Nyugat · / · 1923 · / · 1923. 21. szám · / · Figyelő

Bálint Aladár: Molnár C. Pál, Bálint Rezső, Perlrottné Graber Margit kiállításai

Molnár C. Pál (Belvedere). Az ó és az új testamentum, az egyház, már jó néhány száz esztendeje ontja a témákat a festők, szobrászok számára, a művészek még mindig kedvvel, érdeklődve fogadják az ajándékot, holott a motívumok túlnyomó többsége a századok folyamán sablonná merevedett, elevensége kiszikkadt, fénye, színe megkopott. Az egyházi témák e sablonszerűsége viszont tüstént elenyészik, ha erőshitű (művészetében erőshitű), alkotó tehetség adoptálja. Aktuálissá válik, kapcsolata az eleven élettel megerősödik és szuggesztív tartalommal telik meg.

Molnár C. Pál képeinek többsége egyházi témájú. Mi vitte őt e témakör felé, érdeklődése, érzése az evangélium igéiből kisugárzó drámaisággal szemben, vagy a képzőművészet héroszainak lenyűgöző eredményei, - amelyek javarészben az uralomra kerülő, magát dísszel, művészettel körülövező egyház ösztökélésére került napfényre.

A fiatal művész nem tekint a múltba, mentesíti magát a hagyományok alól és ami tradicionális elem képeiben fel-fel bukkan az múlhatatlanul szükséges az ábrázolás érthetősége szempontjából. A ma áramlatai hajtják, sodorják őt előre - előre, a még láthatatlan messzi célok felé. Oly elfogulatlanul, tiszta látással áll szemtől-szemben motívumaival, Krisztussal, Máriával, mint bármely más jelenséggel és mégse profanizálja az ábrázolt tárgyat, hívő, naiv és raffinált egyszerre és hitre, áhítatra hangolja a szemlélőt.

Az igazi területe ma még a kövéren hömpölygő vonal. Rajzkultúrája rendkívül fejlett, talán a legfejlettebb a fiatalok között, ámde a szín még áthatolhatatlan nyúlós massza, melynek nincs mélysége, zománca, nem fejlődik tovább, hanem holtan, megmerevülten fuldokol a körvonalak között. Viszont ez nyilván még a tanulóesztendők velejárója, amelyből mihamar kivetkőzhet.

*

Bálint Rezső. (Alkotás művészház). Bálint Rezső minden egyes képében újra meg újra átéli azoknak a mestereknek sorvasztó, nehéz küzdelmét, akik az impresszionizmus és az utána következő irányok mezsgyéjén állva egy morális és fejlődéstörténeti forgatagban néztek egy tekintettel előre és hátra. Hite, intellektuális felépítettsége, vérmérséklete már a későbbi nemzedékhez utalja, látását a postimpresszionizmus célkitűzései irányítják, ámde a keze még tétován megremeg, a kifejezés eszközei még az impresszionizmusban gyökereznek. Ismételten megfürdik a sziporkázó színek zuhatagában, vissza-visszatér a napfényes térségek atmoszférikus feladataihoz, közben erélyes ecsetvonásokkal felméri a puszta formák súlyát, tartalmát és hitet tesz fiatal társai mellett.

E visszatérés és előretörés kétségkívül belső válságot idéz elő. Ebből a válságból a felszínen alig jelentkezik valami. A tisztafejű, jóízlésű művész fegyelmezettsége eltakarja a belső rendülésben felszakadt réseket, de nervozitása azért olykor kiütközök az ecsetvonások hullámzó felülete alól. Mintha Van Gogh ideges türelmetlensége ismétlődnék meg új változatokban.

Kiállításán ott láthatók régebbi képei is. Nyilván úgy érezte, hogy a felkészülés, fiatalos nekilendülés vászonra írt, színes okmányai kellőképp alátámasztják a most megújuló kibontakozás termékeit. Az eddig megtett út folyamatossá válik általuk. A múltra nézve csakugyan tájékoztatják a szemlélőt, de a jövő fejlődés irányvonala homályba vész. Bálint Rezső oly erőtudattal dolgozik, annyira koncentrálni tudja képességeit, hogy bízva bízhatunk jövőjében. Nem áll még fele úton.

*

Perlrottné Graber Margit. (Helikon.) Külföldön már szerepelt, idehaza csak most mutatkozott be. Képei közé lépve mindenütt izzó színek, tömören átfogott formák egészséges hullámverése paskolja tekintetünk. Mintha napsütésben gyűrűző tó tükre terülne el előttünk. Fiatalos optimista művészet ez, mely az élet szeretetét sugallja. Jobbára tájképeket, városképeket állított ki. Minden motívum felfokozott szépségben jelentkezik műveiben, minden hangja harsányan zeng, alig, alig látható egy-két képe, ahol borús ég, tompa levegő nehezednék a tájra. Bizonyára nem véletlenség ez és lelki szükségszerűség, hogy szereti a napsütést, kék eget, fehér felhőt, vidáman fodrozó vizet, kövér zöld fákat, mosolygó falvakat, színes háztetőket, délcegen feltörő tornyokat. Ódon német városok is megifjodnak ecsete alatt. Boldog művész, ki így látja a világot, aki ezt látja belőle. Irigylésre méltó azért is, mert meg bírja valósítani azt, amit akar. Igaz, hogy nem tűz maga elé számára megoldhatatlan feladatokat.