színhely az egyik legnagyobb kőbányai sörgyár "Bierstübli"-je. Hatalmas gyárépületbe elrejtett kis terem, nagyobbfajta szoba bolthajtásos mennyezettel, a mennyezeten és az íveken a vármegyék címerei, a két oldalfalon négy falsík, felül félköríves záródással. Ide, a vendéglátó és sörkóstoló szoba falaira festettek négy kompozíciót Gara Zoltánnal. A szomszédban gigászi rézüstökben, mint kyklopsok kondérjaiban fő az árpalé, a szoba levegője párás, a művész kénytelen volt elejteni a freskó igazi anyagát és helyette olajfestéket használni.

Így lettek Gara jó dekoratív érzékről, jó művészi képességekről, jó formaösztönről tanúskodó képei érdekes bizonyítékai annak, hogy az anyag sokszor milyen erővel követeli jogait a műalkotásban. A fénylő olaj, a tónusok és valőrhatások anyaga, a keletkezés sorrendjében az első két képet nagyméretű olajfestménnyé tette. Azonban itt belejátszott a művészi eredmény kialakulásába egy másik anyagi tulajdonság: a falmező nagy mérete, amely nagyobb és tónusban homogénebb foltokat és e foltok nem mélységi, hanem síkszerű elrendezését követeli. E két tényező küzdelme az első két képen erős disszonanciákat okoz: túlhalmozottságot és síkoknak kulisszaszerű egymás mögé rétegezettségét. A másik két képen az olaj megadja magát és győz a fal. A képek igazi freskók: síkhatásúak, folt- és vonalhatásukban leegyszerűsödöttek, tisztultak és nagyvonalúak.

Gara Zoltán freskóiban nemcsak az ő művészi teljesítményét kell dicsérnünk, hanem a gyárvezetőség áldozatkészségét is. Manapság sok elmélet van a táblakép kimúlásáról és a freskó újjászületéséről, de kétségtelen az, hogy legtöbb fiatal művészben ott van a vágy: falképet festeni. Ehhez azonban fal kell, fal és mecénás. Ha a kőbányai sörgyár minden méltánylást megérdemlő példáját minél több nagyvállalat követné, nemcsak a válságba jutott művészeknek jutna egy-egy darab kenyér, hanem a művészetnek is adódna kibontakozó lehetőség a szükségszerű fejlődés irányában.