Nyugat · / · 1924 · / · 1924. 6. szám · / · Török Sophie: Történet Donna Ginevráról

Török Sophie: Történet Donna Ginevráról
5.

Ginevra belépett a boszorkány odújába, bűz és sötétség volt itt s csak lassan tűntek elő a magas széken trónoló vénasszony körvonalai. Ginevra félve közeledett, Finicella nyaka, álla előreállt, két nagy gyöngy ült püffedt, szőrös mellén, gyöngysor vörös pulykanyakán, kövér arcában mélyen feküdtek tágult szemei, belesüppedve a rengeteg zsírtömegbe.

Ginevra bátortalan köszönt és elérakta ajándékait, de Finicella nem szólt, nézte őt és hallgatott, legalább két üdvözlégy hosszáig hallgatott.

- Én a gaetai boszorkány leánya, a norciai Sybilla nővére, s a Fata Morgana unokája vagyok! Mit kívánsz tőlem?

Ginevra elpanaszolta nehéz sorsát s kérte Finicellát, adjon tanácsot neki, elszökjön-e a fráterrel?

Finicella nem válaszolt erre, de bőbeszédű mesébe fogott, elmondta, hogy mesterségéből már vagyont szerzett, de a barátok a legtöbb hasznot elhalásszák az orra elől, mert álmot fejtenek, az Úr haragját pénzen megváltják, lányoknak férjeket, terheseknek fiúkat, s meddőknek gyermeket ígérnek, azonfelül éjjel meglátogatják az asszonyokat, akikkel napközben a templomban összebeszélnek.

S milyen képmutatók! Csinos kordován papucsban ülnek ciprusfával kirakott szép celláikban és összefont hájas kezüket hasukon pihentetik. Jól esznek-isznak, könyv olvasásával sem fárasztják agyukat, nehogy Lucifer gőgje megrontsa szerzetesi együgyűségüket. De a népnek böjtöt prédikálnak, saját arcuk halványságát meg nedves szalma gőzével csinálják!

- Mint jól tudod, dominikánus fráter a kedvesem, nem félsz előttem így beszélni?

- Óh, nem, a guardián régi ismerősöm, engem nem mernek bántani. De ha te olyan előkelő asszony vagy, mint ahogy mondod, miért hordasz ilyen szűk és szegényes ruhát? - így ingerelte a banya Ginevra adakozó hiúságát.

- Az én ruhám szegényes? Hiszen ebből a selyemből a Santa Maria del Fiore egész kupoláját be lehetne borítani! - s megcsörgette tarsolya aranyait.

Finicella megpiszkálta a serpenyőben hunyorgó parazsat, s valami fekete port hintett rá, ami bűzös, sűrű füsttel égett el, a zaffetica émelyítő szagát terjesztve. A boszorkány szemei kimeredtek, keze görcsösen rándult, rekedt hangon mormolta bűvös szavait.

A serpenyőben kihunyt a parázs, s Finicella a Salamon Kulcsában kezdett lapozni, sebesen forgatva a penészes könyvet, fogatlan szájával borzalmas átkokat mormogva.

- Ma éjfélkor kössél a fűződre titokoldó csomót, madonna. S holnap hajnalban menj a templomba, az örökmécsből lopj egy csésze olajat, s főzd meg benne kedvesed hajfürtjét, levágott körmét, egy darab emberbőrt, újszülött gyerek köldökét, sírból vett csizmatalpat - s ezt itasd meg sötétvörös borban a kedveseddel. Ha ezután hevesen megölel, akkor hagyd el, mert gonosz lélek lakik benne, de ha gyöngéden megcsókolja a homlokodat, akkor vele mehetsz madonna, vele mehetsz akár a világ végéig is.

- Dehát emberbőrt! - rebegte Ginevra, s a boszorkány piszkos polcának lim-lomjai közt turkálva, szennyes kis csomagot nyújtott feléje.

A barlang ajtaját feltépte egy szélroham és sivítva jött be, kinn ijesztő fekete lovagok száguldoztak, ökörgulya csörtetett, s izgatott kutyák veszélyesen vonyítottak a kellő holdra. Ginevra rémülten, remegve lépett ki a barlangból, s mélyen szívta be a ciprus és babér kavargó illatát.