Nyugat · / · 1924 · / · 1924. 3. szám · / · Komjáthy Aladár: Ábránd és Valóság

Komjáthy Aladár: Ábránd és Valóság
I. Valóság

Lelkem süket. A dalnak fényes álma
már nem kisért s a legmagasabb pálma
már nem csábít. Fagyott folyó vagyok,
elhagytak mind az álnok angyalok,
dalokkal többé nem vigasztalok.

Süllyedve hullok szomorú halálba,
ne hallanék bár bús-süketre válva,
szivem nehéz, csuklómon lánc csörög,
erdők, mezők, hegyek csak börtönök
s a gyötrelem fülembe zúg, hörög.

Az egyik nap úgy cammog, mint a másik
és mint a sír hitetlenségem ásít,
nincs asszonyom, hús láza nem vigasztal,
nincs ételem borom, kopár az asztal
s nem telhetek be égi, szent malaszttal.

Reményem sincs, sosem volt ifjuságom
s mint elhervadt levél a száraz ágon,
úgy csörgök búsan minden szél szavára,
szomjazva mégis szent harmóniára,
mely jótét-lelkek menedéke, vára.

Tántorgok én csak s jaj! mi lesz a sorsom?
ércvégzetem keblembe zárva hordom,
tépáz a Tél, fürtöm vihar cibálja,
nem voltam én az élet víg királya,
inkább voltam csak szomorúság fája.

Rohanj csak év, bolond zenét kavarva,
temess el sors jó mélyen az avarba,
hajrá! gyerünk! fel a kapaszkodóra,
harang csöndíts, halotti virradóra,
indulni kell, elérkezett az óra!