Nyugat · / · 1926 · / · 1926. 14. szám · / · Móricz Zsigmond: A vámőr

Móricz Zsigmond: A vámőr
4.

A vonat füttyét meghallotta. Ha még futott volna, el is éri, de hiszen még nem is látta Lottit.

Majd hazamegy gyalog, gondolta magában, 12 kilométer az egész, kilenc órára otthon is lesz...

Ezzel belépett a kávéházba.

Elpirult, mert nagyon elegáns hely volt. A márványasztalok feketék és fényesek voltak, a szemközti falon a biliárddákók, mint valami furcsa fésű a falon. A mennyezetről sok villanyláng gömbje lógott fürtösen, a falak két méter magasan deszkával burkolva és drappszínű, keretes szobafestés...

A kassza üres volt, megrémült, hogy Lotti már nincs itt. Leesett egy sarokasztalhoz és alig volt hangja, ahogy szilvóriumot rendelt.

Félóráig várt és maga elé meredt s egyik pohár szeszt a másik után itta, mert szégyellt csak úgy ingyen ülni.

Akkor Lotti egész váratlanul ott volt a kasszában.

Olyan volt, mint egy tündér. Ő ránézett mereven s a lány hirtelen fölpillantott. Zavarba jött. Ő jól látta, ahogy Lotti összerezzent és hogy attól kezdve csörömpöltek keze alatt a kis poharak.

Boldog lett, kimondhatatlan boldog: szerelmes! Lotti is szerelmes. Ha szerelmes nem volna, nem lenne ideges. Ha közömbös volna neki, akkor egész másképp viselné magát...

Ő nem szokott a kasszához menni, mindig megvárta, míg a lány hozzá jön.

- Maga hogy kerül ide? - kérdezte a lány.

- A fogorvoshoz.

- Fáj a foga?

- Nem.

- Hát!

- Csak gyengélkedőt jelentettem, hogy a fogorvoshoz kell menni.

A lány nevetett. De a nevetése úgy tűnt fel, mintha gúnyos volna, sértette. Az ajkát is elbiggyesztette a lány.

- Maga tudja, mért jöttem.

- Én? honnan tudnám?

- Nem tudja?

- Egy fogalmam nincs róla.

A vámőr hallgatott.

- Maga után jöttem.

A lány csiklandósan felkacagott. Elnézett és nem szólt.

A vámőr erősen nézte az arcát. Látta, hogy ki van festve, vékony ajkai vastagabbra vannak festve, mintha széles és kerek ajka volna, a szeme alatt sötétre, az arca éle rózsaszínre mázolva.

De a hangja, a kis csilingelő, kacagó hangja édes volt és finom és ártatlan.

- Egyszer hozok magának egy liter alkoholt - mondta.

A lány kérdően nézett rá.

- És megfürdetem benne... Lemaratom az arcáról a festéket...

A lány újra, váratlan felkacagott.

- És soha többet nem fogja mázolni magát.

A lány lehunyta a szemét s nevetett... Ő jobban ismerte a bőrét, sóhajtott, lelke mélyén, hol van az ő fiatalsága... a fiatal bőre... az sem volt szép, mert kicsit szeplős volt... De most már teljesen el van nyűve, tajtékos és kilúgozott az arcbőre, festék nélkül ijesztő...

A vámőr arra az éjszakára emlékezett, a lány teste oly fehér és vakító, mint a friss hó.

- Maga a legszebb az egész világon... Az isten nem teremtett soha, soha ilyen szépet többet.

A lány újra kacagott. Ez jó, ez a kedves butaság. Hogy mindig van, aki tudja őt szépnek látni... De jó volna, ha lehetne... még egyszer...

Hallgattak.

- Nézze Lotti, én otthagyom a vámőrséget - szólt gyorsan a fiú, mert megijedt, hogy a lány elmegy és nem beszélhet, mert neki is menni kell...

A lány ránézett és hallgatott.

- Hazamegyek és kőműves vállalkozó leszek. Most a fizetésem egy hónapra 540.000 korona, de otthon legalább két-három milliót, vagy ötöt is fogok keresni. Nem tudom, maga mennyiből tud megélni, de biztosítom, hogy abból, amit én keresek, igen tisztességesen lehet élni.

A lány maga elé nézett, fejét kissé félreejtette és tépegette a csipkés, fekete selyem kötényét. Most olyan volt, mint Szűz Mária. A vámőr boldog volt.

- Maga most iszik? - kérdezte a lány.

- Én? - csodálkozott a fiú - soha... Ma igen, mert... De különben soha. Én nem vagyok italos. Én egy pohár bort nem ittam három hónapja. Nem is szeretem. Nem tudom lenyelni. Én csak dolgozni szeretek: és csak magát szeretem.

A lány felnevetett, ahogy szokott, hirtelen. Ezek a hisztérikus fölkacagások újították meg az életet a fiúban.

A lány vidáman dúdolni kezdett:

A rózsaszál nekem azt súgta...

A vámőr elkedvetlenedett.

Most bejött a kávés. Vastag, nagyképű zsidó, buja, vastag bajusz volt az orra alatt s nagy barna szemei voltak.

- Kisasszony! - mondta.

A lány azonnal ment. A vámőr arca elfeketedett. Azt beszélik, hogy ez a kávés egész fiatalon szedte föl ezt a keresztény lányt és ő nyúzta le, de a vendégeitől sem kímélte. Pénzt keresett vele, sőt belőle él és ő maga is használja. Amellett szép, fiatal felesége van s kis gyerekei, akiket fényűzően nevel... Jaj, ez az őrület, hogy mért kellett neki szerelembe esni egy ilyen utálat, ilyen utálat között.

A kávés rá sem pillantott a vámőrre s ez tudta, mennyire lenézi őt és mégis fél tőle és féltékeny rá. Azt is hallotta, hogy mindenkit rögtön elmar, pincért, borfiút, akiről észreveszi, hogy a Lottinak tetszik. S amellett a gazdag kereskedőket, zsidókat vele csalogatja be a kávéházba, hogy itt verjék el a pénzüket.

Mindent tudott, mindent utált és mégse tudott szabadulni a szenvedélyétől.

Most látszott, hogy valami üzleti dolgot tárgyaltak meg, a lány oly figyelmesen és okosan hallgatott és a gazda oly szórakozottan beszélt, hogy ő majd megőrült. Szédelgett vele a szoba, s legjobb lett volna meghalni. Milyen jól lehet ezzel a nővel megbeszélni az élet dolgait.

Az volt az érzése, hogy ezek őróla beszélnek. Az volt a gondolata, hogy a zsidó azt akarja, hogy a lány őt itassa le... Rá sem pillantottak és mégis úgy érezte. Forróság öntötte el és a feje szédült. Egyszercsak a lány megrázta a fejét és a gazda lopva idenézett rá.

Igaza volt. Róla beszéltek. Csakugyan azt?... Mit akart, mit akarhatott a zsidó.

Ellenségesen nézte meg az elegáns, vastag embert, ezzel le fog számolni!

De oly messze volt az életük egymástól. Még sose kapták szabálytalanságon. Nagyon ügyes.

Csak szorította hát, összeharapta a fogait s rettenetes nagy lila kezében érezte az erőt. Ha egyszer az isten a kezébe adja!... Aztán kiment a zsidó és a lány nem jött hozzá. A kasszába ment és szemmel láthatóan úgy tett, mintha dolga volna, pedig nem volt.

Egyszer csak ő elunta, felállott s odament a kasszához.

- Lottika, mondja kedves, mikor beszélhetek magával?

- Velem?

- Magával! magával Lotti! Fontosat!

- Nézze, Keresztényi, mi csak élünk és nem gondolkozunk. Egy szédületben. Igen?... de jó?... igen?

- Igen.

- Annak nincs értelme, hogy maga itt üljön és nézzük egymást.

A fiú szeme lobbot vetett.

- Jó... Én rövid időn belül végleges válaszért jövök. Jó? Hamarább, mint gondolja...

A lány mosolygott. Aztán erőt vett magán és melegen nézett. A fiú agyára vér ömlött.

Bejött a kávés és rájuk nézett.

- Fizetek - mondta a vámőr.

Elővette a tárcáját s a harmadik 500.000 koronásat adta ki. Aztán kemény léptekkel, de szesztől és szerelemtől szédelgő fejjel távozott.