Nyugat · / · 1924 · / · 1924. 10. szám · / · Földi Mihály: Egy új magyar romantikus

Földi Mihály: Egy új magyar romantikus
Zilahy Lajos: Szépapám szerelme. - Az ezüstszárnyú szélmalom
1.

Valahol a feje búbján mindig égnek áll egy-két zsemlyeszínű hajfürt. Gömbölyű, dióbarna szeme pedig az álmodozásnak, okosságnak és csodálkozásnak furcsa hangulatában mered a levegőbe. Van az arcában valami gyerekesen szelíd, lányosan lágy, sok tele nem írt, üres folt, melyeket azonban az élvezetnek és fájdalomnak, a gondnak és megszépült emlékeknek mély ráncai öveznek, egyre beljebb nyomuló szorítással.

Volt idő, amikor napról-napra láttam, ha csak néhány percre is. S nem tudom elővenni egy sorát sem, hogy arcomba ne hajoljon naivitásból és okosságból, öröklött álmodozásból és rászakadt éberségből kevert világos feje. Az írók, akiket ismerünk s valamelyik személyi megnyilatkozásukban szeretünk, együtt olvassák velünk írásaikat, szinte felolvassák. Hallom a hangjait, amint kicsiny, keskeny szájából az ő csodálkozó forróságával, de mégis meggondoltan felém bugyborékolnak, látom bámuló nagy szemét a szépen ívelt, dús szemöldök alatt, amint kérdezve és tűnődve, a csalódás fátyolán át s mégis kielégíthetetlen szomjúsággal rám tekint.

Író, aki személy szerint érdekel.

Nézem ágaskodó hajfürtjeit s mosolygok is rajta, szeretem is érte. Nézem vágyakozó gyerekszemeit, sóvárgó lányos száját és sajnálom is, irigylem is. Mennyi vágya van, s mennyi csalódás éri! Milyen sokat vár milyen keveset kaphat, hogy elfáradhat a szíve, de milyen jó, ha már úgy elfáradt, hogy semmit sem vár, semmit sem kíván. Mert ő mondja: "A múlt csupa szelíd szépség és jóság, a jövendő csupa kínzó rejtelem, vigasztalan volna ez a gondolat, de egyszer minden jövendő - múlt lesz." Egy kicsit mindig úgy jön, mintha faluról jönne, s kissé mindig úgy megy, mintha falura menne. Közben elcsodálkozik itt, a városban, kimered a szeme, égnek áll a haja. Meg akarja hódítani, szívébe akarja ölelni, halálos, édes, teljesülő szorítással, de nem akarja megtartani.

Mit akar? Azt hiszem, még maga sem tudja.