Nyugat · / · 1926 · / · 1926. 1. szám · / · Figyelő · / · Szinházi Figyelő

Nagy Lajos: Miénk az éjszaka
(Kistemaekers színművének bemutatója a Magyar Színházban)

Egy autógyár irodájában történik az első felvonás. Remek berendezés, odakinn kész autók sora - ez az üvegfalon keresztül látható -; modern üzleti élet, írógéppel, levelezéssel, számlákkal; sokféle szálon keresztül fut be az irodába az egész nagyüzem mozgása; elnök, igazgató, női alkalmazottak s elegáns autóügynökök; rádió-hírek a tőzsdéről, autóversenyről, - szóval a mának gyorsult ritmusú élete az, mellyel néhány perc alatt kontaktusba kerülünk, miután a nézőtérre beülve a magunk kapcsolatait a külvilággal felfüggesztettük. Biztató kezdet!

Már indul a cselekmény, már sürögnek-forognak a figurák, beszélnek; élők a figurák, élesen tagoltak a résztörténések, minden igazán nagyszerűen összepasszol, az egész úgy gördül, mint - egy autó; a mondatok precízek, itt-ott egy elmésség, néha egy-egy bölcsesség, szikrák villannak fel. Vajon mi lesz ebből? Igazi író-e ez a Kistemaekers, akar-e valamit? Vagy csak elsőrendű színműgyáros? (Mert elsőrendűnek látszik.) No, valami nagyon mélyre aligha jut majd, még ha író is ő, akár egynek, akár a társadalom életébe nyúl, - ez már érezhető, érezhető abból, hogy eltökélten elmés, hogy a dolog kissé "csinálva" van, hogy észre nem-vevőn "autóz" el kiaknázható dokumentumok mellett. Már látszik, hogy valami kiteljesedett s tovább-nincs eszmekörön belül mozog itt mindenki és minden, a tettek és a mondatok egyaránt, s már látjuk is a körülhatároló korlátokat.

Felvonás közben - az első felvonás után - érdekes jelenségekkel találkozom. Egy-két zsurnaliszta kritikus fanyalog. Már véleményt kell mondaniok, - így kívánja ezt a pillanatnyi helyzet. De véleményt alkotni, idegen támpontok nélkül, úgy látszik nehéz. (Ezek nem látták a Kémet, Kistemaekers régebbi darabját.) Megismétlődik a sablon: Ha akár egy remekműre is azt mondod, hogy rossz, ezzel csak nagy igényedről adsz bizonyságot, de ha valami bárgyúságról elárulnád, hogy tetszik neked, akkor kompromittálod magad, -mindenesetre ezt kell hallanom: nem jó, nekem nem tetszik, nekem sem. Egy nehézkedélyű barátom lemondóan legyint, őt csak komor tragédia elégítené ki, költői szavalatokkal, hogy ne legyen semmi derű, semmi francia könnyedség, semmi mai, hanem lehetőleg palástok és uszályok.

Lepergett a második, a harmadik, felvonás, az egész színmű. A cselekménye ez:

Marion Lizard kisasszony igazgatója egy autóüzemnek. Az irodájába beállít Alain Brecourt gróf. A gróf állást keres, de Marion ezt nem tudja, sőt a gróf meghagyja őt abban a tévedésében, hogy autót jött vásárolni. Annyira meghagyja, hogy csakugyan vesz is egy autót. Mire az üzletet lebonyolítják, már szerelmesek is egymásba, azaz mindkét résztől az első látásra fellobbant szerelemről van szó; a nő különben már sivárnak találta az életet pár nélkül s várta a szerelmet.

Közbevetőleg jegyzem meg, hogy az író nem tudja, mennyire fontos, hogy a grófot ne mint állást kereső letört embert ismerje meg a nő, hanem essen tévedésbe, értse félre, - mert másképpen nyilván alig van lehetőség a hirtelen szerelemre, még a grófi cím se lenne elég, pedig nyilvánvaló, hogy csakis e gyors szerelem céljából kapta a főhős szép és előkelő címét. Az író ösztönösen jól oldja meg a feladatát: Marion Lizard beleszeret valakibe, aki elvégre mégis csak autót vásárol, tehát az ő szemében nem holmi álláskereső.

Hat héten át tart már a szenvedélyes szerelem, persze szerelmi viszony, hisz Párizsban vagyunk s Marion különben is önálló nő, igazgató. Ekkor kiderül, hogy Alain nős. Véletlen kényszerből Amerikában meg kellett nősülnie, de nejét a házasságkötés után rögtön elhagyta. Az amerikai nő utánajött Európába, felkutatta, megtudta viszonyát is, Mariontól visszaköveteli férjét. Marion azt hiszi, hogy a gróf rútul megcsalta őt, elhatározza tehát, hogy öngyilkos lesz. Megmérgezi magát az atyjától örökölt méreggel. A gróf, amikor megtudja, hogy Marion nem csillapító injekciót vett, hanem halált, vele akar halni s a saját ereibe is belefecskendezi a mérget. A halál előtt nagy lírai jelenetben minden tisztázódik, de már későn. Kiderül azonban, hogy Besagne, aki szintén szerelmes Marionba, már régen ártatlan morfiummal cserélte ki a mérget, melynek létezéséről tudott. A szerelmesek nem haltak meg, csupán mély álomba merülve alszanak s miután most már tisztán állhatnak egymással szemben, boldog életre fognak ébredni.

Kissé hát mégis mesterkélt ez a színmű, azaz csinálmány - nem lehet más a végső mérleg. Mert méreg, a méreg kicserélése, amerikai kényszerhitves, ez mint deus ex machina, holmi véletlen nyeremény, - mindezek olyan elemek, melyekre a csinálmányban van szükség, azaz amelyek, mint döntő faktorok, csinálmánnyá süllyesztik a művet. Hanem aztán boszorkányos ügyességgel, impozáns rutinnal van itt minden csinálva. S a csinálmány úgy van megírva, hogy ha egészében nem is, de a részleteiben, legalább sok helyen, irodalom, tragédia, vígjáték, líra, életábrázolás. Elejétől végéig érdekes, néhol magával ragadó, az utolsó jelenete pedig, Besagnenak a két főhős történetével parallel fejlődő belső tragédiája, ennek a tragédiának a végső akkordja, finom és megható.

Az előadás kitűnő, rendezés, díszletek; a pompás színészek közül Titkos Ilonának nyújtott alkalmat a szerepe egy érdekes, színes, nagyszerű produkcióra.