Nyugat · / · 1924 · / · 1924. 10. szám · / · Földi Mihály: Egy új magyar romantikus

Földi Mihály: Egy új magyar romantikus
Zilahy Lajos: Szépapám szerelme. - Az ezüstszárnyú szélmalom
2.

Író, akinek írása mindig érdekel.

Emlékszem arra a tavaszi napra, nem is volt régen, mikor bejött az ő mindig sietős, fáradt, sápadt feldúltságával szerkesztőségi szobámba s letette asztalomra első regényének, a Halálos tavasz-nak kéziratát, hogy a nyilvánosság végső állomása felé indítsa. Most már bevallhatom, aggódva vettem át az egyik hetilapunkból kivágott és szépen, gondosan összeragasztott regényoldalakat. Nem nagyon bíztam benne. Mit akar ez a kabarékban forgolódó, nagyon tehetségesnek, de nagyon felületesnek képzelt barátom a regénytől? A kérés sürgős volt, tehát fanyalogva bár, de hozzá kezdtem. És aztán le sem tettem. Még ebéd közben is olvastam s nem keltem fel az asztaltól, míg a végére nem értem. A felületesség feltételezését nem döntötte meg teljesen bennem, de a frissességnek, a fiatalságnak, a közvetlenségnek, a tavasznak olyan parfümje csapott meg belőle, hogy ma is feledhetetlennek érzem az aromáját. Friss és érdekes volt, szívből fakadó és élményes erejű.

Azóta is ezt érzem minden során. Érdekessé, elevenné tudja tenni minden betűjét. Élnek a szavai, élnek az alakjai, hallom a szívdobogásukat, látom az idegeik reszketését. Vizionárius képzelete van, amely víziós erővel mutat meg egészen jelentéktelen dolgokat. Leír "Az ezüstszárnyú szélmalom" című novellás könyvében egy vonatot, amely Verinburgon túl vashídra fut egy völgy felett. "Egyszerre fülsiketítő zajjal kezdett dübörögni, zengeni, zúgni, mintha óriási xilofon pántjain rohant volna keresztül." Látom és hallom. S ugyanott: "A híd vaspántjai fekete cikkcakkokban suhogtak el az ablaküveg mellett, mint rettentő nagy fekete kardok, melyek egymást kaszabolják". Ijesztően elven kép! Egy titokzatos palota éjszakai folyosójának különös fény- és árnyjátéka: "Az állatforma lény rendkívül gyorsan iramodott tova az árnyékokkal megtömött gyertyafényes folyosón, amelynek gyenge világosságát még az alabárdok hosszú árnyékai is összekaszabolták és alig lehetett követni tekintettel". Összekaszabolták, milyen éles és tiszta! Egy kard, amely röpül: "Az elhajított kard éles sikítással sebesen és sántikálva korcsolyázott végig a folyosó tükörsima kövezetén". Ezt a kardot nem lehet elfeledni. Vagy ezeket a kutyákat: "A kopók ék alakban rohantak fel a falra, de a közepéről visszahulltak és szétgurultak a földön". És ezt a sebzett galambot, "Szétfeszített szárnyakkal hevert a földön a galamb, mint mikor az ember két könyökére támaszkodva akar felállni".

Ez a lépten-nyomon elénk nyomuló, rendkívül ritka, víziósan szuggesztív láttatás, amely Zilahynak egyik legszembetűnőbb és legértékesebb írói tulajdonsága a legtisztább költői képzelet műve. Nem megfigyelésekből, nem realizmusból táplálkozik, a megfigyelések nála néha még kizökkentenek hangulatunkból, annál is inkább, mert olykor meglepően tájékozatlan. Egyik novellája japán leányt említ, aki harakirit végzett magán, a japán férfiak, akik még törvény ellenére hódolnának e szokásnak, megbotránkozva néznék e látványt, a japán feminista nők pedig túlságosan soknak találnák előnyomulásukat a férfijogok és kiváltságok világában. A rohanó képzelet néha a legmindennapibb tényeket is megkerülteti vagy meghamisíttatja vele, még olyan területen is, ahol pedig igazán otthonosan mozog. A magyar természetben járatos egyik írónk rótta fel Zilahynak hibájául, hogy "Vadkan" című novellájában, amely egyébként kötetének egyik legszebb darabja, nem lehet ráismerni semmiféle élő és holt vadkanra, aminthogy tájékozatlan e novellának minden sora, mely napkeltéről, földről, parasztról, vadról és vadászatról szól. A kritikusnak igaza volt, mikor a megfigyelések tévességét firtatta, de maga is tévedett, amikor nem vette észre a novella forró szimbólumát, mely egy bestiális vadállat bundájába bújtatta el a forradalmat. Igaz, hogy rontja a szimbólum erejét, ha hiányos vagy éppen a valóságnak ellentmondó a realizmusa, melybe az író ágyazza, de Zilahynak éppen itt tűnik szembe rendkívüli láttató képessége és izgalmasan heves lírája, amely parancsoló erővel ránk kényszeríti álmait és képeit.