Nyugat · / · 1923 · / · 1923. 2. szám

Kárpáti Aurél: Gondolat és írás
A legújabb Babits könyvről

Nem pleonazmus-e a cím? Azt hiszem: nem. Gondolat és írás, - ez mintha eleve valami halk, diszkrét figyelmeztetés lenne: tessék disztingválni az olvasónak, ügyelni a különbségre, amelyet a szerző is érzett tanulmányai között, mikor kötetbe foglalta őket. Vannak itt olyanok, amelyeknél a nehezen kifejezhető, szavakba alig törhető mondanivalón van a hangsúly s viszont mások, amelyekben a művészi forma tisztasága, előkelősége és nemes pátosza izgatta jobban a költő esztétikust. Ő maga mondja lapidáris előszavában, - amely szinte fölmenti a kritikust a tartalom körülírásától, - hogy "e tanulmányok az irodalom és filozófia határain járnak kicsi lámpáikkal." Igen, s a lámpák sugara hol az eszmék indás sűrűjébe, hogy az érzések titokzatos ösvényeire vet élesebb fényt a határmezsgyéről. Egyik essay a gondolkozó képmásán tükrözi erősebben, a másik az íróművészét. S bár a két arc végül is egybeesik, mintegy kiegészíti egymás vonásait, mégsem fölösleges a szétválasztás. Talán megkönnyíti a közelítő számára a fölismerést.

Tehát tanulmányok. Szent Ágostontól - Leibnizen, Meredithen, Nietzschén és Browningon keresztül - Ady Endréig. Gazdag és változatos témakör, amelyben Bergson filozófiájának ismertetése éppúgy helyet kap, mint a népköltészet egyéni dialektikájú analízise, a fiatalon elhunyt Király György értékelő méltatása vagy a mesterien stilizált formát kristályosan tömör tartalommal megtöltő "játékfilozófia." Babits ma minden jel szerint a legkultúráltabb magyar író, intellektuális érdeklődésének, szellemi befogadó képességének nemcsak átfogóját, hanem mélységét tekintve is. Erudíciója rendkívül sokrétű, ami nemhogy megterhelné, ellenkezőleg. a szabadság biztonságérzetét kölcsönzi fantáziájának. Gondolatait ez segíti szárnyalásukban (mindig ismerős tájak fölött repül), érzéseit ez színesíti, formálja leg elevenebbül kifejező, keze ügyébe eső képpé. költészetének is nagy ereje tudás gazdagsága, tanulmányaiban pedig egyenesen megbecsülhetetlen érték, mert a legtávolabbi kapcsolatok fölismerésére képesíti. Már pedig mentől távolabb esnek egymástól a kevert dolgok, annál újszerűbb, szokatlanabb az eredmény, - mondja Babits Szokratese, aki azt vallja, hogy a művészet célja: új kombinációkat teremteni s ezáltal új érzeteket kelteni.

De vajon művészet-e az essay író munkája? bizonyára, már csak azért is, mert az esztétikus még kevésbé másolója a valóságnak, mint a festő vagy költő. Hiszen a teremtő fantázia ereje működik benne is, az az erő, "amely a képzet elemeket egészen új módon kombinálja." Csak éppen hogy az esztétikus képzetelemei nem a természetből, hanem az irodalom vagy művészet világából valók. De alkotása épp úgy nem "tükör", mint a költőé, hanem a "teremtés szabad folytatása." Kell-e hát külön kiemelni ilyenformán, hogy Babits költő-esztétikus? Talán igen. Legalább abban az értelemben feltétlenül, hogy nála az analízis pár excellence esztétikai módszere alig vehető észre. Nem mintha valóban hiányoznék, - ezt könyvének akárhány helyével könnyű lenne megcáfolni, - hanem mert művészet szemlélete jellemzően költői. Intuitív. Nem annyira boncol vagy következtet, - bár logikája tisztaságán érzik a teológiai műveltség acél fürdője, - mint inkább megragadja és hirtelen villanással deríti föl az eredményeket. Majdnem azt mondhatnám: akárhányszor beható analízis nélkül jut el a legteljesebb szintézisig, a költő titokzatos gesztusával. Legszebb példa erre a Szent Ágoston Vallomásainak magyar fordítása alkalmából írott, finom észrevételektől szikrázó, egész sereg eredeti megállapítás delejes sugarait szóró, lírikus hevű nagyobb tanulmánya, a már említett Játékfilozófia, szinte drámaian izgalmas s egyre újabb távlatokat feltáró, szellemes, mély és rafináltan egyszerű dialógusaival, aztán az Ady essay, amely, nekem legalább, eddig legtöbbet mondott erről a csodálatos költőről, minden róla szóló írás között. Pedig, - mert vitatkozó kritikának készült, - csak egy-két szempont tisztázására szorítkozik.

Babits új kötete tizenöt év távolát fogja át a legkülönbözőbb tárgyú, kisebb-nagyobb terjedelmű tanulmányokban s szinte mozaikszerűen összerakható képet ad írójának lelki fejlődéséről, világnézetének elmélyüléséről s művészi erejének teljes kiéréséről. Az ellentmondás benne, - ezzel a meggondolással, - tehát majdnem szükségszerű., de mindenesetre természetes. Hiszen amit maga Babits mondja: itt van egy élet is, a fiatalság kincses forrongásától a férfi kételyéig és megrázkódtatásilag. A fejlő, teljesülésre törő élet kiegyenlíti az ellentéteket, kibékít minden ellentmondást.

Maradandó, új és ritka értékek hordozója ez a gondolatokat keltő tanulmány kötet. Néhány darabja ragyogó köntösbe öltöztet remek nem túlságosan gazdag essay irodalmunknak.