Nyugat · / · 1926 · / · 1926. 16. szám
Copyright 1926,
by Hungarian Plays
Személyek:
A vándor.
A moziszínész fantomja.
A cipészsegéd.
A futballista fantomja.
Az asszony.
Az ideál fantomja.
A biciklista.
Első atyafi.
A lantverő fantomja.
Atyafiak.
Országút. Egy vándor letelepszik.
A vándor (énekel): Útszéli bölcs vagyok!... (Szünet. Magának): Semmi? (Énekel): Útszéli bölcs vagyok! (Szünet.)
Egy ember (jön arra, afféle penészes arcú suhanc, egy biciklistával veszekedve): Oh te gazember... Életem megrontója... Én legyilkollak téged...
A biciklista (idegenkedve néz reá): Hagyjál te engem békén!...
Az ember (belekapaszkodik): Hogy hagyjalak... még azt mondod? (Ordít): Mikor elcsábítottad a feleségemet? - Három gyerekem van!... (Nekiesik - birkóznak.)
A biciklista (odavágja a penészest).
Az ember (üvölt): Három gyermekem van... - A feleségemet elcsábította... Rendőr!
Atyafiak (gyűltek oda és élvezik a verekedést. Gyönyörködnek. Egyik-másik a mozdulatokat utánozza).
Az ember (bajonettet ránt): Beléd döföm ám!...
A biciklista (gépére kap és elkarikázik).
Az ember (utánarohan): Rendőr... (Eltűnnek.)
Első atyafi: Ejha! Ez aztán a beszéd... (A markát köpi. Röhög.)
Egy másik: De mi lesz a vége?... Ha mégiscsak belédöfi azt a kis kést? (Röhög.)
Hangok: Teljesen igaza volna... Én is beledöfném...
Más hangok: Amilyen barom vagy... Még be is zárjanak? Amikor a feleséged megcsal?
A vándor (harsányan): Én nem vagyok az erőszak embere!...
Hangok: Hát te ki vagy? - Nézd, hogy prédikál...
A vándor: Útszéli bölcs vagyok, atyafiak...
Első atyafi: No és mi a bölcsességed?... Ez egy szegény cipész... mi ismerjük és te nem!... (A vándor köré gyűlnek.)
Egy hang: Egy szegény, penészes cipészsegéd...
Első atyafi: Egész nap dolgozni? És ez az öröm? Mikor este hazamegy, egy ilyen piszok legyen az öröme? (Hetvenkedik.)
A vándor (harsányan): Én az erőszaknak híve nem vagyok!...
Első atyafi: Na ne mondd! - Aztán ha hazamegy... és ténylegesen leken ennek az asszonynak egy jót - az olyan nagy baj?...
Egy hang: Hátha összetöri?...
Első atyafi: És ha kap egy jó pofont ez a rongy, - árt az neki? Mit gondolsz, üvegből van az ilyen?
A vándor (ravaszkásan): Hátha?... Mit lehessen tudni?...
Egy hang: Jól odalittyent neki, - igaz-e?
A vándor: És ha odalittyent?
Első atyafi: Azt hiszed, ért az ilyen másképp a szóból?
Hangok: Azt hiszed, hableány? - Ha ránéznek pityereg? Szutykos cseléd volt...
A vándor: De hangosak vagytok!...
Első atyafi: És ha ebbe a biciklistába is belevágja azt a szuronyt? Mi lett volna?
A vándor (mosolyog): No mi lett volna?
Egy hang: Akkor az ilyen csábító is meggondolja máskor...
A vándor (nevet): Na ne mondd! Meggondolja?
Hangok: Hát! - Legalább is fenyegesse az a szurony... - Ne legyen olyan könnyű a dolga...
A vándor (harsányan): Hát kell nekünk a más asszonya, vagy nem kell?
Kórus: Nekünk kell a más asszonya!...
A vándor: No lám. - Jöttök az én utcámba. - Ez az első tétel. (Szünet.)
Első atyafi: Csakhogy hogyan? - Kijövök az asszonytól... jó volt - és semmi baj? Megy az? (Utánozta a távozó csábító lépteit. - Hetvenkedik.)
Hangok (ezalatt): Igazis! - Megy az? - De a kutya istenit!... (Egyesek az ingük ujját kezdik feltűrni.)
A vándor: Megállj csak! - Van itt nőtlen ember is?...
Hangok: Van ám... Má' mér' ne vóna?
A vándor: Beszélj te előbb. - És ne hagyd magad megfélemlíteni...
Egy nőtlen: Csak annyi igaz... hogy velünk akkor mi legyen? - Vagy mi mán csak utcai ringyókhoz vagyunk utalva?
Más nőtlenek: Csak ennyi jussunk az életből? - Menjek neki ennek az oszlopnak?
Nősök: Nősüljetek meg! - Elég szutykos cseléd van... Az ám: elég a görbe szuka...
Nőtlenek hangjai: De milyenek a társadalmi viszonyok? És meddig várjon az ember? (Zúgolódás.)
A vándor (örvendve): No lám - hajtod a malomra a vizet...
Egy nőtlen (zúgolódva): És ha belémvágod azt a szuronyt tesvér... akkor te se mégy haza élve...
A vándor (harsányan): Hátha tévedés van? - És nem is azért születtünk, hogy szeressük egymást?
Zúgolódás: Miket beszélsz? - A fűbe harapsz! - De belé ám!
A vándor: És mi történjék akkor, ha ezt a cipészt még meg is veri az a biciklista?...
Első atyafi (felordít): Csakhogy nem addig a! - Mert láttad, ugye, hogy nem veri meg? Mert nincs abba' düh... Igaz-e, atyafiak?
Felkiáltás: Má' mér' is volna? Még azt is?
Első atyafi (diadalmasan): De a férjbe' van! És ez a különbség! Már pedig akibe' düh van, abba egy kis igazság is beleszorult ám...
A vándor (elgondolkozva): Hát, - egy kis igazad van is talán... (Hirtelen.) De mi van a nővel?
Hangok: Azt mi nem tudjuk... A fene bánja!
Első atyafi: Kuss itt mindenkinek! - Mi van a nővel? - arról beszélj! Az ember legyen méltányos!...
A vándor (nevet): Igaz-e? Hát telepedjetek ide... De előbb fizessetek! (Tányérjával körüljár.) És csak ne olyan garasosan... (Néhány rézgaras pottyan a tálba.) Úgy. - És most feküdjetek az árnyékba...
Az atyafiak (letelepszenek).
A vándor (kiált): Hókusz-pókusz! (Kezével köríveket rajzol a levegőbe. Aztán: lefekszik ő is.)
Színváltozás.
Kert. Egy félig meztelen nő valami lépcsőfélén áll, a kezeit tördeli, rimánkodik. A szín homályos sarkából az atyafiak csoportja látszik.
A nő (rimánkodik): Mért teremtetted ezt a húst? (Húsát tépi.) Teli van tűzzel, éget... És megvernek érte... (Jajong): Megvert ma is... (Kis szünet.) De ha ez a hús égni kezd... Mit csinálok akkor? - letépjem? - Meg vagyok dermedve, meg vagyok dermedve, - az eszem pedig nem parancsol...
Egy hang (a sötétből, alighanem a vándoré): Sose törődj vele...
A nő: Ki szólt? - Ne törődjem vele? - De ha gyűlölöm magam?
A hang: Csak sose gyűlöld te magad...
A nő: Ki szólt? - De hogyha megver?...
A hang: Mit bánod? - Kicsit sajog a helye, majd elmúlik...
A nő: Ki szólt? - De kit szeressek? - Arra felelj! (Csend. Valami nagy követ vesz két kezébe, azt szorongatja, ahhoz beszél.) Ez a hús, ez a hús... olyan mint a marás, úgy éget... (Könyörögve.) Ég és föld, - ti mondjátok meg, kit szeressek?
(Körülbelül tíz férfialak jelenik meg a dicsfényben.)
A nő (felkiált): Oh, kik vagytok? (Káprázó szemmel jár körül. - Lázasan): Oh, kik vagytok? - Gyönyörű emberek! Gyengéd alakok... (Az egyikhez:) Szabad megfognom a kezedet? - Szabad szemedbe néznem? - Ki vagy te gyönyörűség? (Felkiált): Te vagy a Lantverő! - Igazán te vagy? Te hatalmas? (Szünet. - Lágyan:) Oh, ha tudnád, mit álmodoztam rólad! A díványon feküdtem és uborkát ettem... majd narancsot, sóskiflit, selyemcukrot, mint az eszeveszett... És regényeidet olvastam. - Oly szép voltál! Ugyanilyen! Habos selyemharisnyád volt. (Megnézi a harisnyáját): Te vagy az édes?...
Egy hang: Rám nem is nézel? A nő (felriad): Ki szólt?
A hang (komoran): Én!
A nő: Oh, Champton Richárd, - te vagy az? Te csodálatos centercsatár! Te bölcs! - Egyetlenegyszer láttalak játszani, - emlékszel? (Szemrehányón:) Hiszen te nem is emlékszel?...
A futballista fantomja (magának): No lám! Mi haszon abból, ha szeretnek? Ha egyszer nem tudok róla...
A nő: Pedig két napig is lázas voltam tőled, érted... A játékodtól, a mozgásodtól... Oly karcsú voltál... És micsoda ugrás volt az! - az utolsó pillanatban... nem emlékszel?
A futballista fantomja (borúsan): Nem emlékszem...
A nő (szomorúan): Milyen kár is!... Hogy te sosem láthatod saját magadat...
A futballista fantomja: Talán azért is vagy te itt... ki tudja...
A nő (a szívéhez szorítja kezét): De ha még csak nem is tudsz róla!... hogy itt vagy, - itt a szívemben...
Egy másik fantóm (lágy hangon): Én, ha akarod, mindenre emlékszem... és ami csak boldogít, meg akarom tenni érted...
Egy atyafi (a sötétből): Nézd a gazember!
A vándor (a sötétből): Nyugalom!
A nő: Ki szólt? (Bódultan:) Úgy zsibong itt minden...
A másik fantóm: Én beszélek hozzád! Daedalus Alfonz, a moziszínész... Emlékszel a gyönyörű estékre?
A nő (rajongva): Micsoda mosolyod volt! - És micsoda fogaid!
A moziszínész fantomja: Rád néztem... (Bizalmasan): Rád vicsorítottam... Csak terád...
Egy atyafi (a sötétből): Nézd a gazember!
A vándor (a sötétből): Nyugalom!
A nő (esengve): Most kit szeressek? Könyörülj rajtam... És adjatok tanácsot ti mind! - Kié legyek?
A színész fantomja: Én azt gondolom, hogy mindnyájunké. Az ember legyen szerény. Hát nem okosabb az úgy? - Feleljetek szellemtestvéreim! - (Szünet.) Nem nagyobb jótétemény-e, ha egy egész világé, mintha senkié?... vagy, Isten mentsen, csak egyé? - Mi többiek csak vicsorogjunk talán?... (Patetikusan:) Hát nem kín az? Pokoli kín?
Egy atyafi (a sötétből): Igaza is van!...
A vándor (a sötétből): Nyugalom!
A nő: Hát hogy gondoljátok? - Mindőtöké legyek? (Vetkeződni kezd.)
A lantverő fantomja: Minden színész barom!
A nő: Ki szólt? - Hát várjak?
A lantverő fantomja: Ki méltó hozzád? Ha nem a nagy szellemek! (Túlvilági hangon:) Kizárólag csak az enyém lehetsz tehát! És aki hozzád mer nyúlni kívülem - halál fia!
(A rémület kiáltásai a fantomok között.)
A nő (tétova boldogsággal): És te is hű leszel hozzám?
A lantverő fantomja: Ostoba nő! Még alkudozol? Hát nem a saját mennyországodról van itt szó? - Mi vagy te akkor, ha mindenkié vagy? Szétosztod magad cukorkák alakjában? Ez az ambíciód? Tested is van, lelked is van... - ébredj tudatára! Kincs vagy! (Harsányan:) Ne légy méltatlan teremtődhöz... (Szünet. Biblikusan:) De mihelyt az én kebelemre hajtod a fejed: istennő lettél!... megértesz végre? Egy világ leszel!... (Kitárja karjait.)
A nő (ujjongva): Egy világ leszek? - Szédülök...
A színész fantomja: Hogy ez itt nem szégyelli magát előttünk... ez a Lantverő!...
A futballista fantomja: Buta fráter. (A nőhöz): - Te pedig várj... És ne hullj bele, mint a gyümölcs egyenesen a markába... Azt hiszed, többet tud ez, mint mi? Te szegény ostoba!... (Nevet.)
A nő: Jól mondod, az vagyok... Együgyű nő!...
A futballista fantomja: De én kitanítlak... ide figyelj! Próbáld meg a szerencsédet így is egyszer! - Hazudni fogsz!...
A nő: De mért? - Mért kell hazudni?
A futballista fantomja: Mi a tanítóid vagyunk... és ha nem vagy engedelmes...
A nő (engedelmesen): Az leszek...
A futballista fantomja: Azért jöttünk e földre, hogy kitanítsunk...
A nő (lelkendezve): Oh, tanítsatok...
A futballista fantomja (biblikusan): Halljad tehát! Mindenkinek azt hazudod ezentúl, hogy ő az egyetlen...
A nő (boldogan): Oh!
A futballista fantomja: És boldogok leszünk... Mert az illúzió boldogsága mindent megér... (Nevet): Hiszen mi szívesen vagyunk ostobák!... nem tudod azt?
A nő: És ha mégis rajtacsíptek?
A futballista fantomja (röviden): Ha olyan ügyetlen vagy... És nem tudsz vigyázni!...
A nő (csodálkozva): Ilyen egyszerű?...
A futballista fantomja: Na látod! Mi egytől egyig boldogok leszünk. És ami neked a fő: - te is! Otthonod kellemes lesz... A nap besüt majd szobádba... ahol csipkések lesznek a függönyök... És csend lesz... mert a férjedet is végre békén hagyod... Nyájas leszel és mosolygó... és ellátod három gyermeked... - Ha pedig majd itt a tél és öreg asszony leszel: mindenki szeretni fog - mert már a szemedből is azt olvassa minden, hogy szeretted a szerelmet és nem voltál irigy... - Hallgass egy praktikus angol emberre! És próbáld ki ezt is!...
A nő (ujjongva): Hisz ez gyönyörű lesz! - Egy világ lesz az enyém!... (Hirtelen zűrzavaros kiáltások.)
Fantomok hangjai: Ne higgy neki! - Rám hallgass! Ne higgy! - Ez egy ostoba! - Arra figyelj, amit én mondok! - De jól figyelj ám!... (A zűrzavaros makogás egyre növekszik.)
A nő (tehetetlenül): Istenem - most hová legyek? (A lárma hirtelen alábbhagy.) Mit csináljak? Kihez fussak? (Felkiált): És mit mondjak a férjemnek?...
A futballista fantomja (csodálkozva): Hát avval is bajod van?...
A nő (szemérmesen): Ma is rajtacsípett... (Szünet.) És meg is vert...
A futballista fantomja: Megvert? És miért?
A nő: Azt hazudtam neki, hogy az unokatestvérem az a biciklista.
A futballista fantomja: Úgy? - Hát mért nem próbálod vele másképp?
A nő: Hát hogyan?
A futballista fantomja: Mondjuk: egyszer őszintén...
A nő (elhűlve): Őszintén?
A futballista fantomja: Persze... ahol már semmi sem segít...
A nő: De nem fog megverni?...
A futballista fantomja: Mint a meghatott bornyú fog nézni reád... Egész beléd lesz butulva... (A jelenés eltűnik. A futballista hangja a sötétből): Figyelj egy praktikus ember tanácsaira...
A nő: (rémülten): De hova tűntetek? Édes-édes alakok! (Körülfutkos): Istenem, most mit csináljak?... (Könyörög): Hozd vissza őket!...
Egy hang (a sarokból, talán a vándoré): Addig válogattál, amíg elkéstél!...
A nő: Hisz ez borzasztó! - És most vége az életemnek?
A hang: Sose félj... Kezdődik minden elölről...
Egy magános fantóm (alakja jelenik meg. Feje egyik oldalán sisak, a másikon cilinder, a harmadikon zsoké-sapka, a negyediken hercegi korona. Egyik kezében buzogány, a másikban a lant. Komoran a nőhöz): Nézz meg jól!...
A nő: (elkáprázva): Gyönyörű alak! - Szeretlek!
A fantóm: Tudom. - Ez a szerelem. - De most aztán jaj neked!...
A nő: (ijedten): Mért vagy olyan zordon?
A fantóm: Mert szétrombollak - tudd meg előre! A testedet kitaposom és a kutyáknak dobom... (Ordít): Szét fogsz mállani!...
A nő (remegve): Akkor én félek tőled... (Félénken simogatja karját): De mi bajod igazán? Mért haragszol?...
A fantóm (üvölt): Megcsaltak, kifosztottak...
A nő: De kik?...
A fantóm (feljajdul): Oh, azok a gonosz szüzek...
A nő: Hát annyira megkínoztak?
A fantóm (nyögve): Nagyon...
A nő: Te szegény!... (Nevet).
A fantóm: Hiszen nem sokáig nevetsz!... (Üvölt): Reszketni fogsz a bosszúmtól! Neked adom tovább a rontást...
A nő (mosolyog): Dehogy is! - Meggyógyulsz te nálam, meglásd! (Simogatja): Mint a gyermek, olyan leszel...
A fantóm: Valaha olyan voltam... ártatlan és együgyű... (A díszeire mutat): És itt felszereltem magam... szeretném tudni, hogy kinek?...
A nő (mosolyog): Hát nem nekem?... - te drága?...
A fantóm (végignézi): Néked? - Néked kevesebb is elég lett volna...
A nő (duruzsolva): Igazad van - nékem ilyesmi semmi se kell... Hát nem elég az, hogy szeretlek... Hogy te vagy az egyetlen ezen a földön?... (Kitárja karjait): Jöjj hát!... Szeress te is!...
A fantóm (tompán): Nincs többé bizalmam...
A nő (buzgón): Majd lesz - ne félj... Csak bízd magad reám... A szíved puha lesz... (Rajongva): Oly puha, mint a pihegő galamb...
A fantóm: De hű leszel te hozzám?...
A nő: A sírig...
A fantóm: Úgy? (Szünet.) Mondd ezt sokszor... Balzsam ez beteg szívemnek...
A nő (örvendve, gyönyörködve benne): Meglátod, legénykém... De mért nem teszed le ezt a buzogányt, te édes... Mint a várúr, mikor pihenni tér. - Úgy! - (A szemébe néz.) Én a te szolgálód vagyok, nem tudod? - De nem, nem - a lantot csak tartsd te ott... a közeledben. Mit gondolsz?... Hiszen énekelni fogunk... (Halkabban): Ha belefáradunk a gyönyörbe, énekelni fogunk...
A fantóm: Úgy, úgy! Csak taníts! - Nálad a legfőbb tudomány!...
A nő: Nálam? - Te tökéletesség! Épp te mondod ezt, akiben minden egyesül: a bölcsesség és szépség...
A fantóm (örvendve, reménykedve): Azt hiszed?...
A nő (buzgón): Tudom, biztosan tudom...
A fantóm (boldogan): Te tudod?...
A nő: És te még képes vagy kételkedni benne, hogy az vagy:... óriás!... Mindentudó!...
A fantóm: Igazad lehet. (Szünet.) Oly ostoba lettem én... Már-már azt hittem, hogy mindez, amivel felszereltem magam, csak külsőség... De igazad van: - hatalmas vagyok!... (Körülsétál.)
A nő (gyönyörködve): Úgy, úgy! - Te szentem, mindenem! (A kezét fogja meg.) Táncoljunk?...
A fantóm: Várj még egy kicsit, míg magamhoz térek...
A nő (a fantóm kezeit nézi): Te zongorázni is tudsz?...
A fantóm (öntelten): Én mindent tudok!...
A nő (forgatja fejékítményeit): Te lord is vagy? - Hadvezér is? - És úrlovas? És mindez egy személyben?... (A szívéhez szorítja a kezét.) Igen, te vagy az, akire vártam!... (Felkiált): És herceg is vagy? - Tündérkirályfi? (Körültáncolja.)
A fantóm (haraggal): Úgy? - És ha utcai csavargó volnék?... akkor nem szeretnél?...
A nő (buzgón): És ha az utca sarából szednélek fel... (Bűnbánóan): Igazad van... Hibáztam, hogy a külsőséggel törődtem... Minek is az, mikor én a lelkedet akarom... (Könyörög): Mért is nem veted le ezeket a sipkákat, te drága!... (Gyengéden leemeli róla fejékét): Hadd lássalak végre egészen!... A lelkedhez férkőzzem, mielőtt a tied leszek... (Az arcába néz. - Szünet.)
A fantóm: No? - Kiábrándultál?
A nő: Hogy levetkőztél, nem tetszel annyira...
Egy atyafi (a sötétből): Püf neki!
A vándor (a sötétből): Nyugalom!
A nő: De azért egész csinos fiú vagy te így is... És máris: - hogy megszoktam arcodat... Mintha az örökkévalóság óta látnálak...
A fantóm (ámulva): Hát te is oly hiszékeny vagy? - Még mindig... mint én?!...
A nő (imára kulcsolja keblén a kezét): Az akarok maradni, amíg élek!... (Szünet.) Hát nem jó az? Hát nem vagy boldog, hogy neked... neked még csábítanod sem kellett... Hogy elhittem mindent egy szavadra!... (Rajongva): Mert a mindenem vagy... a szívem, a bensőm, az álmom te vagy! (Kitárja karjait): Te vagy a szerelem, az egész világ!...
A fantóm (felkiált): No és a férjed?...
A nő (összecsuklik): Még szádra is veszed a nevét? (Szünet. - Panaszosan): Megvert... épp ma!... Egy biciklista miatt...
A fantóm (dühösen): Mindig ezekkel a férjekkel!... (Újra eszébe jut valami): És micsoda biciklistáról beszélsz? - Hát te a múltban megcsaltál engemet?...
A nő: Dehogy is! - Az csak az unokatestvérem volt...
A fantóm (tompán): Akkor jó...
A nő: Na látod, te kis bolond... (Simogatja.)
A fantóm (felriad): No és a férjed?... (Üvölt): Azzal most is együtt élsz?...
A nő: Hova gondolsz? - Az csak meglátogat...
A fantóm (maga elé): Ja úgy. (Szünet.) Pedig kár! Azt hittem, hogy végre valahára házasságtörő is lehetnék...
A nő: Hát nem az vagy? - Ha tudnád, milyen féltékeny rád... (Bizalmasan): Megfojtana egy kanál vízben...
A fantóm (enyhültebben): Akkor jó...
A nő: (aggodalmasan) Csak azt mondanád meg, azt az egyet!... Mit csinálok én akkor, ha ti ökölre mentek - értem?... Ki mellé állok akkor?
A fantóm (kedvetlenül): Hát muszáj azt?... viaskodni!...
A nő: Mit gondolsz te? Énértem hányan vívtak eddig?... De azokat én nem szerettem... De most: - mi lesz?...
A fantóm (mosolyog): Hát ki mellé vonz a szíved?
A nő: Mondanom kell azt?... (Mentegetőzve): Mit tehetek, ha egyszer így vagyok teremtve...
A fantóm: És a gyerekeid atyja - nem is érdekel?...
A nő: (bizalmasan): Bár elesne a csatában...
A fantóm (mosolyog): Hát úgy gyűlölöd?...
A nő (szenvedélyesen): Nem gyűlölöm - az kevés! A legszívesebben elfelejteném, hogy valaha láttam... (Egzaltált panasszal): Kifárasztotta az életemet...
A fantóm (mosolyog): Hát ennyire szeretsz?... (Kitárja karjait): No, gyere már!...
A nő (a karjaiba borul): No látod... ugye..., te édes!...
A szín változik.
A rettenetes szegénység odúja. Az asztalra borulva az asszony fáradtan sírdogál.
Szünet. A cipészsegéd bejön.
Az asszony (felemelkedik): Ne bánts már... annyit szenvedek... Három gyerekedre kérlek...
A cipészsegéd: Még te mersz a gyerekekről beszélni?... (Pofon üti.)
Az asszony (visszaesett az asztalra és zokog).
Egy atyafi (eközben a sötétből): Hallod-e, csak ne nagyon hadonássz ott!...
A vándor (a sötétből nevetve): Csak nem sajnálod?
A cipészsegéd: Most mit csinálok veled? Megöljelek?
Az asszony (sírva): Meg. - Az a jó nekem...
A cipészsegéd (sötéten): Mi dolgom a gyerekekkel? Az én életem az enyém. - (Röviden): Térdelj le! - Lefejezlek!...
Az asszony (letérdel): Szegény kis drágáim, Isten veletek!...
A cipészsegéd (megáll előtte, mielőtt lefejezné): Csak még azt az egyet mondd meg... (Artikulálva): Hogy mért tetted ezt velem?... - Vagy nincs a szívedben semmi érzés?...
Az asszony (térdelve): Nincs...
A cipészsegéd (felhorkan): Mit mondasz? - Vagy megint hazudozol?...
Az asszony: Nekem azt tanácsolták, hogy őszinte legyek... És tudom, hogy te is azt szereted...
A cipészsegéd (ámulva): Mit mondasz? - Hát elképzelhető az, hogy te őszinte légy? (Hirtelenül): De tudod mit? Jó! Beszélj, de azonnal... (Nézi): És vedd tudomásul, hogy félig már Isten előtt állasz!...
Az asszony: (szerényen): De hát mire vagy kíváncsi? A cipészsegéd (röviden): Mindenre!
Az asszony: Mindenre? - (Ránéz): Azt mind nem tudom ám elmondani...
A cipészsegéd: Úgy? - Szóval ez még nem is minden? - De nem baj. - Lássuk akkor is. Csak fejem - szét ne menj!... (Fel-lejár. - Szünet.) Szeretsz, vagy nem szeretsz - az az első kérdés...
Az asszony (ártatlanul): Én téged nem szeretlek...
A cipészsegéd (felordít): Mit mondasz? - Nem, nem, ne beszélj... És ne őrjíts meg engem...
Az asszony (ártatlanul): Te akartad...
A cipészsegéd (összeszedi magát): De igazad van. - Szembe kell nézni... Folytassuk csak. - Szóval nem! - értem ezt is... Vagyis semmi érzés nem köt hozzám... így van ez? - De őszintén beszélj!...
Az asszony: Hát... - ha meghalnál, biztosan sírnék...
A cipészsegéd (kacag): Sírnál?... No, ne mondd!...
Az asszony (ránéz): Hát persze, hiszen megszoktalak!...
A cipészsegéd (iszonyodva): Megszoktál? (Szünet). No, de jól van így is!... Vigyázzunk csak... (Félénkebben): És sosem is szerettél?...
Az asszony: Muszáj volt hozzád menni...
A cipészsegéd: Muszáj volt? - Mért?
Az asszony: Cseléd voltam...
A cipészsegéd: Úgy? (Szünet.) És kit szeretsz?...
Az asszony: Nem tudom. - Akit még nem ismerek olyan jól.
A cipészsegéd: Úgy? - Szóval ha behozok ide neked egy kéményseprőt?...
Az asszony (lelkesen)): Ha te hozod, az még jobb...
A cipészsegéd (felordít): Miket beszélsz?...
Egy hang (a sötétből, talán a vándoré): Nyugalom!...
A cipészsegéd: Igaz, igaz, nyugodtnak kell lenni. - És akárkit behozok, - az mindegy?...
Az asszony (szelíden): Mindenki jobb, mint te vagy...
A cipészsegéd (őrjöngve): Mindenki jobb?... Te vigyázz!...
Egy hang (a sötétből): Nyugalom...
A cipészsegéd (maga elé): Most legalább mindent tudok...
Az asszony: Nem mindent...
A cipészsegéd (nem figyel rá): Hála Istennek! - (Lerogy egy székbe) Most végre megnyugodtam. - Meg. - Érzem. - (Szinte vidáman): Tudod, milyen jól érzem most magam?...
Az asszony: No, hála Istennek...
A cipészsegéd: (szinte kedvteléssel): És mondd, te kis bestia... mondd csak - beszélj... Hogy is? - Hát mondd csak... Aztán azt a szegény kéményseprőt is csak úgy egy-kettőre megcsalnád?... (Feláll megint.) De beszélj!...
Az asszony (ártatlanul): Talán... (Szünet.) Mert a változatosságot szeretem...
A cipészsegéd (fel-lejár): Mégis csak jobb volna, ha kidobnálak...
Az asszony: Te megint csak kezded elölről...
A cipészsegéd: Amíg élek, kezdem elölről...
Az asszony: Az akartad, hogy őszinte legyek...
A cipészsegéd: Igen... de annál nagyobb a titok... És a vágy: hogy megfogjalak és megcsavarjalak, - így! (A nyakát fogja.) Ide felém! Vagy a nyakad kitekerem. (Szünet). Három gyerek van, most mit csináljak vele?
Az asszony: Majd a jó emberek segítenek...
A cipészsegéd (sötéten): Segítenek? A világ rossz. (Szünet.) Ha kidoblak, a három gyerek éhen marad... Ki főz nekik?
Az asszony: Majd lesz nekik mostohaanyjuk...
A cipészsegéd (ordítva): És jó az? - És ki jön nekem ide három gyerek mellé? - Én szoptassam a kicsit? (Szünet. - Maga elé): Nem, a világ nem segít... (Fejet csóvál).
Az asszony (felnéz rá): Hát akkor?...
A cipészsegéd: A kicsit kiteszem a parkba - egész egyszerűen... A két nagyobb pedig menjen koldulni - mezítláb!...
Az asszony (feljajdul): Mezítláb!
A cipészsegéd: Ugye fáj?...
Az asszony (fájdalommal): Anya vagyok!...
A cipészsegéd: Te vagy egy anya? - Ilyen volt az én anyám?...
Az asszony: Oh, - az már régen volt...
A cipészsegéd: Oh, - mondja... (Ráförmed): Megint finomkodol? És amellett összeállsz egy biciklistával!...
Az asszony: Mit tegyek? - Ha néha megkívánom... az ilyet is...
A cipészsegéd: Megáll az eszem...
Az asszony: Mit tegyek? Ha így vagyok teremtve...
A cipészsegéd: De nem baj. - Semmi se baj most már. Hiszen rúglak én ki úgyis... (Fel-lejár.) És hogy én velem mi lesz, az úgyis egyre megy! - (Keserűn): Megint kapualjakban, szutykos cselédek után... (Szünet. - Maga elé): Olyanok, mint a legyek. (Felordít): Mert rettenetes ez az én szegénységem! (Ellankad): És a világ nem segít!...
Az asszony (felnéz rá): De én segítettem...
A cipészsegéd (egy helyben állva): Mit szégyelljem én magam? Megígértem, hogy kidobom... De muszáj azt megtartani? Mikor a dühnek vége... És én magam is más véleményre jöttem... (Töprengve): De milyen véleményre? (Szünet. - Az asszonyhoz), Megcsaltál?
Az asszony: Meg.
A cipészsegéd: Sokszor?
Az asszony: Bizony sokszor... (Sóhajt.)
A cipészsegéd (rezignáltan): Akkor meg úgyis egyre megy. De hiszen én eddig is csak vele éltem. (Felragyog az arca): Igaz is! - (Diadalmasan): Csakhogy nem tudtam róla!...
Az asszony (melegen): Na látod... És ha nem volnál olyan szörnyeteg, - mindjárt jobban is szeretnélek...
A cipészsegéd (felfigyel): Hogy mondod? (Élénken): És én is megcsaljalak?...
Az asszony: Ha rávisz a lélek...
A cipészsegéd (ordít): De van nekem ehhez időm? - Egy ilyen cipésznek? (Szünet. - Nézi az asszonyt): Mi kár volt benne eddig is?... ha vesszük. - Volt neki melle, lába, mindene - és én nem tudtam semmiről... (Hirtelenül, prózaian): Kelj fel! - nem öllek meg...
Az asszony (felugrik): Folytatunk mindent a régiben?...
A cipészsegéd: De ha aztán megint rájövök valamire... akkor jaj neked!...
Az asszony (alázatosan): Csak verj meg...
A cipészsegéd: A szívem úgyis csupa seb...
Az asszony (vigasztalón): Okosabb leszek én ezentúl, ne félj...
A cipészsegéd (melléje áll): Hát jó az, ha megverlek, - mi?
Az asszony (alázatosan): Oh, ne tedd máskor...
A cipészsegéd: Oh, ne tedd, - mondja. Mintha teste se volna... Mint egy hableány - egy finomabb lény... Hát mondd, hogy tudsz olyan állat lenni mégis? Nem tudsz a vágyaidon uralkodni?
Az asszony: De tudok. - De akkor unom az életem...
A cipészsegéd: Ez igaz. - Én is. (Szünet. Sóhajt:) Nehéz az élet!...
Az asszony (élénken, melegen): Látod apukám... Hiszen ezt mondom én is... hogy milyen nehéz az élet!... (Szünet.)
Változás.
Országút. A nap süt. Az atyafiak ott fekszenek. A vándor feltápászkodik éppen. Az első atyafi (felkönyököl, megvetőn): Ez a te bölcsességed?
A vándor: Ez hát. - No mit szólsz hozzá?...
Az első atyafi: Ez nem bölcsesség... (Köp egyet.)
Hangok: Ez a valóság... De nem is!... Útszéli szemtelenség!...
A vándor (nevet): Vedd annak, ha nem fér a fejedbe!...
Az első atyafi (feltápászkodott): Ami sok, az sok!... hiába!...
Hangok: Aztán mi gyün ki ebbűl?... Hadd halljuk... Hadd okosodjunk!...
A vándor (nevet): Hogy mi? - Hát az, hogy az élet sokféle... És ez éppen a ti szerencsétek, nyavalyás semmiháziak... Mert csakis így csurran ám mindnyájatoknak egy s más... (Körüljár a tányérral:) Ki avval a garassal... Majd ingyen tanítlak...
Az atyafiak (talpon teremnek): Micsoda? - Hát aztán mire tanítottál?... (A szemek összevillannak.)
Az első atyafi (egy nagy pofont ad a vándornak).
A vándor (letörli arcát, - szomorúan): Ezt tudhattam volna előre...
Az első atyafi (feléje megy újra): Hát aztán mire tanítottál? (Még egy pofont ad neki.)
A vándor (hátrálva): Segítség!
Az első atyafi (nevet): Kit hívsz te itt - mi? - Mikor az egész határ egy vélemény?... (Parancsot ad): Láss neki!... (Elagyabugyálják).
A vándor (jajgat).
Hangok: Ugye jaj? - Hát hogy ne panaszkodj... itt a jó pofon...
Az első atyafi: No még a tetejébe...
Hangok: Csak a fejit, - hogy meg ne sántuljon...
A vándor (ordít): Az asszony hű, az asszony jó!...
Az első atyafi: No csakhogy! - Mondod-e már?
A vándor (ordít): Az asszony hű, az asszony jó!...
Az első atyafi (parancsot ad): Lazítani! (Elengedik. Szünet). No mondjuk ki mi is!
Kórus (tompán): Az asszony hű, az asszony jó!...
A vándor (rájok bámul): Én csodállak benneteket... Hát mégis?...
Az első atyafi: De mégis ám, azt a teremtésedet!...
A vándor (álmélkodva): Még ezek után is? - Hisz akkor már nem is buták... de bölcsek vagytok magatok is...
Az első atyafi: No, ugye? - Mi szükség itt rád?
A vándor (kinyilatkoztatásképpen): Fajankók, mondok nektek hamar valamit... Diktum-faktum! - Minket embereket néha a butaság tesz ám naggyá... (Szünet). De mi legyen akkor énvelem a földön?
Az első atyafi: Hát csak jöjj el máskor is, ha nem félsz... A jó színjátékot megnézzük azér'... Igaz-e, testvérek?
Hangok: Meg, meg, csak gyere... (Nevetés).
A vándor: Nem én, többé! - Inkább szégyellem magam és megyek... (Elinal.)
Az első atyafi (utánarúg, utánaszól): Azér!... (Az atyafiak röhögnek.)
Függöny.