Nyugat · / · 1924 · / · 1924. 5. szám · / · Figyelő

Földi Mihály: Réti Ödön: Zorka

Réti Ödön Zorka című regénye, mely az Athenaeum kiadásában most könyv alakban jelent meg, évekkel ezelőtt a Nyugat oldalain pergett le. A könyv értéke szempontjából nem fontos, hogy mikor írták, értékének dacolnia kell az idő múlásával. Ám ennek a regénynek kivételes érdekességet ad az a külső eredmény is, hogy egy elmúlt világot őriz meg betűiben, - világot, amely elmúlt s amelyről a magyar irodalom nem is tudta, hogy az övé volt.

A háború előtti nagy Magyarországon játszódik a regény, olyan miliőben, amelyet alig méltattak figyelmükre regényíróink. Nemzetiségi vidéken, Dél-Magyarországon, ott, ahol magyar impérium alatt egymás mellett laktak magyarok és szerbek. Mikszáth Kálmán derűs képeket festett a palócok életéről s e képekkel, ha nem is teljes valóságban, de legalább fölényes megszépítettségében bevonult a magyar prózába a felvidéki Magyarország. Petelei Istvánnak az érdeklődés napfényéből sajnálatosan kiszorult elbeszéléseiben fel-felbukkan az erdélyi magyar-román életközösség, de a délvidéki szerbek nyomát már hasztalan kutatjuk. Réti Ödön Zorkája ezt a világot állítja elénk, több-kevesebb részletességgel, világháború és országbomlás ködén át, úgy hogy itt-ott történelmi regényt vélünk olvasni, a meghatározásnak abban az ideális értelmében, amely nem a zajos, nagy események falfestményét kedveli, hanem az emberi élet megörökítését vallja céljának.

Azt nyilvánvaló, hogy Réti Ödönnek nem a délvidéki magyar-szerb világ teljes irodalmi megformálása volt a célja, látszik ez a regénynek aránylag kis terjedelméből s témája fejlesztéséből is, mely csak nélkülözhetetlen, az élmény születésével összenőtt miliőnek érzi a vidéket. Ami azonban neki, az írónak akkor természetes és mellékes volt, mára, az olvasó számára különös zamatot kapott. Érdeklődéssel pillantgatunk be a mese hasadékain át ebbe az ismeretlen világba, amelyet csak politikai vitákból és vezércikkes fejtegetésekből, legfeljebb egy-két szociológiai tanulmányból sejtettünk. Hát nem egészen az az aranyködös, mindenáron gondtalan és drága áron kedves genre-világ, mint aminő Mikszáth palócsága! Fajok élnek itt egymás mellett, azaz, emberek, akik különfajúaknak érzik egymást, ellenségesen, titkos acsarkodással, a közeledő leszámolás morajló készülődésével. A szerb leány magyar iskolába jár, de a tavaszi március nemzeti ünnepén magyar lányok kitépik hajából a háromszínű szalagot. A szerb leány magyar ifjúba szerelmes, de a szerb apa ökölbe szorítja kezét és fogcsikorgatva fenyegetőzik, nem adom magyar férfihez a lányomat. Egy város, egy utca, de a szomszédos házakban más-más élet folyik. Más szokások, más ünnepek, más fájdalmak, s két szerb férfi mosolyogva dugja össze fejét, ha a magyarok nemzeti ünnepét verekedés botránya szennyezi be.

A vérbeli költő nem politikus, tehát szereti az embert. Tudja nézni, meg tudja figyelni, le tudja írni, mert szereti őket, objektivitása a szeretet jele. Magyar házból szerb szobába vezet Réti Ödön, magyar ünnep után szerb ünnepet mutat, s mi mindenütt szeretjük az embert, ha tiszta a keze, érző a szíve és emberségben mosolygó az arca. Réti Ödön a béke és az irodalom embere.

Regénye is a béke napsugaras meséje. Egy fiatal magyar tanár s tanítványának, a szerb Zorkának szerelme, - e szerelem bűbájos rügyezése, aggódó virágbaborulása és minden félreértésen, akadályon, komiszságon át való gyors diadala. Réti Ödön amellett hogy felfedezett a magyar irodalom számára egy parlagon hagyott magyar miliőt, érdekes társadalmi környezetet is rajzolt meg, a vidéki magyar tanárság borús életét. Talán nem egészen tipikus ez a kicsinyes, féltékenykedő, becsület- és pénzvadászó, kocsmagőzös, összezsugorodott szerelmű, nagyrészt nyomorúságos világ, de egyénileg hű és igaz, mert minden egyes alak tapinthatóan él.

Alig száznegyven oldal az egész regény s hányféle életből kapunk ízesítőt! Szerbek és magyarok, vidéki tanárság, egy egész kisstílű kisváros bámul itt ránk egy meleg szívvel írt regény miniatűrjéből. A miniatűr pedig azonkívül még külön is kedves és becses. Napsugaras, édes szavú történet, a sok komisz és romlott ember mellett néhány vonzóan jó és életrevaló, - az egész történet olyan friss és kellemes, hogy az olvasó lélek tavaszi kertet érez, amelyben jóleső sétát tesz egy órára. Az élmény kertje ez, mert ennek az üde regénynek minden sorából a termékeny átéltség emléke integet felénk.