Nyugat · / · 1924 · / · 1924. 3. szám · / · Kosztolányi Dezső: Maupassant

Kosztolányi Dezső: Maupassant [+]
II.

Aki kíváncsi életére, az vajmi kevés adathoz juthat. Életrajzírói mind zavarban vannak. Ő maga ezt állította: "Az én életemnek nincs története". Beszéljünk tehát a normandiai kastélyról, melyben született, iskolaéveiről, gyermekcsínyjeiről? Elmondjuk, hogy 1870-71. évi francia-porosz háborúban mint önkéntes vett részt? Közöljük, hogy a párizsi tengerészeti minisztérium, majd a közoktatási minisztérium hivatalnoka volt és szeretett a Szajnán evezni, vidám pajtásaival, tornaingben, napbarnított arccal? Vagy idézzük ezt és azt a szerelmét, Lecomte du Nouyt és az utcalányokat? Hiábavaló lenne. Mindez nem jellemző rá.

Élete akkor kezdődik, mikor édesanyja ajánlólevelével bekopogtat Flauberthez, 1873-ban, s atyai barátja az irodalomra fogja. Ezek az inasévek az írás ciklopszánál jobban érdekelhetnek bennünket. Huszonhárom éves korától harmincegyig, indulásáig, mesterénél marad, ki a maga módján neveli a kezdő, párizsi írót. Vasárnaponként javítgatja kéziratait. Gyomlálja a fölösleges jelzőket, mondatait fölforgatja. "A tehetség, - mondja, - hosszú türelem." Sétálni küldi és aztán száz sorban megíratja vele, mit látott. Fiókba teteti munkáit, önfegyelemre szoktatja, eléje tárva a választást, hogy vagy él, vagy ír, vagy életművész lesz, vagy művész, s még hozzáintézett leveleiben is prédikálja azt az egészségtelen, íróhigiénét, melynek a croisseti remete könyörtelen követője. "Szóval, kedves barátom, - szól Flaubert Maupassanthoz, - maga nagyon is kelletlennek látszik és unalma lesújt, mert idejét kellemesebben is fölhasználhatná. Kell, értse meg, fiatalember, kell, hogy többet dolgozzék. Úgy sejtem, maga kissé munkakerülő. Sokat evez, sokat tornászik, nagyságos úr. A műveltembernek nincs szüksége annyi testmozgásra, mint az orvos urak állítják. Ön arra született, hogy verseket írjon, hát írjon verseket! A többi semmi és elsősorban semmi a mulatsága és egészsége." Maupassant pedig így emlékszik vissza ezekre a leckékre: "Arról van szó, mondotta Flaubert, hogy mindazt, amit ki akarunk fejezni, kellő ideig és kellő figyelemmel kell szemügyre venni, hogy fölfedezzük olyan sajátosságát, melyet senki sem látott, senki sem mondott ki. Mindenben van valami ki nem fürkészett dolog. Hogy leírhassuk a lángoló tüzet, vagy egy fát a síkon, álljunk meg e tűz és fa előtt mindaddig, míg egyáltalán nem hasonlít semmilyen fához és semmilyen tűzhöz."

1881-ben megjelent a "Gömböc", melyet Flaubert is remekműnek tartott. Dolgozószobájának ajtaja ekkor becsapódott és tíz évig nem is nyílt ki. Itt írt, naponta reggel héttől déli tizenkettőig, anélkül, hogy ajtója mögül bármilyen hír kiszivárgott volna. Sohasem nyilatkozott irodalmi kérdésekről, még barátainak sem. Arcképeit nem engedte közzétenni, gőgösen, az író önérzetével védelmezte magányát, ellentétben azokkal a szerény műkedvelőkkel, akik folyton magukról és "küldetésük"-ről beszélnek. Az író "küldetése" az, hogy jót írjon. "Csak munkánk a közönségé, - jelentette ki, - személyünk nem." Ebben a fölfogásban, a toll és munka becsülésében van az ő mély erkölcsisége.

 

[+] Bevezetô tanulmány Maupassant 30 kötetes teljes magyar fordításához, mely az Athenaeum kiadásában jelenik meg.