Nyugat · / · 1924 · / · 1924. 8-9. szám · / · Figyelő · / · Kürti Pál: Kettős bemutató a Vígszínházban

Marsovszky Miklós: Széljegyzetek az Ernszt-múzeum kiállításához

Újonnan alakult művészcsoport kiállítását néztük meg az Ernszt-múzeumban. Mindnyájukat ismerjük egyenként, máshonnét. De most szövetkeztek.

És minden kezdődés principiális kérdések föltevését teszi szükségessé. Célt kitűzni, utakra világítani.

"Új Társaság": a nevük tartózkodik minden programadástól. Igaz: sok program csődjét éltük meg az utolsó tíz esztendőben, megcsömörlöttünk tőlük. De szabad-e túlságosan úrrá engedni magunkon ezt a csömört?

Az utolsó tíz esztendőnek rombolás volt a históriai hivatása. De a művész nem tud rombolni, csak az építésért. A rombolásra rendeltek is építők voltak programjaikban. Csak így végezhették el szörnyű munkájukat. Legtöbbjüket maguk alá temették a romok, de néhányan mindenhol megmenekültek.

És ezeknek ma újból építés a kötelességük.

Ilyen megmenekültek terelődtek össze az "Új Társaság"-ban. Nem gyerekek, férfiak.

Senki nem tudhatja, amit ők tudnak. Nekik kell hát megszólalniok. Nekik kell megmondaniuk, hogy nincsen út visszafelé. Hogy mindent újra kell kezdeni. Hogy nem lehet folytatni a munkát ott, ahol valamikor abbahagytuk. Ők saját testükkel élték meg a föld megszakadását lábuk alatt és csoda volt, hogy megmenekültek. De most itt vannak a szakadék innenső partján.

Nem maradtak odaát és nem zuhantak a mélybe.

Tőlük várjuk a megváltó szót. Nem az öregektől és nem a húszévesektől: Tőlük!

Lessük a szavukat, pedig tudjuk, hogy nem boldog önkénytelenség, de akarva-akart, kemény tudatosságú férfi-beszéd lesz.

Szerettük volna, ha programot adnak. Ha csak egy mozdulattal: a nevükkel. "Új Társaság": mi ez?

Pedig az ő munkájukhoz szükséges az intellektus segítsége. Sokat kellene beszéli erről. Hamis jelszavakat kipellengérezni, tévedéseket eloszlatni. Most csak ennyit: a test könnyen ellágyul, emlékezik. És nekik nem szabad emlékezniök.

Megfáradt testtel, hallatlanul nehéz gazdasági viszonyok között, nekik kell kezdeniük a munkát.

Aztán holnap majd előtáncol azon az úton, amit ők vertek, a boldog építő, kiben az idő megteljesedik.

Az "Új Társaság" emberei mind bátor, komoly munkások és holnap többek lesznek, mint máma. De túlontúl sok még a múlt ballaszt bennük. Ez az eredete bizonytalanságaiknak. Másképpen, mást látnak, mint a nagy égzengés előtt: új tartalmak érnek bennük. De az eszközeikben még eklektikusok. Az impresszionizmus kísértete hadakozik bennük az új forma vágyával. Pedig a legtökéletesebb impresszionista kép is rossz kép, ha 1924-ben festették. Mert a művész időtlen értékek termelését tudja hivatásának és mégis ő az a tagja az emberi közösségnek, kit a legvégzetesebb teljességgel határoz meg az idő. Ki kell ezt mondani végre, ha közhelynek hangzik is: mindig közhelyek elhomályosodása okozza a nagy konfúziókat.

De most nézzünk végig a kiállításon.

Kmetty a legférfiasabb, legkomolyabb építőmunkás valamennyiük között. Ő nem pislant soha hátrafelé. Problémáit végigkínlódja. Mechanikusan merevített képtengelyek közé építi kompozícióit. De épít!

Nagy monumentális nyugalom árad Egry József képeiből. Gyengéd levegő- és színvíziókból szinte észrevétlenül, de szélesen és szuggesztív határozottsággal nyílik ki nála a forma.

Szobotka kubizmusa nem organikus, a kubusok leesnek képeiről. De ő is tisztul, egyszerűsödik.

Perlrott Csaba virtuóz formaadással csendesíti meg felzaklatott tájait, míg Czigány Dezső szinte klasszikus vonalvezetésre törekszik.

Márffy Ödön több kisebb képe mellett egy impozáns méretű vászonnal szerepel, melynek - formaproblémákat nyitvatartó - nagy tereit elragadó színvidámság szárnyalja be.

Bornemissza kis akvarelljei finomak, de mondanivalóikat nem lehet vásznakra nagyítani.

Szőnyi, Aba, Novák máskor teljesebben mutatkoztak, de Szőnyi Danaé-ja mégis megállított, erőteljes, egyszerű megmarkolása a szép, régi témának.

A kiállítás két illusztris doyen-je: Rippl-Rónai és Vaszary ezúttal nem hozott újat.

A szobrászok egységesebb benyomást adnak a festőknél. Valamennyien - Medgyessy, Vedres, Csorba, Pátzay-Varga - anyagszerű, komoly, a szó Hildebrandt-i értelmében vett igazi skulptúrát csinálnak.

De külön kell megemlékeznünk Beck Fülöp páratlan művészetéről, mely igazi monumentalitásig fokozódik a plakettek kis, kötött formájában.

Csoport kiállításoknál alig lehet és talán nem is szabad az egyes művekről beszélni. Az individuális profilokon túlmenő vonalakat kell itt keresni és ha alig látszanának, mesterséggel kell meghúzni őket.

A kritikusnak ma nem ítélkezés a feladata. Teljes hangján csak biztatnia és hinnie szabad.

Mert minden kimondott mondat egy kis hit és hátha összeterelhetjük a kis hiteket nagy, égő hitvallássá.