Nyugat · / · 1924 · / · 1924. 6. szám

Kosztolányi Dezső: Kanári
(Jelenet)

Személyek:

Apa, harminc éves

Anya, huszonöt éves

Jancsi, hat éves

Bözsi, huszonnégy éves, mindenes Bíróéknál

Lucie Duval, harmincöt éves, francia kisasszony

Jól, de nem fényesen berendezett polgári gyerekszoba. Két ajtó, egyik a kisszobába, másik az előszobába. Oldalt, a színfalak közül, a konyhából jönnek. A szemben lévő falon Jancsi berámázott fényképe.

Minden fehér. Hálóságy, alatta üvegbili. Középen nagy asztal, terítő nélkül, rajta ólomkatonák, ágyúk, sáncok, játékvárak stb. Egy kis repülőgép. Zöldernyős, lógó villamoslámpa éles fényt vet az asztalra. Téli este, hat óra.

Jancsi (elmélyedve játszik katonáival, az asztal mellett ülve).

Anya (elmélyedve olvas, az asztal mellett ülve).

Jancsi (hirtelen, játék közben): Anya.

Anya (nem figyel).

Jancsi (kiabál): Anya. A magyarok megint legyőzték a franciákat.

Anya: Jó, fiam. Csak játsszál. (Szünet).
Jancsi: Anya.

Anya: Mi az, fiam?

Jancsi: A francia hadvezér vérhast kapott. Száztizenhét éves. De azért megoperálják.

Anya: Jó, Jancsika. (Szünet).

Jancsi: Anya.

Anya: Tessék.

Jancsi: Merre van Afrika?

Anya (az előtte lévő kis piros szótárban keresgél): Arra.

Jancsi: Arra?

Anya: Arra.

Jancsi: Hű, hű, most a tengerben úsznak, utánuk mennek repülőgépen, ágyúkkal.

Anya: Kössenek már békét.

Jancsi (indiánordítással lesöpri az asztalról a katonákat): Huj, huj, huj.

Anya (fölretten): Mi az?

Jancsi: A béke. Mindenkit megöltek, fölakasztottak. Most béke van. Nézd, anya (Anya székéhez szalad, kezében egy katonával): ez győzött. A Jóska. A Bözsi bátyja.

Anya (befogja fülét): Hagyj, drágám.

Jancsi (ismét helyére ül).

(Csöngetnek. Bözsi, dunántúli falusi cselédlány, csinos, egészen úrias, nemes arcú, a konyhából jön, átmegy a színen, hogy ajtót nyisson. Budapestiesen öltözködik. Most munkaruhában, feltűrt ujjal. Jancsi mihelyt meglátja, hozzárohan, megfogja kezét, vele megy ki az előszobába. Anya tovább tanul, magolja a francia nyelvtant. Bözsi, Jancsi visszajön.)

Anya: Ki az, Bözsi?

Bözsi: Az úr.

Anya: A gyereket csak hagyja itt.

Bözsi: Kivihetem, már kész a konyha.

Jancsi: Én a Bözsivel akarok menni.

Bözsi: Gyere, édes (karjára öleli, megcsókolja): Most majd hunyósdit játszunk, Jancsika, én hunyok és te keresel. Szabaaad. (El).

Apa (bejön): Nos megjött?

Anya (olvas. Szórakozottan): Még nem.

Apa: Azt hittem, már itt van.

Anya: Délután sürgönyt kaptam Párizsból, hogy félhétkor érkezik a Nyugatin.

Apa (nézi a sürgönyt): Lucie. Lucienek hívják? Szép neve van. Duval. Határozottan furcsa, eredeti név. (Szünet.) És tudja már?

Anya: Kicsoda?

Apa: A Bözsi.

Anya: Még nem.

Apa: Hallatlan. Már egy hete könyörgök, hogy intézd el ezt az ügyet, készítsd elő valahogy, te pedig folyton halogatod. Mégsem lehet, hogy egy leányt, ki hat éve van itt, ilyen meglepetés elé állítsunk és egyszerre - se szó, se beszéd - a nyakába hozzunk egy francia kisasszonyt. Ez ízléstelenség.

Anya: Ugyan. Úgy beszélsz a dologról, mintha trónváltozásról lenne szó. "1918-tól uralkodott Bíró Jancsi fölött Bözsi, aztán 1924-től nem tudom meddig Lucie". Nevetséges. Majd megférnek egymással. Úgy, ahogy máshol.

Apa: És hova teszed őt?

Anya: Ide, a kisszobába.

Apa: Oda, ahol eddig Bözsi volt?

Anya: Itt kell aludnia, a gyerek mellett. Az előbb már át is húztam az ágyát és beadtam neki a bordó selyem vendégpaplant. Jaj, jó, hogy eszembe jutott. (A kisszobából behoz egy levelezőlap-arcképet.) Ez még sem maradhat ott. A Jóska. A Bözsi bátyja. Az, amelyik az ágya fölött lógott.

Apa (kezébe veszi): Harctéri ruhában. A kisezüsttel és a nagyarannyal. Párizsi lány ágya fölött. Ez külpolitikai bonyodalom.

Anya: Nem, hanem tapintatlanság. Egy idegen, ellenséges katona. A franciák érzékenyek.

Apa: Mondd, nem akasztanád inkább oda Joffre arcképét?

Anya: Ne elméskedj.

Apa: Helyes. És Bözsi?

Anya: Annak elég dolga van úgy is. Majd főz, takarít, vasal, ahogy eddig. Este pedig szépen kimegy aludni a konyhába. A tábori ágyba.

Apa: Gyönyörű. És a gyerek?

Anya: A gyerek, kérlek, majd megtanul franciául. Eddig úgyis csak a Bözsi dunántúli tájszavait tudja. Azt mondja: "öveg", meg "gugyulni". Ijesztő. Az én fiamnak úgy kell tudnia franciául, mint Anatole Francenak. Nem akarom, hogy olyan legyen, mint az apja.

Apa: Köszönöm. Nem mindenki tudhat úgy franciául, mint Anatole France. És te. Ti ketten.

Anya: Csak bízd rám, én majd ügyelek a rendre. Felosztják a munkát, megfeleznek mindent.

Apa: Jancsikát is?

Anya: Azt is. Ennek az édes idillnek igenis végének kell szakadni egyszer. Az élet nem idill. (Kívülről gyermekkacagás.) Most is ott bolondítja a gyereket a konyhában. Valamikor csak el kell kezdeni.

Apa: Ragyogó. Szóval minden rendben van. De azért szólj neki előbb.

Anya: Én? Miért én? Szólj te.

Apa: Én?

Anya: Igen, te. Te rontod őt, te kényezteted. Nem vagy elég férfias a cseléddel szemben.

Apa: Nem vagyok elég férfias a cseléddel szemben? Ennek csak örülhetsz.

Anya: Félsz tőle. Kiszolgálod őt. Nem tudsz parancsolni. "Kérem kedves Bözsi nem lenne talán szíves behozni a sárcipőmet?" Ezt így kell mondani: "A sárcipőmet". És punktum.

Apa: Kitűnő. Épp azért közöld vele te a tényállást. Csak így röviden. "A sárcipőmet". Majd becsöngetem. (Csönget).

Bözsi: Csöngetni tetszett?

Anya: Igen. (Nagy lélegzetet vesz.) Én akarok magával beszélni. Mondja, a gyerek a konyhában van?

Bözsi: Igen, nagyon jól mulatunk.

Anya: Magát nagyon szereti. Nem is csoda. Hat éve van mellette, a kommün óta, ugye? Egy évig maga nevelte, mikor a szanatóriumban voltam. Mindez érthető. Nézze kérem, én csak annyit akarok mondani, kedves Bözsi (megáll) nem lenne szíves talán behozni a gyereket?

Bözsi (csodálkozva): Kérem. (El.)

Apa: Gratulálok, látod, ez már erélyes beszéd.

Anya (dühösen): Fölösleges komédia előre beharangozni. Majd megtudja mindjárt. Legjobb fait accompli elé állítani. Különben is ne zavarj engem. (Az asztalra könyököl és bifláz): J'ai eu, tu ai eu, il, elle a eu, nous avons eu, vous-avez eu...

Apa: Mit csinálsz?

Anya: Tanulok.

Apa: Érdekes. (Zsebóráját nézi): A gyorsvonat, ami a kisasszonyt hozza, elhagyta Vácot s te még csak az avoirnál tartasz. Figyelmeztetlek, hogy a gyorsvonat utolér.

Anya: Te is jobban tennéd, hogyha összeszednéd azt a kis francia tudományod, hiszen majd meg se tudsz előtte mukkanni.

Apa: Dehogynem. Bon jour, bon jour.

Anya: Hisz este van.

Apa: Az mindegy.

Anya: Így kell üdvözölni: Madmoiselle.

Apa (utánozza): Madmoiselle.

Anya, Apa (együtt az ajtó felé, melyen majd Bözsi belép, bókolva): Madmoiselle.

Bözsi (kacagva jön, utána a szoknyájába kapaszkodva Jancsi, boldogan, kipirulva): Jaj, Jancsika engedj már. Nem lehet ma vele bírni, nem akart bejönni.

Anya: Milyen piros. Nem meleg? Meg kellene talán mérni.

Bözsi: Dehogy, jókedvű. Folyton táncol. Most is azzal öl, hogy énekeljem el még egyszer azt a bolond nótát.

Apa: Hát énekelje el. Úgyis jó kedvünk van.

Jancsi: Dalold el, édes, édes Bözsi, az apának, meg az anyának.

Bözsi: Hogy is van Jancsika? (Dalol, bájosan és fölényesen a gyereknek):

"Áj-váj, kanréce, vadréce

Pattog a péndele szuszmondája

Diri diri dajkó, dajkó, dajkó

Dalmadidárom, lip-lip-lip."

Jancsi (nevet): "Lip-lip-lip".

Anya: Mi ennek az értelme?

Bözsi: Semmi. Nálunk éneklik, Gyugyon.

Apa: Talán nézd meg a francia szótárban.

Anya (leül, olvas, Apa izgatottan nézi az órát).

Jancsi: Most a másikat, a döglött békát. Ha nem dalolod el, akkor nem veszlek el. Bözsi.

Bözsi (kedves ijedtséggel): Tetszik hallani? Akkor nem vesz el az én kis vőlegényem. No hát ide hallgass:

"Száraz tónak nedves partján
Döglött béka kuruttyol.
Meghallja egy süket ember,
Ki a vízben lubickol.
Ej haj denevér,
Hármat rikkant az egér."

Jancsi (táncol Bözsivel, kuncogva, tomboló kedvvel):

"Ej haj denevér,
Hármat rikkant az egér..."

(Mikor a lárma és jókedv tetőfokára hág, egyszerre három, hosszú, kemény csöngetés. Az ének elhal. Fagyos csönd. Mind figyelnek. Anya fölkel, Apa mellé áll, a szoba közepére s kézen fogja, középre Jancsit. Még egy hosszú csöngetés. Bözsi most kisiet az előszobába. Szünet).

Anya: Ez ő lesz, megjött.

Bözsi (névjegyet ad át): Egy nagysága.

Anya (olvassa): Lucie Duval. Igen. Engedje be.

(Apa és anya köhög, rettentő lámpalázzal várakozik. Lucie, harmincöt éves, barátságtalan, rideg francia nő, nagyzoló mozdulatokkal, kényeskedve, testhez álló új divatú ruhában, prémes hócipőben bejön. Szája, arca piros-lilára festve, mint párizsi utcai nőké, szemöldöke két fekete félhold, mint a bohócoké. Bözsi gyorsan el.)

Lucie: Mesdames et messieurs. Bon soir. (Kézfogás.) Madame. (Kézfogás.) Monsieur.

Apa (igen udvariasan rázza a kezét és nem engedi el): Monsieur.

Lucie: Vous dites?

Anya (míg az apa és Lucie kezet fog): Embrassez vous.

Lucie (nagyon csodálkozik): Ah. (Majd elneveti magát. Félre): Décidément, ils ne sont pas droles!

Anya: Azt akartam mondani: Embarrassez vous. Azaz: Débarrassez vous.

Lucie: Merci, Madame. Vous ętes bien aimable. (Jancsit figyelemre sem méltatja, leteszi kalapját, kabátját, s közben párizsiasan hadarva pörög a nyelve, úgy, hogy a színésznőnek a következő mondatokat egy szuszra kell kimondania): Eh bien vous avez reçu mon telegramme? Je suis desolée de vous déranger "ŕ cette heure-ci, mais nous-avons eu un retard. Et le temps, qu'il fallait pour un taxi. Mais "ŕ part cela mon voyage, était agréable. A Vienne j'ai fait déj"ŕ la connaissance d'un charmant jeune homme hongrois, qui m'a tenu compagnie jusqu "ŕ Budapest. Les Hongrois sont vraiment trčs aimables. A ce qu'il fait froid chez vous. Oh la-la, quel trajet de Paris jusqu' "ŕ Budapest. Je suis tout gelée. Vous permettez? (Leül, kapcsolja a hócipőjét) Est-ce que cela vous gęne? (A hócipőre mutat.)

Apa (néz a hócipőre dermedten): Oui.

Anya (szintúgy): Oui.

Lucie: Peut-ętre on me comprend pas.

Anya (apához suttogva): add ide a szótárt, ott van az asztalon.

Apa: Mit akarsz, megnézni, az istenért?

Anya: Azt, hogy mit mond. Egy kukkot se értek belőle. (Lapozgat.) J'ai, eu.

Lucie (apához): Monsieur. Vous parlez français?

Apa (szilárdul): Je? Oui.

Lucie: Ah. Oui. (Most magyarul kezd beszélni, eleinte akadozva, majd folyékonyan és biztosan, de mindig kissé idegenszerűen, "h" nélkül és a "c"-t sz-nek ejtve.) Magyarul? Magyarul beszélek.

Anya (felsóhajt): Végre. Ön tud magyarul is tehát?

Lucie: Oui. Nyolc évig voltam itt Budapesten.

Apa: Úgy beszél magyarul, mint Arany János.

Lucie: Ön is franciául, Monsieur. Á merveille.

Anya: És szabad kérdeznem, hol volt alkalmazva?

Lucie: Nagymező utca, Lipót körút, Szabadság tér. Úri családoknál. Ezt is ott kaptam. (Arany cigarettatárcát vesz elő.) Emlék. Megengedik. (Cigarettára gyújt.)

Anya: És természetesen gyermekeket nevelt?

Lucie: Hogyne.

Apa: Nem látod, hogy gyermekpedagógus?

Anya: Kicsinyeket?

Lucie: Kicsinyeket? És - úgy - nagyobbakat.

Anya: Jancsi, te neveletlen, még be sem mutatkoztál a kisasszonynak. Jőjj ide és hajolj meg.

Jancsi (kelletlenül odamegy).

Apa: Micsoda illetlenség, észre se vette a kisasszonyt.

Lucie: Bon soir, Monsieur. (Kezet fog Jancsival, de Jancsi elfordítja fejét.) Ça va, Monsieur, ça va? Vous ne causez le français? Dites: Je ne parle pas encore, mais je parlerais, comme un petit Français. Bon. Hogy nevezik?

Apa: Nem érted, kis csacsi, azt kérdi a kisasszony, hogy hívnak?

Anya: Jancsi, János, Jean.

Lucie (a levegőbe néz): Jean, illedelmesnek kell lenni, Jean, szófogadónak kell lenni, Jean, figyelmesnek kell lenni. Értette?

Jancsi (ujjal mutat rá): Ki ez?

Anya: Ez a te új Bözsid.

Jancsi (mélységes undorral): Ez? (Hátat fordított neki.)

Anya: Jaj ez a gyerek. No ülj vissz a helyedre, Jean. (Jancsi leül.)

Lucie (megvetően): Il est charmant.

Anya: Ez az ő szobácskája.

Lucie (körülnéz): Igen. Fehér. Toute blanche. Nem kicsi?

Anya: Nem. A kisasszonyé pedig itt van mellette. Parancsol talán megtekinteni?

Lucie: Majd később. Nagyon hálás lennék, ha előbb elküldenék az autót, mely a ház előtt várakozik és behozatnák az előszobából a podgyászomat. Négy bőrönd. Három kalapskatulya. Két plaid. A kalitka már itt van.

Apa (csönget): Azonnal.

Bözsi (nézi a cigarettázó Luciet.)

Apa: Bözsi, szaladjon le, fizesse ki a sofőrt, itt van százezer korona és hozza fel a kisasszony csomagjait. (Bözsi el.)

Lucie (mosolyog): Coco már itt van. Kinn az előszobában.

Apa: Kicsoda?

Lucie: Coco. A madár. A kanári. Én hoztam föl, magam. Lenne szíves talán, mert megfázik.

Apa: Rögtön. (Kimegy és visszatér egy kalitkával meg egy csokor virággal.)

Lucie (keblére öleli a kalitkát): Oh Coco, Coco, mon Coco. Comment vas tu, chéri. Coco, regarde moi. Il est fatigué. Fáradt szegényke a hosszú úttól. Múlt héten beteg volt, ah, nagyon beteg. Orvost is hívattam, tanárt.

Apa: Rettenetes. Kanári orvost. Kanári tanárt. De azóta, remélem, jobban van?

Lucie: (Csicsereg.) Egészen jól. (Becéző hangon.) Ugye Coco? Már énekel is. Jó estét, Coco. Hol vagyunk coco? Budapesten vagyunk, Coco. Szegény, Pauvre petit. Milyen éhes lehet a drága. Strassbourgban evett utoljára. Te kedves, mindjárt kapsz enni. Tiens. (Erszényéből búzamagot vesz elő és közben kedveskedik neki.) C'est pour toi.

Bözsi (Bőröndökkel rakodva bevánszorog).

Anya: Csak vigye be abba a szobába.

Bözsi: Az én szobámba?

Anya: Igen, abba a szobába. (Bözsi a bőröndöket egymásután cipeli be.)

Bözsi: Jancsikát még nem kell lefektetni?

Anya: Nem. Ma velünk vacsorázik. A kisasszony is. Terítsen négyre. Aztán gyújtson be a fürdőszobába, hogy később jó forró legyen a víz, a kisasszony talán megfürdik.

Lucie: Ah, milyen szomjas a drága. Vizet akarsz Coco? Vizet kérek.

Bözsi (pohár vizet nyújt).

Lucie (bedugja ujját, felsikolt): nagyon hideg. Langyos vizet.

Bözsi: Hát a madár is megfürdik?

Apa: Dehogy fürdik meg. Maga ezt nem érti. A kanári difteritiszt kap a hideg víztől. Vigyázni kell a hangszálaira. Ez tenorista.

Anya: Majd én megmelegítem. (Kezébe veszi a poharat. Bözsihez.) Maga csak készítse a vacsorát.

Bözsi (fejét rázva el).

Lucie: Ő szolgál ki?

Anya: Igen. Derék leány.

Lucie: A gyereket ugyebár öltözteti, vetkőzteti, úgy mint a Szabadság téren?

Anya: Ahogy a kisasszony kívánja.

Lucie: Nálunk a Szabadság téren két leány volt. A Nagymező utcában három. A Lipót körúton négy. Az egyik a gyereket szolgálta ki, a többiek minket.

Anya: És körülbelül mi volt a napirendje?

Lucie: Mon Dieu, tízkor az ágyba beadták a reggelit.

Anya: Kávét?

Lucie: Teát és sonkát. Csokoládét. Dél felé sétálni mentünk a korzón. Ebéd után kicsit aludtunk. Én és Coco. Aztán az autón elvittem a gyereket a Gerbaudba. Pardon. (Szünet.) Ugyebár Önöknek is van autójuk?

Apa: Nincs.

Lucie: Ott volt.

Anya: Nekünk még nincs.

Apa: De majd szerzünk. Igyekszünk.

Lucie: Oui. Szép, nagy autójuk volt. Mercedes. A Szabadság téren, a Nagymező utcában és a Lipót körúton. Coco, Coco, inni akarsz?

Anya: Azt hiszem már eléggé langyos.

Lucie (megízleli, azután itatja): Igyál, Coco. Álmos a kedves. Lehajtja fejecskéjét a szárnyára, mindjárt alszik. Így ni, lefektetem. Bonne nuikt, álmodj szépeket. Hová lehet ezt fölakasztani? Talán ide? Szabad? (Egy székre áll, leveszi Jancsika arcképét és a szögre akasztja a kalitkát.) Coco, Coco, dodo, au revoir. Már alszik.

Anya (suttogva): Csitt, csöndesen, Jean, menj a kisasszonnyal és mutasd meg neki a szobáját, az uram majd kalauzolja.

Lucie: Nagyon szeretem a madarat. (Kezébe veszi a virágot.) És a virágokat. (Szagolja.) Les jolies fleurs.

Apa (a kisszoba felé vezeti): És a gyermekeket.

Lucie (megragadja Jancsi kezét s rá sem tekintve, maga után vonszolja.) Et les petits enfans aussi. A kis gyermekeket is. Oui, naturellement.

(Lucie, Jancsi, Apa, el a kisajtón).

Anya (utánuk néz, tanácstalanul áll).

Bözsi (fölhúzott orral, mint sértett hercegnő bejön, veti Jancsi ágyát).

Anya (nagyon barátságosan): készen van már a vacsora?

Bözsi (nem szól, kimegy, Jancsi hálóingecskéjét hozza).

Anya (bólint, aztán félénken): Begyújtott kérem szépen már a fürdőszobába?

Bözsi (nem szól, kimegy, Jancsi is papucsát hozza).

Anya (vállat von): A kisasszony miatt? ne gyerekeskedjék. Maga okos lány. Lássa be, hogy ennek így kellett történni (nem szól, lekuporodik a földre és kihúzza az üvegbilit).

Anya: Mit akar? Ez ellen semmit se tehetünk. Magának úgyis annyi dolga volt már, hogy nem győzte, különösen délelőtt. A gyereknek pedig állandó felügyelet alatt kell lennie. Délután most is maga sétál vele. No jól van. Majd megbékül. Egyelőre adja be a vacsorát.

Bözsi (nem szól, fölemelt fejjel kisiet).

Anya (bemegy a kisszobán át az ebédlőbe).

Bözsi (óriási tálcán gyorsan a vacsorát viszi be, kijön épp olyan gyorsan s már hangosan, érzelmesen énekli, mintha semmi baja se lenne: "A szőke gyerek" című Zerkovitz dalt. Kimegy a konyhába, behallatszik az éneke. A színpadon senki.)

Anya (kitekint): Bözsi, Bözsi. (Az ének tovább tart.) Hová tette a befőttet?

Bözsi (az ének egyszerre megszűnik, kiszól a konyhából.) Az ebédlőbe, a kisasztalra.

Anya (már befelé indul, mikor Bözsi a színre lép, útra készen, teljesen felöltözve, feje hosszú sállal bekötve, nyaka alatt megcsomózva, kétoldalt sál vékonyan lelóg, a budapesti cselédek utolérhetetlen eleganciájával. Nagyon szomorú. Kezében két kosár).

Anya: Mi az? Megőrült? Csak nem kar elmenni?

Bözsi: De igen.

Anya: Ugyan kérem, hagyja ezeket a jeleneteket. Ismerem már. Hat év óta. Minden hónapban. Mi baja?

Bözsi (alig láthatóan vállat von): Semmi.

Anya: És azért akar elmenni?

Bözsi: Nem. (Cipője orrát nézi.) Csak meguntam a helyem.

Anya: Most, egyszerre, este, éjjel, pont félkilenckor. Elmés. Jogom lenne itt tartóztatni, mert föl se mondott. Telefonálhatnék a rendőrségre.

Bözsi: Tessék.

Anya: De nem teszem. Nem erőszakoskodom. Nem is vacsorázott?

Bözsi: Nem. Nem vagyok éhes. Kezeit csókolom. (Indul.)

Anya: Szóval csakugyan itt hagy engem. Télen, gyerekkel. Cseléd nélkül.

Bözsi: Cseléd nélkül? Hát ez itt kicsoda?

Anya: Az a kisasszony. A madmoiselle.

Bözsi: Hát majd megtanul az is szenet cepelni, mosogatni nyakig a szutyokba (szelíden és gyorsan), rossz seb egye ki mind a két szemét. Az se különb. Az is csak olyan vacak, mint én. Még vacakabb. Mert se nem úr, se nem szegény. Az én édesapám, ki elesett a fronton, az paraszt volt, Isten nyugosztalja. De ezekért az úrfélékért, ezekért a festett telefonos, gépírós, meg nem tudom miféle kisasszonyokért legfeljebb valami vicc.

Anya: Értse meg, Jeannak franciául kell tanulni.

Bözsi: Kinek?

Anya: Jeannak. A Jancsikának.

Bözsi: Hát én talán nem tanítottam meg beszélni? Milyen helyesen gügyögött, milyen édesen énekelte karácsonykor a betlehemes nótát. Milyen édes kis pásztor volt.

Anya: Mindez nagyon szép. De nézze, én itt nem sokat vitatkozhatok magával, benn vacsoráznak és várnak, gondolja meg a dolgot, menjen vissza a konyhába, holnap reggel aztán majd beszélünk.

Bözsi: Már én egy percig sem bírnék ebben a házban maradni. Kérem a könyvem.

Anya: Senkit se lehet kötéllel fogni, itt van.

Bözsi: Tessék megnézi a kosaram, hogy nincs-e valami benne?

Anya: Mindig ez az eredeti ötlet. Tudja, hogy hat évig vakon megbíztam magában.

Bözsi: Akkor tessék ez. (Kinyitja kosarát és a holmikat az asztalra teszi): Itt a lüszterszoknya, alig hordtam, tavaly karácsonyra kaptam. A kötény, a három ing, a varrókészlet, a dzsömper, amit a Jancsika vöröse után adtak, meg ez a bugyi, kicsit piszkos, de ki lehet mosni. Meg ez is itt ni. A Pesti Hírlap naptára.

Anya: Csak nem képzeli, hogy visszafogadom? Ezek a maga ajándékai, rájuk szolgált. Ajándékot nem szokás visszaadni.

Bözsi: Már ha ajándék, ha nem, nekem nem kell. Van nekem elég.

Anya: Megsemmisít a büszkeségével. Maguk az egyetlen gavallérok.

Bözsi: Ne tessék gúnyolódni.

Anya: Nem fiam, csak észre akarom téríteni. Jó, hagyja itt a holmit, majd utána küldjük postán. Menjen haza, pihenje ki magát és ha vissza akar jönni, szívesen visszaveszem bármikor.

Bözsi: Nem lépem én át többet ennek a háznak a küszöbét.

Anya: Arról sem tehetek. Nagyon sajnálom.

Apa (asztalkendővel a nyakán, Jancsikával, ki szintén nagy asztalkendőt visel): Kérlek, a francia kisasszony fáradt, le akar feküdni, nagyon meg van sértődve, hogy be sem jöttél a vacsorához. (Meglátja Bözsit): Micsoda?

Anya: Semmi. Egy kis kedélyes meglepetés. A Bözsi elmegy. (El.)

Apa: Ahá. Miért?

Bözsi: Csak, nagyságos úr. Tessék itt a húszezer korona. A sofőr adta vissza a százból.

Apa: Igen, igen. Mondja csak mennyi volt a maga bére?

Bözsi: Nyolcvanezer.

Apa: Amennyi az autó. Tudja moit, szívesen fölemelem a duplájára.

Bözsi (mosolyog): Köszönöm. De én már itt nem igen kellek. Csak a kisasszony, aki a bordó selyem ágyban hál és az urakkal eszik. Az kell. Mert francia. Minek is a magyar?

Apa: Ugyan, hiszen mi is magyarok vagyunk.

Bözsi: Az urak, azok urak. Azok nem magyarok. Csak a szegények magyarok.

Apa: Hát akkor legalább hadd köszönjem meg magának, hogy olyan jó volt ehhez a gyerekhez. Nagyon becsületes, kedves volt mindig. Az Isten áldja meg érte. (Kezét nyújtja).

Bözsi (nem fogadja el): Ne tessék velem kezet fogni. Tessék kezet fogni azzal. Azzal a finommal.

Apa: Hm. Szeretnék valamit adni magának.

Bözsi: Engedje meg a nagyságos úr, hogy ezt az édest még egyszer megölelhessem.

Apa (Jancsit odavezeti és a jelenet alatt hátratett kézzel le-fölsétál a szobában, nyugtalanul):

Bözsi (megöleli): No szerbusz, Jancsika. Kis gombom, ágam, levelem. No szerbusz.

Jancsi: Hová mész?

Bözsi: Haza.

Jancsi: Hát te nem itt laksz minálunk?

Bözsi: Nem Jancsika, én falun lakok, Gyugyon. Az édesanyámnál.

Jancsi: Hát a te édesanyád nem az én édesanyám?

Bözsi: Az én édesanyám az szegény asszony.

Jancsi: Hát téged nem Bíró Bözsinek hívnak?

Bözsi: Nem, engem Varga Bözsinek hívnak. (Könnyezik.)

Jancsi: Miért sírsz? (Bözsi nem felel). Bántottak? Megvertek?

Bözsi (bólint).

Jancsi: Ki vert meg?

Bözsi: Az. (A kis szobára mutat.) Aki ott van. Az a franc. Az az antant.

Jancsi: Hívd ide a Jóskát. Annak van puskája meg bajnétja, azzal majd nem tud kibírni.

Bözsi: Aranyos. (Átöleli erősen s most ketten együtt vannak, mint szövetségesek.)

Lucie (hangja belülről): Jean.

Bözsi: Hallod. Már kezdi megint. Hogy gyógyulna be a szája. Nem is hívnak már a rendes neveden, Jancsika. (Szemét törli.) Úgy elszorul a szívem Nagyságos Úr, mikor hallom ezt a Zsánt, sohasem jönne ki a számon, jobb is nekem innen elmenni.

Lucie (hangja belülről): Jean, Jean, Dodo. Il est déj"ŕ tard. Vienne ici, me saluer d'abord, dis gentillement, bonne nuit Madmoiselle, bonne nuit, bonne nuit...

Bözsi: Csak karattyolj. Hát menj édes, feküdj le, az ágyacskád én megvetettem utoljára, Jancsi, Jancsika (sírva fakad), te kis szegény Zsán. No szerbusz. (Kezébe veszi a két kosarat.) Az Isten megáldja magukat. (El.)

Apa: Az Isten áldja, Bözsi.

Lucie (hangja): Jean.

Apa: Siessünk, köszönjünk el a kisasszonytól és anyától, aztán majd levetkőztetlek én. Anyád most a francia kisasszonyt vetkőzteti, mert fáradt. Így volt ez a Szabadság téren, a Nagymező utcában és a Lipót körúton is. Jól kezdődik, mondhatom. Neked csak franciául kell megtanulni, Jancsika. Nekem pedig egy autót kell majd szerezni. Csekélység.

Jancsi: Apa, mi az a Zsán?

Apa: Az te vagy fiam.

Jancsi (sírva fakad).

Apa: Mondd kérlek miért sírsz te is?

Jancsi: Mert Zsán vagyok.

Apa: Sohase búsulj, sokan el tudták már ezt viselni a földön. Például Jean Jacques Rousseau is. Az is Jean.

Lucie (hangja mindig keményebben): Jean, Jean.

Jancsi (öklével fenyegeti az ajtót).

Lucie (hangja dühösen): Jean, Jean, Jean.

Jancsi (nyelvét ölti az ajtóra): Mee (Aztán bőg.)

Apa (mérgesen): Ne bömbölj, te szerencsétlen, mert felébreszted a kanárit. No gyere. (Magával ráncigálja a kisszobába.)

(Szünet. Bözsi kosarak nélkül, lábujjhegyen visszalopódzik, hallgatódzik).

Bözsi: Bent vannak. (Jancsi ágyára könyököl, tántorogva a fájdalomtól): Mit csináljak? Á, á, á, (a kisszoba felé): Juj, ha megtéphetném annak a cafatnak a haját, annak a rossebesnek a pofáját, aki elvitte tőlem. (Körülnéz, fölordít): Ahé, ahé. A madár. A randa madár. Az a randa, sárga madár. No várj csak. (Fölugrik a székre, kinyitja a kalitkát, belenyúl, lassan, biztosan motoz benne és megragadja kanárit): Megvan már. Csipogsz? (Csönd): Ne félj. Téged nem bántalak. (Kinyitja az ablakot, a kanárit elrepíti): Menj. (Utána bámul): Repülj a hazádba. (Most kacag): Én is repülök. (Most sír, arcát eltakarja karjával, kitámolyog. A szín üres marad.)

- Függöny. -