Nyugat · / · 1922 · / · 1922. 11. szám · / · DÓCZY JENŐ: GYULAI PÁL KRITIKAI ELVEI

DÓCZY JENŐ: GYULAI PÁL KRITIKAI ELVEI [+]
(Második közlemény)
IV. (Gyulai lelki természete, tehetségalkata.)

Ha a Gyulai szellemét alkotó elemi, lelki folyamatokat egymáshoz való viszonyukban megvizsgáljuk, lehetetlen, hogy szemünkbe ne tűnjék azoknak az apperceptiv funkcióknak uralkodó volta, melyeket a lélektan gyűjtő névvel értelemnek nevez. Éles megfigyelés bizonyos körben, jó memória, tiszta világos ítélet, biztos helyes következtetés s mindezek mellett passzív, szegényes fantázia. Mindent értelme világánál vizsgál, innen mértéktartó, kétely nélküli józansága. - Az ember misztikus hajlamokkal bíró állat, mondja egy francia kritikus. Az emberiség mindig fog ábrándozni s ösztönszerűleg visszautasít minden olyan tant, mely sokkal inkább megengedi magát értetni, semhogy alkalmat nyújtana az ábrándozásra. Gyulai ellenkezőleg megértésre született és mindent meg akar érteni. Nem tűri a homályt, a bizonytalanságot. Nem tudja, hogy vannak nagyszerű titkok, melyeknek mindörökre titokban kell maradniok, vannak rejtelmes, selymes finomságok, mikhez hozzáérni nem lehet s varázsuk elvész, ha az értelem verőfényére kerülnek. Mily finom fényű gyémánt a Jánosbogár a harmatos éjszaka pázsitján s mi lesz belőle, ha kivesszük a fűből! - Gyulai sokszor jobban szeret megérteni, mint gyönyörködni; inkább akarja a puritán igazságot, mint a csillogó hazugságot. - - Dante írja egy tercinájában: «Ti, akik éltek józan értelemmel, vizsgáljátok: mi rejlik homályos rímemben.» Csakhogy e vizsgálathoz nem elég a józan értelem s ezt jól tudja Gyulai is. «Hogy a naiv képzelet játékaiban gyönyörködhessünk - írja (Dramat. Dolg. II. 86.) - ide nem elég az értelem, bármily mívelt legyen, nem elég az érzés, bármily nemes szívből áradjon, sőt oly fantázia sem, melynek csak a nagyszerű és fönséges iránt van érzéke. Ide bizonyos primitív fogékonyság szükséges...» Gyulai klasszikus műveltségű, érzülete emelkedett, képzeletét a heroikus szenvedélyek megragadják, de az a bizonyos primitív fogékonyság hiányzik nála. Nem igen van benne naivitás, s ha néha naivnak látszik, ilyenkor inkább tájékozatlan.

Józanságával függ össze erős realista hajlama. Nem szereti a céltalanul épített légvárakat, a fantázia szeszélyes kastélyait, melyeknek kitervelése boldogító, jó érzés ugyan, de amiket - igaz, igaz - a valóság szele egy perc alatt halomba dönt. Gyulai nem szeret semmit, ami irreális, ami szertelen, csapongós spekuláció, metafizika vagy romantika. Ő maga mindig a földön jár, biztos talajon, kissé röghöz kötötten, bár fölemelt, napba néző arccal. A kételkedés épp úgy nem kínozza, mint ahogy nem betegíti halaványra a túlságos meggondolás. Az, amit a korabeli magyarságnak szemére vet, hogy ti. keveset tanult Európa Hamletjétől: a némettől, és hogy nem ártana neki egy kis kétely, az épp úgy ráillik ő rá magára is. - - «Sohasem kételkedett a bevetett alapelvek helyességében, nem fogta el kétség az érzések és erkölcsi törvények ama tételeivel szemben, melyekre nézve a korszellem azt kívánja, hogy az elmélet és irodalom olyanoknak vegye, mintha semper ubique et ab omnibus elfogadtatnának» írja John Morley Macaulayról, ki Gyulainak lelki rokona volt és sok mindenben mestere is.

Gyulai tehetségének alkata, szellemének színezete tipikusan a korabeli magyar társadalomé. A felsorolt lelki tulajdonságok nemcsak Gyulai arcvonásai, hanem a XIX. század második felének magyarjáé is, kitől Gyulai csak fokozatilag különbözik. - A magyarság a hatvanas, hetvenes években még meglehetősen egységes szellemi arculatú. Az extenzív őstermelés mint állandó főfoglalkozás rányomta a maga bélyegét azokra a társadalmi rétegekre is, melyek foglalkozásuknál fogva távol állottak a földtől. Ez időben még nem volt nálunk társadalmi osztály, mely teljesen elszakadt volna az őstalajból felszálló ideológiától.

Gyulai tipikusan magyar, emellett kálvinista s a klasszikus műveltség iskolájába járt. Bizonyosan e három tényező is hozzájárult, hogy veleszületett egyénisége még erősebben kifejeződött. Mert a kálvinistaságot épp úgy a józan értelmesség, a földi világ felé forduló, reális életszemlélet jellemzi, mint a magyar parasztot, mint a magyar középosztály átlagemberét is s a latin iskola is a világos értelem, logikus gondolkodás tanulópadja volt abban az időben, mikor még a természettudományok nem zörgettek bebocsátásért az iskola kapuján és így nem zsúfolódván össze a képzőanyag, nem vált léleknélküli kompendium-ismeretek közlésévé az oktatás. A természettudományi és szociológiai ismeretek hiánya tette különben azt is, hogy az e korbeli magyar intellektus - Gyulai is - sokkal egységesebb világnézetű volt, mint a mai s élvezte a kedély nyugalmát, a gondolat határozottságát, melytől oly távol áll korunk s mely a maga szűkebb látókörében az akaratszilárdságnak, a tétova nélküli erkölcsiségnek s a tetterőnek alapja. Gyulai látköre is szűk, de e körön belül aztán annál körültekintően tájékozott, s ismeretei ha nem is mélyek, de korához képest megalapozottak és jól rendezettek.

Bizonyosság után áhítozó, racionalista lelkének gyümölcsei azok a művészeti, kritikai törvények is, melyek - bár szerinte a természetből és az emberi szívből folynak, tulajdonképpen az ő lelki természetének és szívhajlamainak, realizmusának és józan értelmességének színeit viselik. Érezte, hogy az esztétikai benyomás változó, mint az időjárás, azért látott hát hozzá a törvényszerkesztő munkához, hogy kritikai ítéletében állandó, megnyugtató alapja legyen. De arra, hogy legalább a műalkotásnak az anyag és a cél által megadott lehetőségeit felkutassa vagy az esztétikai elméletek útjait megjárva szerezze meg műelméletéhez az alapokat, hiányzott esztétikai iskolázottsága. Nem igen volt járatos az elméletben, se a művészetpszichológiában, se a tudományos esztétikában. Ez utóbbit egyenesen lesajnálta. 1851-ben azt írja Pákh Albertnek: «Nekem nincs szükségem valami tudós zagyvalékra, mely az esztétikát nem a nagy költőkből húzza le, hanem önmaga teremti meg». - A lenézésnek ez a gúnyos hangja egész életén át kicsendül szavaiból az esztétikával s általában az elmélettel szemben. Egyformán mutatja ez gyakorlatias és egyben felszínen maradó gondolkodását, mely nem tud, nem is akar elmerülni a fogalmi világ tengerében, mint nagy tanítványa: Péterfy Jenő. - (Épp úgy hiába keressük Gyulaiban az elmélkedés isteni szellemét, mint ahogy sem John Morley, sem Taine nem találta meg a bölcsészeti érdeklődést Macaulayben sem. Annak meg, hogy Gyulai Tainet nem szerette, valódi oka az lehet, hogy ő maga nem tartozott a Taine-féle lelkekhez, akik a szépet csak bölcselkedés, sőt bölcsészet útján bírják megérteni.)

A modern gondolkodás, mely a maga kielégíthetetlen, ideges tudásszomjában sokszor aránytalan fáradságot pazarol rá, hogy a jelenségek gyökeréig leásva, mélyére hatoljon valamely első pillanatra egyszerűnek látszó kérdésnek, bizony nem egyszer meghökken rajta, mily könnyedén elintézi Gyulai a legbonyolultabb problémákat. Könnyedén, mert nem látta meg bonyolultságukat, mert nem csinált belőlük problémát. És a végső eredményt tekintve - legtöbbször mégis jól vagy legalább is elfogadhatóan oldja meg őket, mert éles szeme a felületi jelenségeken is észrevette a dolog lényegét.

Egységes műelméletet nem dolgozott ki magának, még a látszatára sem törekedett annak, hogy részleges elvei egy belsőleg összefüggő szisztéma alkotó részeiként tűnjenek föl. Ez azonban nem jelenti azt, hogy elvei ne volnának könnyű szerrel egy vagy két alapelvre visszavezethetők. A realizmussal keresztezett racionalizmus mint elvfakasztó forrás buzgott lelkében s minden patakja ebből a közös forrásból ered.

(Befejező rész következik.)

 

[+] Első közlemény a Nyugat május 1-jei számában.