Nyugat · / · 1922 · / · 1922. 19. szám · / · FIGYELŐ · / · KOSZTOLÁNYI DEZSŐ: TIMÁR VIRGIL FIA.

KOSZTOLÁNYI DEZSŐ: A MOSOLYGÓ ASSZONY

Amiel és Obey nevét érdemes följegyezni.

Mindketten tagjai a párizsi «Vadkacsatársaság»-nak, mely hadat üzent az otthoni tételes, ésszerű, fontoskodó és mindenekelőtt unalmas drámaírásnak.

Őket nem érdeklik a «problémák», melyeket legföllebb szerkesztői üzenetekben vesznek komolyan. Vajon lehet-e férfi és nő közt önzetlen barátság? Vajon a megcsalt nő agyonlőheti-e hűtlen férjét vagy annak szeretőjét, vagy mind a kettőt?

Vajon az öregedő asszony tarthat-e udvarlót, ha elmúlt ötvenéves és tizennyolc éves fia van, vagy ha nem múlt el ötvenéves és nincs tizennyolc éves fia? Vajon az utcai lányt szeretheti-e a jó családból való ifjú? Képzelethíjas iparoslelkek láthatják ilyen merev formákban az életet. A költők másképpen látják.

Itt egy nyárspolgári környezet elevenül meg minden kicsinyességével és a költészet minden varázsával. Érezzük, hogy ez a két író - nem «szerző» - folytatója annak a nemes realizmusnak, mely a regényben már tetőpontra jutott, de a színpadon csak Henry Becque merte pedzeni s később Jules Renard folytatta és Francis Jammes, egy csodálatos verses játékában. Egy vidéki szövetkereskedő, afféle házizsarnok halálra bosszantja feleségét, egy újabb Bovarynét, (ki már olvasta «Bovaryné»-t) s nem is csalja meg őt. A férj sem csalja meg a feleségét. Komisz és érzelgős fráter - a két tulajdonság összefér - folyton pörpatvarokat rendez és az az émelygős szokása van, hogy naponta halántékához szorítja töltetlen pisztolyát s önmagát és környezetét ijesztgetve el is süti. A nőt ismét megalázta egy társaság előtt. Erre hozzálép egy Robert (a «Bovaryné» egyik alakja), ki hajlandó megvigasztalni, de az asszony elküldi őt. Ájult izgalmában más megoldást talál. Az íróasztalfiókban álló pisztolyt megtölti, hogy urát tulajdon kezével ölesse majd meg, mintegy «véletlenül». Így a felelősség kérdését kissé elmossa. Önmaga és környezete előtt. A dráma ezen a pisztolyjeleneten épül, mely színpadian és jelképesen mutat a mai ember öntudatos-öntudatlan fél-szándékaira és fél-cselekedeteire s nemcsak külsőségében hatásos, hanem főképp lelki hátterével. A férj játszani kezd a pisztollyal, melyet töltetlennek vél, de a vita hevében felesége felé lő. Egyikük sem sebesül meg, A kis dráma azonban gondolkozóba ejti őket. Eddig nagyon boldogtalanok voltak. Ezután, hogy az izgalom kirobbant, kevésbé lesznek boldogtalanok. Az élet pedig majd csak elmúlik, valahogy.

Nálunk a színészekről rendszerint nehéz írni. Mindig ugyanazok, saját hibájukon kívül, mert üzletemberek írnak és íratnak nekik «jó szerepeket», ők pedig önmagukat, az egyszer fölvett modorukat másolgatva elposványosodnak. Mennyi élet van a színpadon, mihelyt írók adnak kezünkbe életet, melyet ihletesen formálhatnak. A színjátszás megtelik tartalommal. Németh Juliska az őszi mosolygásával, hervatag mozdulataival, fáradt-tompa hangjával varázsos jelenség. Amint az első felvonásban halkan és epésen civódik férjével, élő alak, kit nem felejtünk el, művésznő, ki a mai társasági színésznők közt méltán feltűnést kelt. Harsányi Rezső erővel és humorral teljesen jellemzi a férjet, az aggályos, öntelt figurát, ki öblösen nevet saját tréfáin is. Erre a nyárspolgárra is sokáig emlékszünk.

A Belvárosi Színház ezelőtt Evreinoff-nak, a hírneves orosz rendezőnek egy comedia dell' arte-jét hozza színre, «A víg halált.» Kissé titokzatos és kissé kabarés csecsebecse. Ötletes és jelentéktelen. Minden délután lehet ilyesmit írni.