Nyugat · / · 1926 · / · 1926. 1. szám · / · Figyelő · / · Képzőművészeti figyelő

Elek Artúr: Sprituális művészek

Spirituális Művészek Szövetsége névvel csoportusult egyesületté néhány fiatalabb művész, ki nem annyira művészeti felfogása által tartozik együvé, mint inkább az idealisztikus világnézete révén. A név itt is, egyebütt is keveset jelent, mikor a művészet dolgairól van szó. A lényeges, hogy néhány jelentős művésze van a kis csoportnak, közülük Remsey Jenő és Náray Aurél a kimagasló egyéniség.

Mind a kettő művészetével külön-külön és részletesen foglalkoztam már ebben a folyóiratban. Csoportjuknak a Nemzeti Szalonban rendezett idei kiállításán mind a kettő meggazdagodva jelent meg, megfokozódva mindazokban a tulajdonságaikban, melyek már régebben is értékesek voltak.

Pedig Remsey esete már-már aggasztónak látszott. Ez a nagy erejű művész olyan lelki befolyások alá került olvasmányai és elmélkedés útján, amelyek tehetségét elfonnyadással fenyegették. Művészetét annak a "spirituális" gondolatvilágnak szolgálatába igyekezett állítani, melyet a biblia és bizonyos bibliamagyarázatok olvasása közben kifejlesztett magában. Csakhogy látomásszerű finomságok megérzékítéséhez az ő egész művészi mivolta túlságosan robusztus, sőt annyira "földi", az állatember ösztönével annyira telített, hogy az a benső lelkiségre törekvő ember, ki benne a művész szomszédságában él, a másik énje mellett csaknem ellentétnek látszik. Fejlődésének módja, tanultságának foka, az eszközeivel való bánásban való biztossága sem olyan, hogy spirituális finomságok meggyőző kifejezésére képesség tennék. Tavalyi kiállításán régebbi kiváló munkái mellett csaknem szánalmasoknak hatottak víziószerű elképzelései. Nem tudta megfogni, meggyőzően alakba és színbe öltöztetni őket.

A válság időszaka, úgy látszik, szerencsésen elvonult Remsey fölött. Visszatért ahhoz, aminek kifejezésére rendeltetett: a pozitívumhoz. Ismét nagyszabású, monumentális - művészetünkben az egyetlen ilyen képességű festő -, amellett őserejűen nyers és barbár, amilyennek teremtetett, és amitől különbözőnek lenni hasztalanul igyekeznék. Van a kiállításon egy hatalmas méretű dekoratív festménye - mindenképpen arra való, hogy valami óriási, komor palota rengeteg termét földerítse. "Magyar lakodalom" a kép címe. Régi magyar urak lóháton kísérik a paripára ültetett arát, s a fényes bandériumot elől-hátul muzsikusok kísérik. Aránylag kevés alakkal, háttéri és előtéri díszletek nélkül, a maga ünnepi voltával és nagyszerűségével nemcsak teljesen megtölti a hatalmas vászonmezőt, de életet és nagyszabású mozgalmasságot varázsol reá. S mégse hat nyugtalannak a kép. Bámulatos biztonsággal helyezkednek el egymás mellett az alakok foltjai úgy, hogy mozdulatuk kiegészíti és folytatja egymást és úgy, hogy kellő mennyiségű levegő marad egymás között, de üresség azért mégsem keletkezik a képen. Mindezen-felül érdekes kifejezés is ül az arcokon. A muzsikusokén újraéled a művész torzító kedve, mely a karikatúra határáig ragadja ecsetjét. Pompás és jellemző torz humor járja át külön élettel a mellékfigurákat. Ezek mellett a nagy kvalitások mellett elhanyagolhatóknak érződnek a kép bizonyos fogyatékosságai. A részletező rajzban Remsey mindig bizonytalan volt, aminek autodikdaktai nevelkedése a magyarázata. De attól mégis óvakodnia kellene, hogy a kompozíció legszembetűnőbb részein - a néző szem magasságában - kövessen el olyan primitívségeket, mint a kép némelyik alakja lábának rajzában. Másik fogyatékossága Remsey művészetének színképzeletének bizonyos tekintetben való fejletlensége. Csak ezzel magyarázhatók azok a nyers cinóberfoltok, melyek nagy kompozíciójának színhatását nem hogy élénkebbé tennék, de rikító voltukkal a kompozíció szerkezetét feszegetik. Kevés szürke, vagy más semlegesítő lazúrral könnyen letompíthatta volna bántó hatásukat. Remsey színképzeletétől különben ez a kritika nem akarja elvitatni azt, ami valóságos értékei közé tartozik. Mert másik nagy kompozíciója, amelynek tárgya az Úr látogatása Ábrahámnál, szintén nagyszabású elképzelése, de figuráinak megragadó kialakítása mellett finom, színes egységű alkotás is. Még kedvezőbb fogalmat adnak Remsey színbeli képességeiről a természettel szemközt, vagy inkább a természetnek hátat fordítva készült stilizált és fantasztikussá, heroikussá megnagyított tájképei. Bár Remsey művészetének igazi tárgya a forma s annyira a forma, hogy ilyenféle elemei nélkül a tájék sem hat reá, azért a természet színes játékára is hatalmas visszhang felel lelkében. Sőt, hogy a színbeli finomságok iránt sem fogékonyság nélkül való, azt megmutatja egy kis leányka arcképén, melyen a szürke szín változatai egyesülnek finom harmóniává.

Náray Aurél egészen más anyagú és más törekvésű festő, mint Remsey Jenő. A meghitt festői hatások keresője, a lágy átmeneteké, a sejtelmes tónusoké. Ízig-vérig festő, kinek ecsetje alatt minden ami vonal, folttá szélesedik és gömbölyödik. Témaköre nem olyan változatos, mint Remseyé. Régebben egy bájos női fej volt a tárgya majd minden munkájának. Ezt a modelljét a legkülönbözőbb változatokban festette meg, a legkülönbözőbb kedélyállapotokat kifejező arccal, a természetnek hol ilyen, hol olyan festői díszletei közé komponáltan. Újabb munkáin más női típusokkal is találkozunk, kifejező, beszédes, édes arcokkal, melyek bizonyára a művész képzeletében alakultak olyan meghatóan szépekké, mint amilyenek. Mert abban az egyben rokonok, sőt testvérek Remsey és Náray, hogy a valóságot nem is tudják olyannak ábrázolni, mint aminő, hanem önkéntelenül is a bennük kifejeződésre vágyódó ideálhoz hasonlatossá alakítják.

Újabban Náray tárgyköre nagyot bővült több- vagy szokalakos bibliai kompozícióival. Miként Remsey, Náray is bibliaolvasó és értelmező. Ő is vallásalapító és társadalomreformátor. Csöndesen, békésen, magába-zárkozóttan. Amit maga számára a magánosság óráiban kitisztázott, annak festményein igyekszik alakot adni. Így születtek újszövetségi tárgyú festményei, sokszor népes és mozgalmas kompozíciók, melyeknek Krisztus alakja a közepe. Megragadó ilyen képei vannak. Csodálatosan szép és tengeren hánykódó Krisztust és társait ábrázoló festménye. Megindító kép az "Emausi vacsora", melynek Krisztusa a művész vonásait viseli. Ilyen expediensekhez ez a modellt sohasem, vagy igen ritkán használó művész ecsetkezelése készre érlelt képein most nagyobb szélességre és gömbölyűségre törekvő. A színérzéke pedig szemlátomást egyre finomodik. Kevés színével - valamennyi szürkéből sarjadzott - egyre nagyobb művészettel bánik. Ezen a kiállításán egy elragadóan gyöngéd orgonacsendélete volt egyebek közt látható.

Ilyen művészei vannak a spiritualisták csoportjának. És két ilyen megragadó művészegyéniség árván kénytelen élni a magyar művészet világában, megbecsületlenül, elismeretlenül a hivatalos hatalmaktól és a közönségtől magára-hagyottan, szegényen, az élet gondjaival nehéz küzdelmet víva. Micsoda társadalom az, amely ennyire érzéketlen ilyen kivételes tehetségek iránt!