Nyugat · / · 1922 · / · 1922. 23. szám

BÁNYAI KORNÉL: A JÓNAK ÉS A ROSSZNAK ÉNEKE

A dühöngő dúlást dalolom égen és a földön,
melytől fájdalmasan indul közel és a távol
és én is olyan vagyok mint a csatatér!

A napot vak sötétség kergeti és nap riasztja
a völgyekbe, barlangba, emberek fejébe surrant árnyakat.
Kormos lesz az ég és szelíden kékül, elsimul.
Halál tiporja porba a virágokat és a fákat,
halál gáncsolja sírokba az embert,
halál söpör mennyboltról csillagot!
És minden halálon újra győz az élet!
És minden homályon újra győz a hajnal!

Vannak emberek, kiket mintha megszállott a rossz
és ők gonoszak mint a barna éjjel
és ember vérétől pirosak karmaik.
Vannak emberek, akik szelídek mint a kék ég
és ők együtt sírnak azzal aki sír.
És ember belsejében minden időkben dúl a harc,
minden időkben birkózik a rossz és a jó.
És valami feltámad bennem ha rosszat cselekedtem,
valami rágja fejemet mintha állat volna
és ilyenkor mindig meghalok ha álmodom.
Halál és sötétség dong fülemben mint a dongó,
rettentő dolgokat súgnak ők és tettre bujtogatnak.
És én ilyenkor csak azért cselekszem, mert nem látom őket
és jónak látom ó jaj a gonoszt!

A világ sötét és álnok mélységeiből kiáltok tehozzád
világokat betöltő, életet mozgató napfény, égi jóság!
A te győzelmedet akarom halálon, éjszakákon,
emberből kígyózó sok mérges gazon,
mert én szeretlek téged és szeretem az embert
és szeretem az életet, a földet és minden csillagot!
Arcom csillagos járásod felé forgatom és szobrodat
friss koszorúkkal övezem és kitárt kezekkel
nevedet kiáltom ha rossz kísért.
Könyörülj rajtam, aki íme neked áldozom az első
ezüstszőrű bárányt s az első aranyos kalászt
és érted nyaldos fázó csillagot az áldozati tűz!
Könyörülj rajtam, hogy meg ne haljon, akit szeretek,
hogy el ne ragadjon halál és a kétség,
hogy messze kerüljön betegség és fájdalom,
hogy legyen minden napra új erőm,
számban kenyér, fejemben gondolat.
És én is segítem a te nagy harcodat a rosszal
és letöröm magamban a romlás ős fenekedését
és fényes tüzekkel messze elűzöm az éjszakát!
Téged dicsérlek ó magasság, elomló szelídség, megdördülő erő
és csodálatos öröm bujkál szemeimben
és örömtől kondul ajkamon a szó,
mert úgy érzem mint számban az édesgyökeret:
hogy eljön a nap mikor égen, földön és az emberekben
örökre meggyőzi a rosszat a jó!