Nyugat · / · 1926 · / · 1926. 3. szám · / · Figyelő · / · Irodalmi figyelő · / · Osvát Kálmán: Erdélyi elbeszélők

Osvát Kálmán: Erdélyi elbeszélők
Első jelentés az új erdélyi irodalomról
V.

Nyírő József "Jézusfaragó ember" című novelláskötete.

(Írnak és olvasnak...)

Hát - nem olvassák. Fogyott az a kötet, még látnom adatott belőle II. kiadás jelzésű címlapot is (alig pár hónappal első megjelenése után), viszont bőséges tapasztalataim vannak, hogy inkább dicsérik, veszik, neve hallatára inkább tiszteletteljesen bólintanak, mint - olvasgatják. Nevét szájról-szájra adják, némely vonal legjobb budapesti író-érdeklődésekig vezetett, de ismeretségkötésig a dolog nem jutott. Budapesten külső megközelítési nehézségek is magyarázhatnák ezt a nagyon távoli tiszteletnyilvánítást, de - otthon, Erdélyben...? és nemcsak "az olvasó", hanem az értékeit felmérő és megállapító "írótárs" maga is - Nyírő-novella után nyúlni - csak kételkedve mer! Művének szegzett megállapításainkat majdnem mind így fogalmazzuk:

"Nemcsak meséje nincs, mondanivalója is kevés." "Nem tarthatok a kezemben folklorés szótárt, míg novellát olvasok." "A három első mondata után már fáradt vagyok."

Holott nem is erről van szó!

Hanem arról van szó, hogy: "székelységek" alatt - Nyírő olvasása után - nem góbéságokat kell érteni, nem ravaszdi, szemhunyorítós csalafintaságokat, hanem súlyos lépésű, sehol máshol nem található, kis helyhez kötött, de mélységben-magasságban minden mással felérő komor életet. Havas ormot, tengerszemet. Székely hegyet, székely tavat, szűk völgyek ölén kiduzzadt virágéletet, a teremtő isten tudományának - ebben a különös retortában is - megismételt kísérletét.

Székely nyelvek járását én nem ismerem, mit bánja Nyírő! - a székely így beszél! Az "Istenszéké"-ről én nem tekintettem szét... mit tesz az! Onnan ez látható! Az Olt sodra ilyen, a tóba dobott kő ezt a hangot adja, a barlang ilyen rémeket mesél.

Nyírő látta, hallgatta, hosszan elhevert a hegy tövén, feje felett szikrázó csillagok. Csaba király fényes vitézei vonulnak ott, hadverő robajjal.

Nyírő látta, hallgatta. Ezt a riportot helyszínen szerezték. Hosszú figyeléssel, utánjárással, de - mégsem eléggel.

A színek, a hangok, a rémek, kőnek, víznek, virágnak, állatnak, égnek és földnek élete - így igaz. Meggyőző adatok. Ah - adatok csupán... Tőlünk még... túlsok munkát kíván. Összerakni... Fárasztó művelet... Nyírő fáraszt.

Nem mindig. Ahol hozzánk - s hozzá is - közelebb álló életet (átélt emberéletet) vagy érezhetően spontán víziót referál, - numen adest - lélek van ott jelen.

"Hull már a fenyőtoboz" - olvasatlan ez az írása ne maradjon. Súlyos mozgása székelyeknek hegyről le, hegyre fel, (gyalog vagy szekéren egyremegy, a szemet a mozgás tempója köti...) szűkszavú cserélgetése cselekvésigéret indulatnak, vőnek, apának harca, az ember felvonulása a hegyre a gyerekkel, irdatlan kezek babusgatása, mintha szikla simogatna fűszárakat. S a gyermek beteg. Lázban elalszik. Az ember nincs fenn a havason, mikor jön a halál. isten állatjai, csudahatalmas ökrök állnak körül kis emberhalottat. Riadt bőgéssel köszöntik a halált. Pogány e látomás.

"Haldoklik a székely" - kicsit ötletnovella, de nem góbéság az is. Lefekszik az öreg, utolsó betegséget, halálosat színlel. Hívat rokont, barátot, hivatalos személyt. Doktort is hívnak. Jön a szegény. Összekeresi a székelyt. Máját, veséjét, tüdejét. "Urambocsá, mintha szoptatná a doktort..." mikor a mellét vizsgázza. Intézkedik az öreg, rendelkezik, és - kijátssza a meghatott kedélyt. Kontraktus-írásba, birtokrész lemondásba ugratja a sógort; ilyen nagy eset mellett, mint a halál, mi az! A sógor - önként - aláír. És elvonulnak, rokon, barát, minden idegen. Öreg székely ágyából kiugrik. "igyunk egyet erre a 'jettségre!"

Góbéfurfang, de nem - tréfás góbéság. Alig hinném, hogy az öreg valamikor is mosolyogva gondolna vissza a mulatságra. Mint az élete egyik nagy nyereséges küzdelmére, úgy igen.

És a többi novella, amit nem tudok dicsérni; előttük értetlenül állok. Ilyen az:

"Értelek virág..." sok szépség, de nem tudom elmondani, búgva feltörő kötöttnyelvű némaság, fájdalmas hangranemlelés, őserejű, kibontakozni nem bíró, tehetetlen vonaglás, nem tehetek róla, idegen vagy nekem, fáj, mit tegyek veled s magammal... nem értelek virág.

És végig, nagycsomó novellán, mind "nem értelek."

De értem a tiszteletet, mely - távolról hajtja meg magát.

Ez a kötet és ez a Nyírő Újerdély nélkül nem lettek volna. Csak a hajótörött Erdély termel Robinzonokat, kicsi - más időben észresevett - érintetlen területek sarkvadászbátorságú, filológusbecsületességű felkutatóit.

Mert Újerdélynek mindenre szüksége van. Ismeretlenségei minuciózus felkutatására, éppúgy, mint ismertsége revíziójára, Nyírőre éppúgy, mint Tabéri Gézára, ki "Szarvasbika" regényét nem véletlenül most, és - tudva is - Erdélynek írta.