Nyugat · / · 1922 · / · 1922. 7. szám · / · Pataki József: BÁNK BÁN

Pataki József: BÁNK BÁN
- Szereptanulmány -
I.

A múlt század tízes éveiben, a hamis pátoszú német ritter-drámák és ostoba érzékeny-játékok fénykorában, amikor minden darabcsináló ember, aki a színpadon akarta valóra váltani a maga szegényes álmát, kivétel nélkül a jó Kotzebue urat tartotta követendő mesterének, egy Katona József nevezetű fiatal pesti jurátus és «delektans aktor» huszonöt esztendős korában «Bánk bán» nevezet alatt írt egy olyan örökbecsű magyar történelmi tragédiát, melyben még a legnagyobb rosszindulat sem találhatja nyomát Kotzebue-ék hatásának.

A fiatal újító, aki az általános divat áramlatával így szembeszállott, ugyancsak megadta az árát merészségének. Művét nem értették meg, őt magát nem méltányolták.

Más, boldogabb országban korának is ünnepelt költője lett volna Katona József! Nálunk önmagával meghasonlott, tragikus alak lett; a magyar drámaírás tragikus alakja.

Végzetes sorsa még a halál után is sokáig üldözte...

A Szentháromságról nevezett kecskeméti temetőben be is horpadt már a fiatal költő elhagyatott sírja és széles nagy Magyarországon még mindig a németes dráma járta...

A Nemzeti Színházat, melynek pedig Bajza József volt az első igazgatója, 1837-ben egy németből fordított darabbal nyitották meg s csak éppen egy rövid kis előjátékot írattak elébe erre a nevezetes alkalomra Vörösmarty Mihállyal!!... Mintha csak tudomásul se vették volna a színházvezető urak, hogy van a világon bizonyos «Bánk bán» nevezetű magyar darab is, melyet pedig Kassán, Kolozsvárt és Budán színészeink már előzőleg sikeresen színrehoztak. - Oh, azok a jámbor táblabíró-színigazgatók! Ott volt az orruk előtt a legjobb, mondhatni az egyetlen igaz magyar dráma - és nem látták meg!

Csak valami nagy eszme előhírnökének, csak valami magasztos ügy apostolának lehet ilyen sorsa!

Katona József jóval megelőzte korát. Őt még apostoltársai sem értették meg. Kisfaludy Károly csak afféle dilettáns költőnek tartotta; a későbbi Bajza József még csak nem is gondolt arra, hogy a Nemzeti Színházat Bánk bánnal nyittassa meg; Vörösmarty Mihálynak pedig alig van szava a végre előadott darabról, melyet egyéb iránt ő is félreértett.

Bánk bán szerzője még ekkor is egyedül állott, még mindig nem értették meg. Bajzáék ugyan hátat fordítottak már a német érzékeny drámának de azért alig jutottak közelebb Katonához. Bajza, Vörösmarty és Toldy - a híres «triász» - egy új irodalmi áramlatnak a sodrába keveredett.

Ez az új áramlat, melyet romanticizmus néven Hugo Viktor indított meg, az úgynevezett álklasszicizmus merev formái ellen irányult. A XVIII. századnak azon tehetségtelen drámaírói ui., kik az ókori görög tragédiák hármas egységének receptje szerint (hely-, idő- és cselekvény-egység) készítgették a maguk kis tragédiáit, a való élettől egyre jobban eltávolodva, valósággal zsákutcába vezették a drámairodalmat. Ezeknél már nem is eszköz volt a forma, hanem inkább cél, elannyira, hogy szinte csak a forma kedvéért csinálódtak a darabjaik. Szükségszerűleg jönnie kellett hát egy megváltó áramlatnak. És jött is, még pedig forradalmi erővel. Hugo Viktor az ál-klasszicizmus bilincseinek széttörésével új életre keltette a drámairodalmat.

Hanem azért ez az irodalmi zendülés egy kissé mégis túllőtt a célon. A romanticizmus ui., mivel hogy éppen a merev formák ellen lázadt fel, nagyon is szertelen lett. Az új irány mindenben merő ellentéte akart lenni a klasszicizmusnak s minthogy az mindent eszményített s csak az abszolút szépet kultiválta, Hugo Viktorék Shakespeare félremagyarázásával helyt adtak a «fenséges rút»-nak is. Így kerültek színpadra a méregkeverő Borgia Lukréciák, az embervérben fürdő, bősz Angelók és mindenféle undok, emberi szörnyetegek. Ilyenformán a francia romanticizmus a másik végletbe esett, amennyiben valósággal kéjelgett a szörnyűségekben, a szenzációkban és a borzalmak hajhászásában.

A fiatal író lelkek mindazonáltal mindenfelé hozsannával köszöntötték az irodalmi megújhodást, hiszen az a merész költői álmok jogosultságát, a fantázia teljes felszabadulását jelentette nekik. Innen van, hogy Hugo Viktorék mozgalma valóságos forradalmi erővel járta meg a maga világirodalmi körútját. Az áramlat természetesen átcsapott mihozzánk is - és a magyar irodalom a francia romanticizmus jegyébe lépett.

De vajon közelebb jutott-e ezzel Katonához?

Minden forradalmi mozgalom, minden újítás a jelent s a jövőt teszi fontossá a múlt rovására. Ki nézne olyankor hátra, mikor arról van szó, hogy most pedig előre megyünk?! Nem csoda hát, hogy Bajzáék sem vették jól szemügyre Kecskemét nagyhírű fiát. Láttak ugyan messze a magyar drámaírás horizontján egy félig-meddig elmosódott alakot, de a romanticizmus pápaszemén képtelenek voltak észrevenni, hogy útmutató vezér alakot látnak. Ők a jövőtől várták a vezért; hát hogy is vették volna észre, hogy Kecskeméten egy szegény takácsmester házában már régen megszületett a magyar drámaírás Messiása?!...