Nyugat · / · 1923 · / · 1923. 8. szám · / · Marczali Henrik: Gyulai Pál kiadatlan levelei

Marczali Henrik: Gyulai Pál kiadatlan levelei
2.

Nagyméltóságú Grófné!

Excellenciás Asszonyom!

Berlin, dec. 9. 855.

Nem hanyagság annak oka, hogy Excellenciád hozzám oly kegyes, érdememen fölül kegyes levelére csak most válaszolok. E párhét alatt több levelet írtam Excellenciádnak, melyeket később jónak láttam szétszakítani. Azonban mentségem legkisebb aggodalmat se költsön Excellenciádban. Hála istennek nincs semmi baj, s azon csekély bajt is, mi bennem ha nem is alap nélküli, de bizonyára túlzott aggodalmakat költött fel, már szerencsésen átküzdöttük. Én újra meg vagyok nyugodva és semmi sem lehetne nagyobb örömöm, mint hogy Excellenciádnak nyugodtan s habozás nélkül írhatok. De mielőtt bővebben kimagyaráznám magamat, engedje Excellenciád mély tisztelettel figyelmeztetnem helyzetemnek egyik oly oldalára, mely felől nem tudom magamat eléggé tájékoztatni.

Excellenciád engem alig ismerve s inkább csak mások ajánlatára oly nagybecsű bizalommal tisztelt meg, melyet nem érdemlek, de amelyet igyekezni fogok megérdemelni. Excellenciád nekem kötelességemmé tette a nyílt és őszinte tudósítást mindenéről, ami Tamás grófot legkevésbé és érdekli. Én igen jól értem Excellenciádat. Az anyának mindent kell tudnia fiáról, mert az anya legjobban tudja, mi fiára nézve fontos, s mi nem, mert csak az anyaszeretet képes segíteni ott is, ahol minden más eszköz tehetetlen. Én éppen úgy méltányolom Excellenciádnak a kívánatát, mint teljesíteni fogom. Én nyíltan, őszintén fogok írni, de az végtelenül fájna, ha Excellenciádnak ok nélküli aggodalmakat okoznék, vagy ha azáltal veszélyeztetném azt a befolyást, melyet Tamás grófra van szerencsém gyakorolni. Erről bátor vagyok Excellenciádhoz két kérdést intézni. Egyik a következő: méltóztassék Excellenciád mindig figyelembe venni, hogy minden embernek át kell mennie bizonyos küzdelmeken, tapasztalatokon, sőt tévedéseken is, míg jellemre tesz szert, hogy Tamás gróf, kinek jelleme csak most kezd nagyobb arányban fejlődni, nem kerülheti ki az iskolát, hogy a kérdés mindig csak akörül foroghat: győzelmesen emelkedett-e ki a küzdelemből, helyes nézetekre vezették a tapasztalatai, s tévedései - az ifjúság szokott mindenkivel közös tévedései-e, vagy pedig sokkal többek. Másik kérésem az, hogy Excellenciád csak akkor méltóztassék Tamás grófnak szemrehányóan írni, mire jelenleg teljességgel nincs eset midőn valóban megérdemli, mert neki önmagából, a szabad akarat útján kell kifejlődnie, mire az igen észrevétetett felvigyázás és gyakran használt szigor csak zavarólag hatnak. Ő bizonyosan Excellenciád előtt semmit sem titkol el, de meg sem kérdezve - s ez természetes kifolyása a gyermeki szeretet gyöngédségének - némely dolgot elhallgat s tán olyant is, mit Excellenciádnak tudnia kell. Én mindent meg fogok írni, azonban ha ez tudtával lesz Tamás grófnak, talán kellemetlenül fog hatni rá, talán megvonja bizalmát tőlem, mellyel senki irányában nem élek ugyan vissza, de Excellenciád irányában vissza élnem kötelességem parancsolja. Úgy hiszem Excellenciád ért engem és nem ért félre, s helyzetem e nehézségét nem méltóztatik még nehezebbé tenni. És most olvassa Excellenciád nyugodtan végig soraimat, melyek elvégre is nem az aggodalom, de az öröm hírnökei akarnak lenni.

Néhány nap múlva azután, hogy szerencsém volt Excellenciádnak írni, Tamás gróf egészen meggyógyult. Képzelheti Excellenciád, hogy mennyire örültünk. Azonban minden örömöm dacára nem válik minden aggodalmas sejtelem nélkül. Nekem úgy tetszett, hogy berlini életünk próbanapjai tulajdonképp most fognak következni. Eddig Tamás gróf, ha nem is jelentékeny, de lehangoló betegsége által mintegy korlátozva volt másképp élni, mint egy tanulóhoz illik. Tartottam tőle, hogy jó kedve talán tovább fogja ragadni, mint kellene. Csak az nyugtatott meg, hogy miután ő irántam napról-napra több jó indulatot, mondhatnám tiszteletet tanúsít, a legrosszabb esetben is hatással lehetek rá s visszatartóztathatom. Hála istennek nem nekem kellett visszatartóztatni, ő maga tartóztatta vissza magát, mi akaraterőre, jellemfejlődésre mutat s mindennél örvendetesebb. De hallja Excellenciád a részleteket.

Egy napon részt vettünk a Vaterländische Gessellschaft báljában, mi igen a maga rendjén volt. Ez egy kaszinóféle egylet s a porosz katona tisztek és kormány hivatalnoki gyülekező helye. Báljaira és hangversenyeire a művelt középosztály legelőkelőbb családjai jelennek meg, szóval oly társaság, melyben Tamás gróf igen jól mulatott s mindenkit elbájolt. Hart főhadnagy úr által bemutattatta magát pár gárdatisztnek s egy hadügyi titkos tanácsosnak, kikkel hosszan és érdekesen társalgott. E mellett a hadügyi tanácsos lányát, ki igen megtetszett neki, egész vacsora felett mulattat s egy párszor táncolt is vele. Ha Excellenciád látta volna Tamás grófot, bizonyosan igen gyönyörködik valaha benne. Egész megelégedve jöttünk haza éjfél után. Két nap múlva az egylet újra bált adott. Tamás gróf ebben is részt akart venni. E szándékban nem volt ugyan semmi rossz, de én attól kezdtem tartani, hogy lassan-lassan igen bele elegyedik a túlzásba, azonban ellenző tanácsommal nem akartam kedvét rontani s inkább csak távolról sejtettem valamit. "Te nem jössz el?" kérdezte tőlem. Nem - válaszoltam - nekem dolgom volna, be akarom végezni Ristoriról megkezdett cikkemet, aztán, ha későre találunk hazajönni, holnap igen álmos leszek s egész napom oda. "Ah dehogy" hazajövünk éjfél előtt - kiáltott fel s csakugyan lement. Én otthon maradtam, de megkértem Hart urat, hogy szíveskednék őt hazakísérni, Tamás gróf ekkor is igen szépen viselte magát, amint nekem Hart elbeszélte, de későn jön haza, egész reggeli 10 óráig aludt s leckéit elmulasztotta. Fölkelve igen mérgelődött magára. Miért nem keltettél fel! mondta nekem szobámba jövet...Jobbnak gondoltam - válaszoltam - hogy aludd ki magad, különben is nedves idő van, aztán, ha álmos embert kelt az ember, könnyen magára haragítja s én nem akarom, hogy haragudjál rám. Nem haragszom én meg soha rád - mondta mosolyogva - most is csak magamra haragszom, de többet bálért nem fogok leckét mulasztani, inkább el se megyek.

Néhány nap telt el. A Kroll "établissement"-jába éppen egy szombat estére bál volt hirdetve. E bálok olyszerűek, mint Pesten az opera bálok. Az ember, kivált ha idegen, egyszer kétszer megfordulhat bennük, anélkül, hogy maga iránt kedvezőtlen véleményt gerjesszen. Tamás gróf meg akarta nézni a bált, annyival is inkább, mert szombatra esett, nem tarthatott a lecke mulasztástól. Ebben sem volt semmi rossz, de mostmár még inkább kezdtem tartani attól, hogy a bálozás folytonossá válik, míg másfelől az e bálokban megjelenő hölgyek nem mindenkit hittem jótékonyan hatni Tamás grófra. Minden esetre magam is elmenni szándékoztam, mert elvem minden pajtása lenni Tamás grófnak. Jobb ha velem van, mintha mással, vagy egyedül. Azonban éppen akkor történt, hogy az itteni magyar tanulók, Zexk nevelője Gáspár János indítványára elhatározták, minden szombat este összegyűlni egy kis tea mellett. Gáspár hozzám jött s tudtomra adta, hogy először is nálunk akarnak összegyűlni s ő nevükben már mindenkit meghívott, kivéve az öreg Bethlen grófot, kit nem talált otthon. Én elhallgatva Tamás gróf báltervét azt mondtam neki, hogy nem tudom, megtörténhet-e nálunk az összejövetel, holnap délutánig nem mondhatok bizonyost s azért Bethlen grófot addig ne hívja meg. Tamás gróf hazajövet ének leckéjéről, elmondtam neki a történteket s figyelmeztettem arra a körülményre, hogyha bálba megyünk, azt fogják mondani rólunk: ím ezek a Kroll-bált többre becsülik, mint honfitársaik első összejövetelét, míg másfelől rá, mint grófra könnyen az a gyanú is hárulhat, hogy büszkeségből veti meg tanulótársait. Tamás gróf elkedvetlenedett. "Én nem ellenkezni akarok veled - mondtam - te azt teszed, amit akarsz, én csak figyelmeztetni akartalak a dolog oly oldalára, mi talán elkerülte figyelmedet, ha csakugyan menni akarsz, én is veled megyek s gondolni fogok valami tűrhető mentséget, gondolkozzál még holnapig s add tudtomra határozatodat." A nap anélkül telt el, hogy Tamás gróf szólt volna valami a tárgyról, de másnap egész önelégültséggel lépett hozzám, így szólva: "Maradjunk itthon!" "Köszönöm" - mondtam, "Én köszönöm mondta ő s megszorította kezemet.

Újra néhány nap telt el. Tamás grófnak egy este kedve jött sok bort inni, mi általában nem volt szokása. Mind e napig csak néha, midőn színház után vendéglőben vacsorázott, hozatott bort, s nem annyira magáért, mint a társaságért. Most nagyon szép estét akart magának csinálni, otthon velem együtt mulatva. Egy palack madeirát hozatott csak, hamar megittuk a felét. Én akkor azt mondtam, hogy hagyjuk a másik felét máskorra. Ő beleegyezett, de míg szobámba mentem szivarra gyújtani, a palack másik felét is kitöltötte s beléptemkor nevetve mondta, hogy ezt is meg kell innunk, ezerében egyszer nem a világ. Tovább ittunk. Tamás grófnak kitörő jókedve lett s egy üveg champagnert is hozatott. Én igen természetesen nem akartam ellenkezésemmel fölingerelni, de feltettem magamban, hogy az új palack nagyobb részét meg fogom előle inni. Úgy történt. Ő alig ihatott belőle többet egy pohárnál. Különben is a bort nem igen szenvedve természete, már kedvetlenedni, bágyadni kezdett. Rávettem a lefekvésre s hogy a legény ne legyen tanúja semmi, netalán bekövetkezendő kellemetlen látványnak, magam vetkőztettem le. Csakhamar elaludt, én egész egy óráig szobájában maradtam, tartván attól, hogy valami baja lesz. Azonban egyéb baj nem lett, mint hogy reggel bágyadt volt, sokáig aludt s az nap hiányzott étvágya. Igen restelte a történteket s kérdi tőlem, mintegy szemrehányóan, hogy miért engedtem őt annyit inni. "Ha magad nem tartóztatod magadat valamitől, más soha sem fog" - mondtam én, mire ő megjegyezte: "Ne félj, a bortól újra tartóztatnom magam igen könnyű lesz, most annyira megutáltam, hogy ha rá gondolok, rosszul vagyok belé."

E történtek egész ideje alatt engem nem annyira a tények ejtettek aggodalomba, mert azok elvégre is csekély dolgok, mint inkább azon gondolat, hogy mindez növekedő arányban fog emelkedni s folytonossá válik. Ezért haboztam írni Exellenciádnak, ezért nem bírtam elhatározni, hogy mennyit s hogy írjak. Jónak láttam néhány napig várakozni, míg a dolog határozottabb színre vált, jobbra vagy balra. Az első reményében várakoztam s nem csatlakoztam. A történtek után már több nap telt el anélkül, hogy Tamás gróf csak legkisebbet is tett volna, mi nem helyeselhető. Nemcsak hogy egyetlen leckét nem mulaszt és semmi olyanba nem elégszik, mi akár egészségre, akár kedélyére kártékony hatással lehetne, sőt ellenkezőleg úgy látszik, mintha a tapasztalásból okulást merített volna s mindinkább kezdene a jó úton önerején fejlődni. Lesznek e visszaesései? mindig olyan éppen fog-e kiemelkedni belőlük, mint most? a jövő kérdései, melyek isten kezében vannak, de én minden jót várok s most még inkább át merem adni magamat azon reményeknek, melyeket első levelemben kifejezni szerencsém volt, mert Tamás gróf, mint a fentebb bizonyítják - nemcsak ritka jó szívvel és nemes kedéllyel bír, de egyszersmind uralkodni is tud magán. Éppen azért nagyon kérem Excellenciádat, ne méltóztassék neki minderről említést tenni, sőt a netalán hozzám írandó levelében is méltóztassék az egészet hallgatással mellőzni. Excellenciádat úgy is nemsokára szerencsém lesz Berlinben tisztelhetni, s akkor legjobb alkalom nyílhat Excellenciádnak nézeteit e tárgyról velem tudatni. Még arra is kérném Excellenciádat, hogy ne méltóztassék a Tamás grófnak írandó levelekben az én befolyásomat túlbecsülni s nekem tulajdonítani mindazon változást, mi Tamás grófon, Pesten, eljötte óta történt. Jobb neki egészen azt hinni, hogy saját munkásságának, lelki erejének köszönhet mindent. Ez emeli önedzett s jótékony befolyással fog lenni jövőjére. Aztán, ha hízeleghetek is magamnak, hogy befolyásom nem minden siker nélküli, de bizonyára az is igaz, hogy ha Tamás gróf nem volna az aki, e sikerről nem lehetne szó. Leszek én neki egyszerű barátja, ki észrevétlen hat rá s nem látszik semmi olyat igényelni, mi talán sérthetné, ha nem is hiúságát, de önérzetét.

Még azon örvendetes hírt is tudtára kell adnom Excellenciádnak, hogy Tamás gróf közelebbről gyakrabban s jó kedvvel kezdi látogatni a számára kijelölt fensőbb köröket, mik úgy látszik igen jó befolyással vannak rá. Ez nagy szerencse. Neki e körök nemcsak műveltségét, világ jártasságát fogják fejteni, hanem bizonyos jótékony korlátozással is fognak hatni rá. Ha e köröket rendesen látogatná, sok más helyről ki kell maradnia. Ha itt valami érdeket kelt benne, sok más egyéb érdeke háttérbe szorul előtte. E mellett gr. Esterházy valódi atyai gonddal van iránta. Fölvilágosítja az itteni fensőbb körök szokásairól, utasításokat, tanácsokat ad neki s mindezt - mint Tamás gróf beszédeiből ismerem, - a legfinomabb tapintattal, minek a legbátorítóbb hatása van Tamás grófra nézve. Én remélem, hogy e körökben Tamás gróf nem csak egészen levetkezi önbizalmatlanságát, mi neveléséhez és társadalmi állásához oly kevéssé illik, hanem megtanulja egyszersmind a társaság szabályozó kívánalmai szerint korlátozni és kormányozni magát, mi jellemének erkölcsi oldalára is befolyással lesz.

Egészségi állapotáról csak megnyugtatót lehet írnom. Ne aggódjék Excellenciád, Tamás gróf nem lett hűtlen a homeopátiához. Ama allopathiás orvoslata gróf ő Excellenciája beleegyezésével történt. Mihelyt az orvoslatnak végeszakad, Tamás gróf mindjárt visszatér a homeopátiához. Homeopátiás csokoládét eszik reggelenként s legkisebb bajában is homeopátiához szándékozik folyamodni. Hála istenek, eddig nem volt szükségünk rá. A tél itt rettentő kemény s én tartottam a hűlésektől. Azonban Tamás gróf elég gondosan öltözik s mind eddig még egyszer sem hűlt meg. Úgy látszik, inkább kell tartanunk az eleséstől az utca jegén, mi Berlinben igen gyakori és veszélyes. Ez sem történt meg Tamás grófon, csak rajtam, de veszély nélkül.

Nekem még annyi írni valóm volna Excellenciádhoz, de már kifogytam az időből. Szóval fogom elmondani a többit, noha a legnevezetesebbet elmondtam már. Hála istennek, hogy könnyült szívvel mondhattam el. Óh, ha megfelelhetnék Excellenciád várakozásának! Bennem sok hiány van, min igyekezni fogok segíteni, de egyszersmind kérem Excellenciádat, méltóztassék hozzám őszinte lenni és mindig tudtomra adni elégületlenségét. Én nem vagyok oly ember, ki sértve tudnám érezni magamat ott, hol kötelességről van szó, melyet fölvállalni merészeltem, s melyet teljesíteni tartozom.

Holnap a gróf ő Excellenciájához intézem soraimat pénzügyi viszonyokról s remélem, megelégedésére.

Mély tisztelettel üdvözölve az egész családot maradtam alázatos szolgája Excellenciádnak

Gyulai Pál

(Folytatjuk)