Nyugat · / · 1925 · / · 1925. 19. szám · / · Romain Rolland: A szerelem és halál játéka

Romain Rolland: A szerelem és halál játéka
Negyedik jelenet

Jéreome: (Vallée felé indul és elé nyújtja a kezét): Barátom! (Vallée nem mozdul. Jérome egy percre megáll, azután halad tovább Vallée felé): Menekülni tudtál?...Azt mondták...Hála legyen az istennek! ...(Egészen odaért Vallée elé. Meg akarja ölelni. De Vallée elfordul és belőve a szalonba, Jero metól távolabb áll meg.)

Vallée: (hideg gúnnyal): Hagyjuk ki Istent ezekből az ügyekből. Nem érdekli a mi ügyünk. Az Isten Robespierre-rel tart.

Jérome:(akinek odaadó lendülete megtorpant egy percre, ezután a megütődés után újra kezdi): Vallée! Viszontlátlak!...A sok gond és a sötét szomorúság közepette, amely ma rám szakadt, olyan nekem, mintha egy napsugár szökkent volna be veled...(Újra néhány lépést tesz Vallée felé és ezúttal kezet nyújt neki, de Vallée nem fogja meg.)

Vallée: (ugyanazon a gúnyos hangon és fagyosan): Ne közeledj hozzám. Meg találod égetni magad.

Jérome: (megrendülve, néhány lépéssel hátrál): Vallée! Barátom!...Mi bajod?...Nem akarsz kezet fogni velem?...Nem bízol bennem?...A házam a tied. Köszönöm neked, hogy ezt választottad menedékül. Kételkedek a barátságomban? Mindig hű maradt hozzád.

Vallée: (keserűen): Ismerem ezt a barátságot, amelynek hűsége egy év óta kiszolgáltatott a hóhéroknak.

Jérome: (elszomorodva): Vallée, csakugyan nagyon keveset tettem, hogy megvédelmezzelek. De (egyáltalán nem mentegetődzöm, ítélj el, ha akarsz) em számolsz azzal, milyen őrültekházába vagyunk bezárva és milyen lehetetlenség, hogy ide egyetlen józan szó utat törjön. Járvány ez. A legegészségesebb agyvelőkön erőt vesz lassanként. Négy évi túlfeszültség, mámoros beszédek, láztól lihegő írások, rémségek, gyanúk, messiási reménységek és keserű kiábrándulások mérgezett légkört teremtettek itt. A haláltól való rettegés megfertőz minden gondolatot. Az ember nem tud évekig veszélytelenül táncolni ezen a borotvaélen: "Győzni vagy meghalni" Megvérzi magát rajta és megdühödik. Aki az emberies érzésekre próbálja emlékeztetni őket, azt ezek a tigrisek szétmarcangolják a fogukkal. Sajnos, a te pártod volt az, a barátaid voltak azok, Vallée, akik háborút üzenve Európának és a polgárháború üszkét vetve el az országban, elsőknek szabadítottátok el láncaikról a fúriákat, amelyek felfaltak benneteket.

Vallée: (sértőn): Mi megtagadtuk, hogy alkuba bocsátkozzunk a bűnnel. Mások megbarátkoztak vele, hogy az életüket megmentsék.

Jérome: (találva van, de uralkodik magán): Az életünknek is fölötte áll életünk műve: ifjú Forradalmunk. Annyi ellensége van! Ne tetézzük a baját gyűlölködésünkkel. Fel kell áldoznunk neki minden szenvedélyünket.

Vallée: ( kihívóan): Az áldozat nem kerül semmibe azoknak, akiknek nincs szenvedélyük, csak érdekeik vannak.

Jérome: (aki nem akarja elérteni): Nem ezekről beszélünk. Hagyjuk a hitvány lelkeket. Közted és köztem csak azokról lehet szó, akik az eszmének élnek.

Vallée: Vannak, akik meghalnak értük és vannak, akik belőlük élnek.

Jérome: (kiáltva): Vallée!...Mit akarsz ezzel mondani?...Végre is, mit lelt?...Talán haragszol rám?

Vallée: (pillanatnyi habozás után): Igen!

Jérome: (elszomorodva): Ebben az órában, amikor az életedet mindenfelől veszedelem fenyegeti, ebben a Párizsban, amely ellenségeiddel van tele, nem tudod felismerni egy ember vonzalmát, aki, bár nem osztja eszméidet, tiszteletben tartja őket és szeretne megmenteni?

Vallée: (szenvedélyes elragadtatással): Nem, nem ismerem fel! A te vonzalmad hazugság! Te csak magadhoz ragaszkodsz, a saját javadhoz, megfontolt munkáidhoz, bölcs semlegességedhez. Átok a zsarnokokra, akik meggyilkolják Franciaországot! De köpjék le a semlegeseket!...Tudod, mennyire megvetem ezt a szörnyeteg Robespierret, ezt a veszedelmes gazfickót, a Köztársaság hóhérát, akit Ausztria megvásárolt. Minden vágyam egy második Cordayért kiált és megcsókolnám a kést, amely kitépte a szívét. De nem kevésbé gyűlölöm az okosokat, akik hallgatnak s akik egyformán szőrmentén bánnak ebben a félelmetes küzdelemben a bűnnel és erénnyel, közömbösek minden iránt és csak arra van gondjuk, hogy egyensúlyozó játékuk sikerüljön, mindig készen arra, hogy az egyiket szolgálják a másik rovására és holnap elárulják...

Jérome: (uralkodik magán, nagyon nyugodtan, de belső remegéssel): Vallée, ezek a szavak nem nekem szólnak.

Vallée: (dühösen): De neked.

Jérome: (földre sújtva, pillanatig úgy áll, hogy felelni sem tud): De ha ennyire gyűlölsz, miért jöttél hozzám menedéket keresni?

(Vallée nem válaszol; de tekintete Courvoisier fölött a lépcsőre nyíló ajtóra esik, amely kinyílik és Sophie lép be rajta. Vallée tekintete szenvedélyes sugárzással tapad rá. Jérome észreveszi kifejezésének ezt a hirtelen változását, s mikor megfordul, hogy az okát keresse, megpillantja feleségét, aki felé tart.)