Nyugat · / · 1925 · / · 1925. 5-6. szám · / · Figyelő

Lakatos László: Kertész Endre

A legtisztességesebb, a legbecsületesebb színész volt. Az volt az élete és az volt művészete is. A színpadon minden szavával és minden taglejtésével az életet szolgálta és az igazságot. Az életben a színpad és a művészet számára figyelt, lesben állt, hangokat, gesztusokat, fintorokat jegyzett fel memóriájába, amely telve volt a művész átélő, átalakító és egyénítő erejével. Nem azért játszott, hogy élhessen, hanem azért élt, hogy játszhasson.

Hol élt? A színpadon, öltözőkben, színházi társalgóban, kávéházban, a művészasztalnál, az utcán, ahová egy reggelen kilépve hanyatt vágódott, hogy elmenjen "a nem ismert tartományba, melyből nem tér meg utazó". A színpad volt számára az igazi világ, a világ műhely, amelyben fájó ámuldozással és mosolygó csodálkozással formálta meg figuráit, amelyek igazak voltak, tökéletesek és minden torz mulatságosságuk mögött művészien szomorúak.

Megbántott, nobilis ember volt. Mély emberi komikumának magva az a fájdalom és szomorúság, ami nem hiányzik a humor egyetlen művészének lelkületéből sem. Öröklött méla szomorúság, amelyet egy példátlanul cudar világ csak elmélyíthetett, adott az ő komikai művészetének ízt, igazságot és erkölcsöt. Ez a humor nem volt keserűen groteszk, hanem fiatalon és bölcsen derűs. Kertész Endre, a művész, szerény és finom ember volt, fájdalmasságában is szerencsés és kiegyensúlyozott lélek.

Istene Moliére volt. Valamikor hét vagy nyolc éves kisfiú korában szerzett egy köpenyt és kerek kalapot és eljátszotta a Botcsinálta doktort. Azóta is Moliére margóján élt Sganarelle, Harpagon, Tartuffe és Argan vidám és halhatatlan társaságában. Élete a vidéki komédiássorstól, a Pest körúti halálig külsőleg tépett foszlányaiban is milyen színes romantika - de Kertész Endre a művész, Kertész Endre a Moliére-hívő, a realitást szerette és tudta- persze nem mint iskolát és elméletet, hanem mint életet és igazságot. Őszinte volt, mint a lehelet. Akik vele együtt éltek, azok számára kedves szemérmes arca, nagy szomorú mosolyú szeme, jellegzetes Cyrano orra éppen olyan felejthetetlen marad, mint emberi kedvessége, szerénysége, jósága vagy művészetének elmélyült, kiteljesedett jellemalakító ereje.

Több járt volna neki az élettől, mint amennyit kapott, és hogy művészetéből nem adhatott annyit, amennyi tőle telt volna, nem rajta múlt - Kertész Endrén, a kitűnő emberen és a kitűnő művészen.