Nyugat · / · 1922 · / · 1922. 2. szám · / · FIGYELŐ

SCHÜTZENBERGER LAJOS: A KULTÚRA NAGYJAI

(Négy tanulmány. - Dante. - Tagore. - Kálidásza. - Zola. - Fővárosi Könyvkiadó kiadása.)

Dante költészetéről szólva elengedhetetlennek látszik a vallásos kiindulás. Dante a középkori lélek mélytüzű briliánsba kristályosodása, s ennek a briliánsnak egyetlen fényessége süt át az élet minden rezdülésén: a vallás. - Érthető a vallás emlegetése Tagorénál is.

Az indus költő vallásosságban gyökerező harmonikus lelkét ajándékozta Európának s akik italából ittak, rajta keresztül a Gangesz szent vizétől üdültek fel. - De vallást emlegetni Zolával, a tételes hit fanatikus ellenségével, a naturalizmus apostolával kapcsolatban? És mégis, Zola költészete, mondja Benedek Marcell, lényegileg vallásos eredetű. Nem is lehet el talán igazi költészet vallásos indíték nélkül.

S hogy ezt mondja Zoláról, ebben a felfogásban rejlik az a magas szempont, amely tanulmányát értékké teszi s melyben munkája a Honti Rezsőével és Baktay Ervinével rokon. A vallástalan Zola alapjában fanatikusan hívő, sőt vallásosságában korlátozott lélek. Csak a vallása más, mint amit közönségesen vallás alatt értünk. Forrásában azonban ez a vallás ugyanaz, mint minden hit: az ember vágya eligazodást találni a rejtelem világban. Ezen a ponton aztán egyszerre belemélyül az irodalom fogalma is abba az egységes látószögbe, mely az élet minden jelenségét befogja. Bölcsőjében az irodalom egy és össze van nőve vallással és tudománnyal, csak úgy, mint a többi művészetek, s nem is válhat tőlük egészen külön sohasem.

E három essay szinte egységes igazolása annak a tételnek, hogy az irodalom kutatói nem maradhatnak meg pusztán irodalmi területen: mélyebbre kell hatolniok, oda, ahova az irodalom gyökérszálai vezetnek. Az élet teljességének széles és mély síkjaiból növesztik fel előttünk hegyként óriásaikat, biztos kontúrok mögött intuitíve éreztetve mintegy legbensőbb lényegüket. A negyedik essayt, Schmidt József Kálidászáját módszerkülönbség választja el az előzőktől: nem hegyet mutat a legszerencsésebb megláthatás távolából, hanem egy hegy szikláin, szakadékain, lankáin vezet végig. Biztos és jó kalauz.