Nyugat · / · 1924 · / · 1924. 8-9. szám · / · Földi Mihály: Dosztojevszkij lélektana

Földi Mihály: Dosztojevszkij lélektana [+]
5. A véletlenek pokla.

A népek e fényképein kívül egy, az átlagosnál jóval mélyebbre hatoló elemző kórkép van e regényben, a játékos patológiája, amely azonban olyan sűrű jelenség és olyan végtelen sok átmenettel rendelkezik az egészség s a züllés teljes felbomlása felé, hogy a patológia helyenként átengedi elsőbbségét a mindennapi leíró anatómiának.

Dosztojevszkij nagy galériáját gyűjti itt egybe a legkülönfélébb játékosoknak, - az újoncoktól, akik szabad prédái az önfejű sorsnak, a rutinos játékosokig, akik tudják, hogyha tizenhatszor egymás után a piros nyert, tizenhetedszer is nem a feketére kell tenni, hanem a szerencse múló szeszélyére, a pirosra. Itt vannak a passzionátus játékosok, akik számára csak a rulett él a gyógyhelyeken s akik reggeltől éjszakáig játszanak, itt vannak a megfigyelő játékosok, akik felderítő útra indulnak a szerencsezöld posztós csataterén, mielőtt harcba szállnának és itt vannak a számító játékosok, akik papirossal és ceruzával foglalnak helyet az asztalnál és tételekbe akarják foglalni a szerencse forgandóságát, mely a passe és manque ketreceiből vicsorítja áldozataira a végtelen változatosság fogait. A rulett mellett figyelmére méltatja a trente et quarante arisztokratáit is, ők is rabjai a játék infernójának.

A játékos természetrajzához sok kemény adattal szolgál ez az inferno. Hogy ki a notórius játékos? Furcsa kérdés e regény hangulatában. Vannak, akik nem is tudják, hogy azok, miként sok alkoholista szigorúnak tartja az emberek ítéletét, mely váddal sújtja a "néhány pohár bor" napi fogyasztása miatt. Ünnepélyes, ritka perc az, amelyben a játékos tudatára ébred bélyegességének. Dosztojevszkij regényének hőse nem is játszik ebben a megvilágosodó pillanatban, csak segít, "kibicel" és egyszerre megmámorosodik, mert - nyerni lát. Végzetesen döntő perc ez: "Kezem-lábam reszketett, fejem megbénult." A diadal érzése ez, amely tiszteletet kelt nemcsak a játékosokban, de még a crupierekben is, a ritka nyereséget, melyet zérusra utalványozott a sors, a crupier is különlegesen udvarias és megtisztelő módon fizette ki. És ha fásultan nyugodt is a nyertes arca - szeméremből, gőgből, konvencióból, - érzi, hogy reszketésben vonaglik minden sejtje. Szeméből előgomolyog a babona felhője, mint a vadember, aki nem meri elkölteni egész lakomáját, hanem meghagyja a húsnak, gyümölcsnek egy részét a mindent számontartó és megbosszuló szellemeknek, ő is odadobja nyereségének egy tört hányadát a körülötte ólálkodó pincéreknek, ingyenélőknek. A babona jósága irányítja a reszkető kezét. Van egy másik jóság is a játékosban, ha nyer. Az együttérzés a letörtekkel. Egy pénzét és életét eljátszott szépasszonynak észrevétlenül ötven aranyat csúsztat a kezébe a nyereség lázában. És "a gyermekkorba zuhant öreg orosz asszony" végig ajándékozza a koldusok csapatát, amikor nyereségével haza tolják betegkocsiján a kaszinóból.

A röppenő jóság mellett erősebben él Dosztojevszkij játékosában két másik érzés, a hiúság és a gyűlölet. Hetedszer nyer már a piros és a megmámorosodott házitanító makacsul ragaszkodik e színhez. Ő maga is érzi, hogy végzetesen erőt vett rajta a legbecsvágyóbb hiúság, merészségével bámulatba akarja ejteni a nézőket. A hiúságot aztán csakhamar megfojtja egy még alattomosabb érzés, a gyűlölet. Ott bujkál az arany árnyékában és kését feni a nyertesre. A kés nemcsak a vesztesek kezében csillog, néha az is megragadja, aki nem vett részt a játékban, sőt még az is, akinek haszna volna a nyereségből. A házitanító a szerelme érdekében rohan el a kaszinóba, Polinát, a szerelmesét akarja megmenteni az arannyal, s amikor egy vagyonnal tér vissza s duzzadó zsebéből kiszórja az asztalra az izgalmas éjszaka kincseit, sajátságos kifejezést vesz észre az orosz leány arcán, kifejezést, amely sehogy sem tetszik neki, nem téved, a leány arcát a gyűlölet sápasztja. Gyűlölet, melyet a pénz riasztott fel, gyűlölet, amely az ellen fordul, akit kegyeltjévé választ a szerencse. Mert ezek az emberek játék közben elérkeznek a léleknek egy olyan állapotába, amelyben minden idegszálukon az arany köde ül, és ez a köd elnyom, elsorvaszt, elől minden érzést, barátságot, szerelmet, munkavágyat, csak a nyerés izgalmáért tüzeli az erőket. A legtébolyultabb szerelem is egyszerre elillan a játék tébolya mellől, "különös, attól a pillanattól kezdve, hogy az asztalhoz léptem és elkezdtem halomra gyűjteni az aranyat, ettől a pillanattól kezdve szerelmem a lélek második sorába vonult vissza." Az alkoholista is kevesebbet eszik a többi embernél, a játékos lelkét is teljesen jóllakatja a játék. És egyre teljesebben. Impulzívabb jellemű ember úgy van vele, mint a korcsolyázó, aki lefelé indul a havas-jeges hegyen, egyre gyorsabb tempóban száguld a mélységbe. Nincs megállás, s a játékon kívül nem jelentkezik más kívánság. Ülnek egy helyben huszonnégy órákon át, s nem néznek sem jobbra, sem balra.

Az inferno királya a véletlen. Dosztojevszkij, akit nemcsak a kártya, hanem az élet játéka is sokszor kegyetlen próbára tett és a halál küszöbére is elsodort, a játékos válfajain kívül érdekes természetrajzát írta meg e regényben a véletlennek is. Két legfrappánsabb típusa, a szabályos és az őrjítő véletlen. A szabályos véletlen néha őrjít, az őrjítő olykor megnyugtat. Szabályos a véletlen, ha tízszer egymásután a tizenkét középső szám, vagy húszszor egymásután a fekete nyer, néhány fordulóra eltűnnek, hogy ismét előbukkanjanak és hosszan uralkodjanak - és éppen ez a csodálatos szabályszerűség hozza zavarba néha a leggyakorlottabb játékosokat is. Őrjítő a véletlen, mikor a tapasztalatlan játékos büszkén leül az asztalhoz s vakmerő öntudatlansággal megteszi és megnyeri a legritkább számokat, mégis megnyugtat, mert a szerencse, a lehetőség szeme kacsingat benne.

A véletleneknek e rémuralmában hideg láz veri a játékosok testét. Halántékuk nyirkos, a kezük verejtékezve reszket, egy-egy téttel élet bukik el vagy támad fel. A reszkető testeknek, a vacogó fogaknak, a didergő lelkeknek, a háborgó szíveknek ez a különleges világa épp úgy a szívéhez nőtt Dosztojevszkijnek, mint a bűn birodalma a Raszkolnyikovban, vagy mint a szenvedések feketében feketébe változó golgotája a Halottas házban, a lélek itt kínpadon vonaglik s erre a látványra Dosztojevszkij szeme elsőrangú megfigyelő eszközökkel van berendezve. Nemcsak a szeme alkalmas kitűnően a fájdalomban vonagló lélek megfigyelésére, az ő kezében is ott suhog a lélek valamennyi érzés-korbácsa: az enyhe rosszkedvtől a fojtogató ingerlékenységen át a dühöngő gyűlöletig.

 

[+] Bevezetô tanulmány a teljes magyar Dosztojevszkij "A játékos" című kötetéhez, mely június hó végén fog megjelenni.