Nyugat · / · 1926 · / · 1926. 16. szám

Füst Milán: Atyafiak és a nő
Szatírjáték

Copyright 1926,

by Hungarian Plays

Személyek:

A vándor.

A moziszínész fantomja.

A cipészsegéd.

A futballista fantomja.

Az asszony.

Az ideál fantomja.

A biciklista.

Első atyafi.

A lantverő fantomja.

Atyafiak.

Országút. Egy vándor letelepszik.

A vándor (énekel): Útszéli bölcs vagyok!... (Szünet. Magának): Semmi? (Énekel): Útszéli bölcs vagyok! (Szünet.)

Egy ember (jön arra, afféle penészes arcú suhanc, egy biciklistával veszekedve): Oh te gazember... Életem megrontója... Én legyilkollak téged...

A biciklista (idegenkedve néz reá): Hagyjál te engem békén!...

Az ember (belekapaszkodik): Hogy hagyjalak... még azt mondod? (Ordít): Mikor elcsábítottad a feleségemet? - Három gyerekem van!... (Nekiesik - birkóznak.)

A biciklista (odavágja a penészest).

Az ember (üvölt): Három gyermekem van... - A feleségemet elcsábította... Rendőr!

Atyafiak (gyűltek oda és élvezik a verekedést. Gyönyörködnek. Egyik-másik a mozdulatokat utánozza).

Az ember (bajonettet ránt): Beléd döföm ám!...

A biciklista (gépére kap és elkarikázik).

Az ember (utánarohan): Rendőr... (Eltűnnek.)

Első atyafi: Ejha! Ez aztán a beszéd... (A markát köpi. Röhög.)

Egy másik: De mi lesz a vége?... Ha mégiscsak belédöfi azt a kis kést? (Röhög.)

Hangok: Teljesen igaza volna... Én is beledöfném...

Más hangok: Amilyen barom vagy... Még be is zárjanak? Amikor a feleséged megcsal?

A vándor (harsányan): Én nem vagyok az erőszak embere!...

Hangok: Hát te ki vagy? - Nézd, hogy prédikál...

A vándor: Útszéli bölcs vagyok, atyafiak...

Első atyafi: No és mi a bölcsességed?... Ez egy szegény cipész... mi ismerjük és te nem!... (A vándor köré gyűlnek.)

Egy hang: Egy szegény, penészes cipészsegéd...

Első atyafi: Egész nap dolgozni? És ez az öröm? Mikor este hazamegy, egy ilyen piszok legyen az öröme? (Hetvenkedik.)

A vándor (harsányan): Én az erőszaknak híve nem vagyok!...

Első atyafi: Na ne mondd! - Aztán ha hazamegy... és ténylegesen leken ennek az asszonynak egy jót - az olyan nagy baj?...

Egy hang: Hátha összetöri?...

Első atyafi: És ha kap egy jó pofont ez a rongy, - árt az neki? Mit gondolsz, üvegből van az ilyen?

A vándor (ravaszkásan): Hátha?... Mit lehessen tudni?...

Egy hang: Jól odalittyent neki, - igaz-e?

A vándor: És ha odalittyent?

Első atyafi: Azt hiszed, ért az ilyen másképp a szóból?

Hangok: Azt hiszed, hableány? - Ha ránéznek pityereg? Szutykos cseléd volt...

A vándor: De hangosak vagytok!...

Első atyafi: És ha ebbe a biciklistába is belevágja azt a szuronyt? Mi lett volna?

A vándor (mosolyog): No mi lett volna?

Egy hang: Akkor az ilyen csábító is meggondolja máskor...

A vándor (nevet): Na ne mondd! Meggondolja?

Hangok: Hát! - Legalább is fenyegesse az a szurony... - Ne legyen olyan könnyű a dolga...

A vándor (harsányan): Hát kell nekünk a más asszonya, vagy nem kell?

Kórus: Nekünk kell a más asszonya!...

A vándor: No lám. - Jöttök az én utcámba. - Ez az első tétel. (Szünet.)

Első atyafi: Csakhogy hogyan? - Kijövök az asszonytól... jó volt - és semmi baj? Megy az? (Utánozta a távozó csábító lépteit. - Hetvenkedik.)

Hangok (ezalatt): Igazis! - Megy az? - De a kutya istenit!... (Egyesek az ingük ujját kezdik feltűrni.)

A vándor: Megállj csak! - Van itt nőtlen ember is?...

Hangok: Van ám... Má' mér' ne vóna?

A vándor: Beszélj te előbb. - És ne hagyd magad megfélemlíteni...

Egy nőtlen: Csak annyi igaz... hogy velünk akkor mi legyen? - Vagy mi mán csak utcai ringyókhoz vagyunk utalva?

Más nőtlenek: Csak ennyi jussunk az életből? - Menjek neki ennek az oszlopnak?

Nősök: Nősüljetek meg! - Elég szutykos cseléd van... Az ám: elég a görbe szuka...

Nőtlenek hangjai: De milyenek a társadalmi viszonyok? És meddig várjon az ember? (Zúgolódás.)

A vándor (örvendve): No lám - hajtod a malomra a vizet...

Egy nőtlen (zúgolódva): És ha belémvágod azt a szuronyt tesvér... akkor te se mégy haza élve...

A vándor (harsányan): Hátha tévedés van? - És nem is azért születtünk, hogy szeressük egymást?

Zúgolódás: Miket beszélsz? - A fűbe harapsz! - De belé ám!

A vándor: És mi történjék akkor, ha ezt a cipészt még meg is veri az a biciklista?...

Első atyafi (felordít): Csakhogy nem addig a! - Mert láttad, ugye, hogy nem veri meg? Mert nincs abba' düh... Igaz-e, atyafiak?

Felkiáltás: Má' mér' is volna? Még azt is?

Első atyafi (diadalmasan): De a férjbe' van! És ez a különbség! Már pedig akibe' düh van, abba egy kis igazság is beleszorult ám...

A vándor (elgondolkozva): Hát, - egy kis igazad van is talán... (Hirtelen.) De mi van a nővel?

Hangok: Azt mi nem tudjuk... A fene bánja!

Első atyafi: Kuss itt mindenkinek! - Mi van a nővel? - arról beszélj! Az ember legyen méltányos!...

A vándor (nevet): Igaz-e? Hát telepedjetek ide... De előbb fizessetek! (Tányérjával körüljár.) És csak ne olyan garasosan... (Néhány rézgaras pottyan a tálba.) Úgy. - És most feküdjetek az árnyékba...

Az atyafiak (letelepszenek).

A vándor (kiált): Hókusz-pókusz! (Kezével köríveket rajzol a levegőbe. Aztán: lefekszik ő is.)

Színváltozás.

Kert. Egy félig meztelen nő valami lépcsőfélén áll, a kezeit tördeli, rimánkodik. A szín homályos sarkából az atyafiak csoportja látszik.

A nő (rimánkodik): Mért teremtetted ezt a húst? (Húsát tépi.) Teli van tűzzel, éget... És megvernek érte... (Jajong): Megvert ma is... (Kis szünet.) De ha ez a hús égni kezd... Mit csinálok akkor? - letépjem? - Meg vagyok dermedve, meg vagyok dermedve, - az eszem pedig nem parancsol...

Egy hang (a sötétből, alighanem a vándoré): Sose törődj vele...

A nő: Ki szólt? - Ne törődjem vele? - De ha gyűlölöm magam?

A hang: Csak sose gyűlöld te magad...

A nő: Ki szólt? - De hogyha megver?...

A hang: Mit bánod? - Kicsit sajog a helye, majd elmúlik...

A nő: Ki szólt? - De kit szeressek? - Arra felelj! (Csend. Valami nagy követ vesz két kezébe, azt szorongatja, ahhoz beszél.) Ez a hús, ez a hús... olyan mint a marás, úgy éget... (Könyörögve.) Ég és föld, - ti mondjátok meg, kit szeressek?

(Körülbelül tíz férfialak jelenik meg a dicsfényben.)

A nő (felkiált): Oh, kik vagytok? (Káprázó szemmel jár körül. - Lázasan): Oh, kik vagytok? - Gyönyörű emberek! Gyengéd alakok... (Az egyikhez:) Szabad megfognom a kezedet? - Szabad szemedbe néznem? - Ki vagy te gyönyörűség? (Felkiált): Te vagy a Lantverő! - Igazán te vagy? Te hatalmas? (Szünet. - Lágyan:) Oh, ha tudnád, mit álmodoztam rólad! A díványon feküdtem és uborkát ettem... majd narancsot, sóskiflit, selyemcukrot, mint az eszeveszett... És regényeidet olvastam. - Oly szép voltál! Ugyanilyen! Habos selyemharisnyád volt. (Megnézi a harisnyáját): Te vagy az édes?...

Egy hang: Rám nem is nézel? A nő (felriad): Ki szólt?

A hang (komoran): Én!

A nő: Oh, Champton Richárd, - te vagy az? Te csodálatos centercsatár! Te bölcs! - Egyetlenegyszer láttalak játszani, - emlékszel? (Szemrehányón:) Hiszen te nem is emlékszel?...

A futballista fantomja (magának): No lám! Mi haszon abból, ha szeretnek? Ha egyszer nem tudok róla...

A nő: Pedig két napig is lázas voltam tőled, érted... A játékodtól, a mozgásodtól... Oly karcsú voltál... És micsoda ugrás volt az! - az utolsó pillanatban... nem emlékszel?

A futballista fantomja (borúsan): Nem emlékszem...

A nő (szomorúan): Milyen kár is!... Hogy te sosem láthatod saját magadat...

A futballista fantomja: Talán azért is vagy te itt... ki tudja...

A nő (a szívéhez szorítja kezét): De ha még csak nem is tudsz róla!... hogy itt vagy, - itt a szívemben...

Egy másik fantóm (lágy hangon): Én, ha akarod, mindenre emlékszem... és ami csak boldogít, meg akarom tenni érted...

Egy atyafi (a sötétből): Nézd a gazember!

A vándor (a sötétből): Nyugalom!

A nő: Ki szólt? (Bódultan:) Úgy zsibong itt minden...

A másik fantóm: Én beszélek hozzád! Daedalus Alfonz, a moziszínész... Emlékszel a gyönyörű estékre?

A nő (rajongva): Micsoda mosolyod volt! - És micsoda fogaid!

A moziszínész fantomja: Rád néztem... (Bizalmasan): Rád vicsorítottam... Csak terád...

Egy atyafi (a sötétből): Nézd a gazember!

A vándor (a sötétből): Nyugalom!

A nő (esengve): Most kit szeressek? Könyörülj rajtam... És adjatok tanácsot ti mind! - Kié legyek?

A színész fantomja: Én azt gondolom, hogy mindnyájunké. Az ember legyen szerény. Hát nem okosabb az úgy? - Feleljetek szellemtestvéreim! - (Szünet.) Nem nagyobb jótétemény-e, ha egy egész világé, mintha senkié?... vagy, Isten mentsen, csak egyé? - Mi többiek csak vicsorogjunk talán?... (Patetikusan:) Hát nem kín az? Pokoli kín?

Egy atyafi (a sötétből): Igaza is van!...

A vándor (a sötétből): Nyugalom!

A nő: Hát hogy gondoljátok? - Mindőtöké legyek? (Vetkeződni kezd.)

A lantverő fantomja: Minden színész barom!

A nő: Ki szólt? - Hát várjak?

A lantverő fantomja: Ki méltó hozzád? Ha nem a nagy szellemek! (Túlvilági hangon:) Kizárólag csak az enyém lehetsz tehát! És aki hozzád mer nyúlni kívülem - halál fia!

(A rémület kiáltásai a fantomok között.)

A nő (tétova boldogsággal): És te is hű leszel hozzám?

A lantverő fantomja: Ostoba nő! Még alkudozol? Hát nem a saját mennyországodról van itt szó? - Mi vagy te akkor, ha mindenkié vagy? Szétosztod magad cukorkák alakjában? Ez az ambíciód? Tested is van, lelked is van... - ébredj tudatára! Kincs vagy! (Harsányan:) Ne légy méltatlan teremtődhöz... (Szünet. Biblikusan:) De mihelyt az én kebelemre hajtod a fejed: istennő lettél!... megértesz végre? Egy világ leszel!... (Kitárja karjait.)

A nő (ujjongva): Egy világ leszek? - Szédülök...

A színész fantomja: Hogy ez itt nem szégyelli magát előttünk... ez a Lantverő!...

A futballista fantomja: Buta fráter. (A nőhöz): - Te pedig várj... És ne hullj bele, mint a gyümölcs egyenesen a markába... Azt hiszed, többet tud ez, mint mi? Te szegény ostoba!... (Nevet.)

A nő: Jól mondod, az vagyok... Együgyű nő!...

A futballista fantomja: De én kitanítlak... ide figyelj! Próbáld meg a szerencsédet így is egyszer! - Hazudni fogsz!...

A nő: De mért? - Mért kell hazudni?

A futballista fantomja: Mi a tanítóid vagyunk... és ha nem vagy engedelmes...

A nő (engedelmesen): Az leszek...

A futballista fantomja: Azért jöttünk e földre, hogy kitanítsunk...

A nő (lelkendezve): Oh, tanítsatok...

A futballista fantomja (biblikusan): Halljad tehát! Mindenkinek azt hazudod ezentúl, hogy ő az egyetlen...

A nő (boldogan): Oh!

A futballista fantomja: És boldogok leszünk... Mert az illúzió boldogsága mindent megér... (Nevet): Hiszen mi szívesen vagyunk ostobák!... nem tudod azt?

A nő: És ha mégis rajtacsíptek?

A futballista fantomja (röviden): Ha olyan ügyetlen vagy... És nem tudsz vigyázni!...

A nő (csodálkozva): Ilyen egyszerű?...

A futballista fantomja: Na látod! Mi egytől egyig boldogok leszünk. És ami neked a fő: - te is! Otthonod kellemes lesz... A nap besüt majd szobádba... ahol csipkések lesznek a függönyök... És csend lesz... mert a férjedet is végre békén hagyod... Nyájas leszel és mosolygó... és ellátod három gyermeked... - Ha pedig majd itt a tél és öreg asszony leszel: mindenki szeretni fog - mert már a szemedből is azt olvassa minden, hogy szeretted a szerelmet és nem voltál irigy... - Hallgass egy praktikus angol emberre! És próbáld ki ezt is!...

A nő (ujjongva): Hisz ez gyönyörű lesz! - Egy világ lesz az enyém!... (Hirtelen zűrzavaros kiáltások.)

Fantomok hangjai: Ne higgy neki! - Rám hallgass! Ne higgy! - Ez egy ostoba! - Arra figyelj, amit én mondok! - De jól figyelj ám!... (A zűrzavaros makogás egyre növekszik.)

A nő (tehetetlenül): Istenem - most hová legyek? (A lárma hirtelen alábbhagy.) Mit csináljak? Kihez fussak? (Felkiált): És mit mondjak a férjemnek?...

A futballista fantomja (csodálkozva): Hát avval is bajod van?...

A nő (szemérmesen): Ma is rajtacsípett... (Szünet.) És meg is vert...

A futballista fantomja: Megvert? És miért?

A nő: Azt hazudtam neki, hogy az unokatestvérem az a biciklista.

A futballista fantomja: Úgy? - Hát mért nem próbálod vele másképp?

A nő: Hát hogyan?

A futballista fantomja: Mondjuk: egyszer őszintén...

A nő (elhűlve): Őszintén?

A futballista fantomja: Persze... ahol már semmi sem segít...

A nő: De nem fog megverni?...

A futballista fantomja: Mint a meghatott bornyú fog nézni reád... Egész beléd lesz butulva... (A jelenés eltűnik. A futballista hangja a sötétből): Figyelj egy praktikus ember tanácsaira...

A nő: (rémülten): De hova tűntetek? Édes-édes alakok! (Körülfutkos): Istenem, most mit csináljak?... (Könyörög): Hozd vissza őket!...

Egy hang (a sarokból, talán a vándoré): Addig válogattál, amíg elkéstél!...

A nő: Hisz ez borzasztó! - És most vége az életemnek?

A hang: Sose félj... Kezdődik minden elölről...

Egy magános fantóm (alakja jelenik meg. Feje egyik oldalán sisak, a másikon cilinder, a harmadikon zsoké-sapka, a negyediken hercegi korona. Egyik kezében buzogány, a másikban a lant. Komoran a nőhöz): Nézz meg jól!...

A nő: (elkáprázva): Gyönyörű alak! - Szeretlek!

A fantóm: Tudom. - Ez a szerelem. - De most aztán jaj neked!...

A nő: (ijedten): Mért vagy olyan zordon?

A fantóm: Mert szétrombollak - tudd meg előre! A testedet kitaposom és a kutyáknak dobom... (Ordít): Szét fogsz mállani!...

A nő (remegve): Akkor én félek tőled... (Félénken simogatja karját): De mi bajod igazán? Mért haragszol?...

A fantóm (üvölt): Megcsaltak, kifosztottak...

A nő: De kik?...

A fantóm (feljajdul): Oh, azok a gonosz szüzek...

A nő: Hát annyira megkínoztak?

A fantóm (nyögve): Nagyon...

A nő: Te szegény!... (Nevet).

A fantóm: Hiszen nem sokáig nevetsz!... (Üvölt): Reszketni fogsz a bosszúmtól! Neked adom tovább a rontást...

A nő (mosolyog): Dehogy is! - Meggyógyulsz te nálam, meglásd! (Simogatja): Mint a gyermek, olyan leszel...

A fantóm: Valaha olyan voltam... ártatlan és együgyű... (A díszeire mutat): És itt felszereltem magam... szeretném tudni, hogy kinek?...

A nő (mosolyog): Hát nem nekem?... - te drága?...

A fantóm (végignézi): Néked? - Néked kevesebb is elég lett volna...

A nő (duruzsolva): Igazad van - nékem ilyesmi semmi se kell... Hát nem elég az, hogy szeretlek... Hogy te vagy az egyetlen ezen a földön?... (Kitárja karjait): Jöjj hát!... Szeress te is!...

A fantóm (tompán): Nincs többé bizalmam...

A nő (buzgón): Majd lesz - ne félj... Csak bízd magad reám... A szíved puha lesz... (Rajongva): Oly puha, mint a pihegő galamb...

A fantóm: De hű leszel te hozzám?...

A nő: A sírig...

A fantóm: Úgy? (Szünet.) Mondd ezt sokszor... Balzsam ez beteg szívemnek...

A nő (örvendve, gyönyörködve benne): Meglátod, legénykém... De mért nem teszed le ezt a buzogányt, te édes... Mint a várúr, mikor pihenni tér. - Úgy! - (A szemébe néz.) Én a te szolgálód vagyok, nem tudod? - De nem, nem - a lantot csak tartsd te ott... a közeledben. Mit gondolsz?... Hiszen énekelni fogunk... (Halkabban): Ha belefáradunk a gyönyörbe, énekelni fogunk...

A fantóm: Úgy, úgy! Csak taníts! - Nálad a legfőbb tudomány!...

A nő: Nálam? - Te tökéletesség! Épp te mondod ezt, akiben minden egyesül: a bölcsesség és szépség...

A fantóm (örvendve, reménykedve): Azt hiszed?...

A nő (buzgón): Tudom, biztosan tudom...

A fantóm (boldogan): Te tudod?...

A nő: És te még képes vagy kételkedni benne, hogy az vagy:... óriás!... Mindentudó!...

A fantóm: Igazad lehet. (Szünet.) Oly ostoba lettem én... Már-már azt hittem, hogy mindez, amivel felszereltem magam, csak külsőség... De igazad van: - hatalmas vagyok!... (Körülsétál.)

A nő (gyönyörködve): Úgy, úgy! - Te szentem, mindenem! (A kezét fogja meg.) Táncoljunk?...

A fantóm: Várj még egy kicsit, míg magamhoz térek...

A nő (a fantóm kezeit nézi): Te zongorázni is tudsz?...

A fantóm (öntelten): Én mindent tudok!...

A nő (forgatja fejékítményeit): Te lord is vagy? - Hadvezér is? - És úrlovas? És mindez egy személyben?... (A szívéhez szorítja a kezét.) Igen, te vagy az, akire vártam!... (Felkiált): És herceg is vagy? - Tündérkirályfi? (Körültáncolja.)

A fantóm (haraggal): Úgy? - És ha utcai csavargó volnék?... akkor nem szeretnél?...

A nő (buzgón): És ha az utca sarából szednélek fel... (Bűnbánóan): Igazad van... Hibáztam, hogy a külsőséggel törődtem... Minek is az, mikor én a lelkedet akarom... (Könyörög): Mért is nem veted le ezeket a sipkákat, te drága!... (Gyengéden leemeli róla fejékét): Hadd lássalak végre egészen!... A lelkedhez férkőzzem, mielőtt a tied leszek... (Az arcába néz. - Szünet.)

A fantóm: No? - Kiábrándultál?

A nő: Hogy levetkőztél, nem tetszel annyira...

Egy atyafi (a sötétből): Püf neki!

A vándor (a sötétből): Nyugalom!

A nő: De azért egész csinos fiú vagy te így is... És máris: - hogy megszoktam arcodat... Mintha az örökkévalóság óta látnálak...

A fantóm (ámulva): Hát te is oly hiszékeny vagy? - Még mindig... mint én?!...

A nő (imára kulcsolja keblén a kezét): Az akarok maradni, amíg élek!... (Szünet.) Hát nem jó az? Hát nem vagy boldog, hogy neked... neked még csábítanod sem kellett... Hogy elhittem mindent egy szavadra!... (Rajongva): Mert a mindenem vagy... a szívem, a bensőm, az álmom te vagy! (Kitárja karjait): Te vagy a szerelem, az egész világ!...

A fantóm (felkiált): No és a férjed?...

A nő (összecsuklik): Még szádra is veszed a nevét? (Szünet. - Panaszosan): Megvert... épp ma!... Egy biciklista miatt...

A fantóm (dühösen): Mindig ezekkel a férjekkel!... (Újra eszébe jut valami): És micsoda biciklistáról beszélsz? - Hát te a múltban megcsaltál engemet?...

A nő: Dehogy is! - Az csak az unokatestvérem volt...

A fantóm (tompán): Akkor jó...

A nő: Na látod, te kis bolond... (Simogatja.)

A fantóm (felriad): No és a férjed?... (Üvölt): Azzal most is együtt élsz?...

A nő: Hova gondolsz? - Az csak meglátogat...

A fantóm (maga elé): Ja úgy. (Szünet.) Pedig kár! Azt hittem, hogy végre valahára házasságtörő is lehetnék...

A nő: Hát nem az vagy? - Ha tudnád, milyen féltékeny rád... (Bizalmasan): Megfojtana egy kanál vízben...

A fantóm (enyhültebben): Akkor jó...

A nő: (aggodalmasan) Csak azt mondanád meg, azt az egyet!... Mit csinálok én akkor, ha ti ökölre mentek - értem?... Ki mellé állok akkor?

A fantóm (kedvetlenül): Hát muszáj azt?... viaskodni!...

A nő: Mit gondolsz te? Énértem hányan vívtak eddig?... De azokat én nem szerettem... De most: - mi lesz?...

A fantóm (mosolyog): Hát ki mellé vonz a szíved?

A nő: Mondanom kell azt?... (Mentegetőzve): Mit tehetek, ha egyszer így vagyok teremtve...

A fantóm: És a gyerekeid atyja - nem is érdekel?...

A nő: (bizalmasan): Bár elesne a csatában...

A fantóm (mosolyog): Hát úgy gyűlölöd?...

A nő (szenvedélyesen): Nem gyűlölöm - az kevés! A legszívesebben elfelejteném, hogy valaha láttam... (Egzaltált panasszal): Kifárasztotta az életemet...

A fantóm (mosolyog): Hát ennyire szeretsz?... (Kitárja karjait): No, gyere már!...

A nő (a karjaiba borul): No látod... ugye..., te édes!...

A szín változik.

A rettenetes szegénység odúja. Az asztalra borulva az asszony fáradtan sírdogál.

Szünet. A cipészsegéd bejön.

Az asszony (felemelkedik): Ne bánts már... annyit szenvedek... Három gyerekedre kérlek...

A cipészsegéd: Még te mersz a gyerekekről beszélni?... (Pofon üti.)

Az asszony (visszaesett az asztalra és zokog).

Egy atyafi (eközben a sötétből): Hallod-e, csak ne nagyon hadonássz ott!...

A vándor (a sötétből nevetve): Csak nem sajnálod?

A cipészsegéd: Most mit csinálok veled? Megöljelek?

Az asszony (sírva): Meg. - Az a jó nekem...

A cipészsegéd (sötéten): Mi dolgom a gyerekekkel? Az én életem az enyém. - (Röviden): Térdelj le! - Lefejezlek!...

Az asszony (letérdel): Szegény kis drágáim, Isten veletek!...

A cipészsegéd (megáll előtte, mielőtt lefejezné): Csak még azt az egyet mondd meg... (Artikulálva): Hogy mért tetted ezt velem?... - Vagy nincs a szívedben semmi érzés?...

Az asszony (térdelve): Nincs...

A cipészsegéd (felhorkan): Mit mondasz? - Vagy megint hazudozol?...

Az asszony: Nekem azt tanácsolták, hogy őszinte legyek... És tudom, hogy te is azt szereted...

A cipészsegéd (ámulva): Mit mondasz? - Hát elképzelhető az, hogy te őszinte légy? (Hirtelenül): De tudod mit? Jó! Beszélj, de azonnal... (Nézi): És vedd tudomásul, hogy félig már Isten előtt állasz!...

Az asszony: (szerényen): De hát mire vagy kíváncsi? A cipészsegéd (röviden): Mindenre!

Az asszony: Mindenre? - (Ránéz): Azt mind nem tudom ám elmondani...

A cipészsegéd: Úgy? - Szóval ez még nem is minden? - De nem baj. - Lássuk akkor is. Csak fejem - szét ne menj!... (Fel-lejár. - Szünet.) Szeretsz, vagy nem szeretsz - az az első kérdés...

Az asszony (ártatlanul): Én téged nem szeretlek...

A cipészsegéd (felordít): Mit mondasz? - Nem, nem, ne beszélj... És ne őrjíts meg engem...

Az asszony (ártatlanul): Te akartad...

A cipészsegéd (összeszedi magát): De igazad van. - Szembe kell nézni... Folytassuk csak. - Szóval nem! - értem ezt is... Vagyis semmi érzés nem köt hozzám... így van ez? - De őszintén beszélj!...

Az asszony: Hát... - ha meghalnál, biztosan sírnék...

A cipészsegéd (kacag): Sírnál?... No, ne mondd!...

Az asszony (ránéz): Hát persze, hiszen megszoktalak!...

A cipészsegéd (iszonyodva): Megszoktál? (Szünet). No, de jól van így is!... Vigyázzunk csak... (Félénkebben): És sosem is szerettél?...

Az asszony: Muszáj volt hozzád menni...

A cipészsegéd: Muszáj volt? - Mért?

Az asszony: Cseléd voltam...

A cipészsegéd: Úgy? (Szünet.) És kit szeretsz?...

Az asszony: Nem tudom. - Akit még nem ismerek olyan jól.

A cipészsegéd: Úgy? - Szóval ha behozok ide neked egy kéményseprőt?...

Az asszony (lelkesen)): Ha te hozod, az még jobb...

A cipészsegéd (felordít): Miket beszélsz?...

Egy hang (a sötétből, talán a vándoré): Nyugalom!...

A cipészsegéd: Igaz, igaz, nyugodtnak kell lenni. - És akárkit behozok, - az mindegy?...

Az asszony (szelíden): Mindenki jobb, mint te vagy...

A cipészsegéd (őrjöngve): Mindenki jobb?... Te vigyázz!...

Egy hang (a sötétből): Nyugalom...

A cipészsegéd (maga elé): Most legalább mindent tudok...

Az asszony: Nem mindent...

A cipészsegéd (nem figyel rá): Hála Istennek! - (Lerogy egy székbe) Most végre megnyugodtam. - Meg. - Érzem. - (Szinte vidáman): Tudod, milyen jól érzem most magam?...

Az asszony: No, hála Istennek...

A cipészsegéd: (szinte kedvteléssel): És mondd, te kis bestia... mondd csak - beszélj... Hogy is? - Hát mondd csak... Aztán azt a szegény kéményseprőt is csak úgy egy-kettőre megcsalnád?... (Feláll megint.) De beszélj!...

Az asszony (ártatlanul): Talán... (Szünet.) Mert a változatosságot szeretem...

A cipészsegéd (fel-lejár): Mégis csak jobb volna, ha kidobnálak...

Az asszony: Te megint csak kezded elölről...

A cipészsegéd: Amíg élek, kezdem elölről...

Az asszony: Az akartad, hogy őszinte legyek...

A cipészsegéd: Igen... de annál nagyobb a titok... És a vágy: hogy megfogjalak és megcsavarjalak, - így! (A nyakát fogja.) Ide felém! Vagy a nyakad kitekerem. (Szünet). Három gyerek van, most mit csináljak vele?

Az asszony: Majd a jó emberek segítenek...

A cipészsegéd (sötéten): Segítenek? A világ rossz. (Szünet.) Ha kidoblak, a három gyerek éhen marad... Ki főz nekik?

Az asszony: Majd lesz nekik mostohaanyjuk...

A cipészsegéd (ordítva): És jó az? - És ki jön nekem ide három gyerek mellé? - Én szoptassam a kicsit? (Szünet. - Maga elé): Nem, a világ nem segít... (Fejet csóvál).

Az asszony (felnéz rá): Hát akkor?...

A cipészsegéd: A kicsit kiteszem a parkba - egész egyszerűen... A két nagyobb pedig menjen koldulni - mezítláb!...

Az asszony (feljajdul): Mezítláb!

A cipészsegéd: Ugye fáj?...

Az asszony (fájdalommal): Anya vagyok!...

A cipészsegéd: Te vagy egy anya? - Ilyen volt az én anyám?...

Az asszony: Oh, - az már régen volt...

A cipészsegéd: Oh, - mondja... (Ráförmed): Megint finomkodol? És amellett összeállsz egy biciklistával!...

Az asszony: Mit tegyek? - Ha néha megkívánom... az ilyet is...

A cipészsegéd: Megáll az eszem...

Az asszony: Mit tegyek? Ha így vagyok teremtve...

A cipészsegéd: De nem baj. - Semmi se baj most már. Hiszen rúglak én ki úgyis... (Fel-lejár.) És hogy én velem mi lesz, az úgyis egyre megy! - (Keserűn): Megint kapualjakban, szutykos cselédek után... (Szünet. - Maga elé): Olyanok, mint a legyek. (Felordít): Mert rettenetes ez az én szegénységem! (Ellankad): És a világ nem segít!...

Az asszony (felnéz rá): De én segítettem...

A cipészsegéd (egy helyben állva): Mit szégyelljem én magam? Megígértem, hogy kidobom... De muszáj azt megtartani? Mikor a dühnek vége... És én magam is más véleményre jöttem... (Töprengve): De milyen véleményre? (Szünet. - Az asszonyhoz), Megcsaltál?

Az asszony: Meg.

A cipészsegéd: Sokszor?

Az asszony: Bizony sokszor... (Sóhajt.)

A cipészsegéd (rezignáltan): Akkor meg úgyis egyre megy. De hiszen én eddig is csak vele éltem. (Felragyog az arca): Igaz is! - (Diadalmasan): Csakhogy nem tudtam róla!...

Az asszony (melegen): Na látod... És ha nem volnál olyan szörnyeteg, - mindjárt jobban is szeretnélek...

A cipészsegéd (felfigyel): Hogy mondod? (Élénken): És én is megcsaljalak?...

Az asszony: Ha rávisz a lélek...

A cipészsegéd (ordít): De van nekem ehhez időm? - Egy ilyen cipésznek? (Szünet. - Nézi az asszonyt): Mi kár volt benne eddig is?... ha vesszük. - Volt neki melle, lába, mindene - és én nem tudtam semmiről... (Hirtelenül, prózaian): Kelj fel! - nem öllek meg...

Az asszony (felugrik): Folytatunk mindent a régiben?...

A cipészsegéd: De ha aztán megint rájövök valamire... akkor jaj neked!...

Az asszony (alázatosan): Csak verj meg...

A cipészsegéd: A szívem úgyis csupa seb...

Az asszony (vigasztalón): Okosabb leszek én ezentúl, ne félj...

A cipészsegéd (melléje áll): Hát jó az, ha megverlek, - mi?

Az asszony (alázatosan): Oh, ne tedd máskor...

A cipészsegéd: Oh, ne tedd, - mondja. Mintha teste se volna... Mint egy hableány - egy finomabb lény... Hát mondd, hogy tudsz olyan állat lenni mégis? Nem tudsz a vágyaidon uralkodni?

Az asszony: De tudok. - De akkor unom az életem...

A cipészsegéd: Ez igaz. - Én is. (Szünet. Sóhajt:) Nehéz az élet!...

Az asszony (élénken, melegen): Látod apukám... Hiszen ezt mondom én is... hogy milyen nehéz az élet!... (Szünet.)

Változás.

Országút. A nap süt. Az atyafiak ott fekszenek. A vándor feltápászkodik éppen. Az első atyafi (felkönyököl, megvetőn): Ez a te bölcsességed?

A vándor: Ez hát. - No mit szólsz hozzá?...

Az első atyafi: Ez nem bölcsesség... (Köp egyet.)

Hangok: Ez a valóság... De nem is!... Útszéli szemtelenség!...

A vándor (nevet): Vedd annak, ha nem fér a fejedbe!...

Az első atyafi (feltápászkodott): Ami sok, az sok!... hiába!...

Hangok: Aztán mi gyün ki ebbűl?... Hadd halljuk... Hadd okosodjunk!...

A vándor (nevet): Hogy mi? - Hát az, hogy az élet sokféle... És ez éppen a ti szerencsétek, nyavalyás semmiháziak... Mert csakis így csurran ám mindnyájatoknak egy s más... (Körüljár a tányérral:) Ki avval a garassal... Majd ingyen tanítlak...

Az atyafiak (talpon teremnek): Micsoda? - Hát aztán mire tanítottál?... (A szemek összevillannak.)

Az első atyafi (egy nagy pofont ad a vándornak).

A vándor (letörli arcát, - szomorúan): Ezt tudhattam volna előre...

Az első atyafi (feléje megy újra): Hát aztán mire tanítottál? (Még egy pofont ad neki.)

A vándor (hátrálva): Segítség!

Az első atyafi (nevet): Kit hívsz te itt - mi? - Mikor az egész határ egy vélemény?... (Parancsot ad): Láss neki!... (Elagyabugyálják).

A vándor (jajgat).

Hangok: Ugye jaj? - Hát hogy ne panaszkodj... itt a jó pofon...

Az első atyafi: No még a tetejébe...

Hangok: Csak a fejit, - hogy meg ne sántuljon...

A vándor (ordít): Az asszony hű, az asszony jó!...

Az első atyafi: No csakhogy! - Mondod-e már?

A vándor (ordít): Az asszony hű, az asszony jó!...

Az első atyafi (parancsot ad): Lazítani! (Elengedik. Szünet). No mondjuk ki mi is!

Kórus (tompán): Az asszony hű, az asszony jó!...

A vándor (rájok bámul): Én csodállak benneteket... Hát mégis?...

Az első atyafi: De mégis ám, azt a teremtésedet!...

A vándor (álmélkodva): Még ezek után is? - Hisz akkor már nem is buták... de bölcsek vagytok magatok is...

Az első atyafi: No, ugye? - Mi szükség itt rád?

A vándor (kinyilatkoztatásképpen): Fajankók, mondok nektek hamar valamit... Diktum-faktum! - Minket embereket néha a butaság tesz ám naggyá... (Szünet). De mi legyen akkor énvelem a földön?

Az első atyafi: Hát csak jöjj el máskor is, ha nem félsz... A jó színjátékot megnézzük azér'... Igaz-e, testvérek?

Hangok: Meg, meg, csak gyere... (Nevetés).

A vándor: Nem én, többé! - Inkább szégyellem magam és megyek... (Elinal.)

Az első atyafi (utánarúg, utánaszól): Azér!... (Az atyafiak röhögnek.)

Függöny.