Nyugat · / · 1921 · / · 1921. 24. szám · / · Figyelő

Zilahy Lajos: Ujj Kálmán

A színész váratlanul meghalt és mikor híre futott, a színházi szolga loholva indult a színészek klubjába, hogy a gazdátlan szerepet egy másik színésznek kézbesítse. Ez a színész mohón tanulni kezdte a szerepet, mert az előadástól már csak órák választották el. A közönség észre sem vette, hogy a regényes báró szerepében új alak mozog a színpadon, mialatt a tegnapi San Frianot egy kis budai lakásban úgy ruhástól, cipőstől felfektették az ágyra, mint akiket hirtelen ütött el a halál. A gong megszólalt, a függöny felrepült, az új szereplő belekezdett az első mondatba. A tegnapi San Friano lehunyt szemében ekkor már minden rivaldák fénye kialudt.

A színész meghalt. Nyugodtan, jókedvűen ebédelt, ebéd után a szívéhez kapott és lebukott a székről. - Szép halál - mondták azok, akik nem szeretnek búcsúzni.

Az élete? Egy zengő élet volt, tele lázakkal, szerelmekkel, álmokkal, reményekkel, vándorlásokkal, bánatokkal, jó és rossz szerepekkel, sikerekkel, küzdelmekkel, adósságokkal. Színészélet. Az apja színész volt. A nagyapja is. Az anyja: színésznő. Vidéki színházak kulisszái és regényei között nőtt fel és tizennyolc éves korában szívdobogva belépett a - kórusba. Huszonnyolc éves volt, mikor megházasodott és színésznőt vett el feleségül. Ha fia lett volna, színésznek nevelte volna. Ha leánya, színésznőnek.

Mint kórista kezdte, de húsz éves korában már szerepeket kapott. Eleinte kapott, azután vállalt. Egyszer Rómeót játszotta és előadás után a vidéki vendéglő asztalánál színésztársai egy kézlegyintéssel megállapították róla, hogy sohasem lesz belőle színész. Mert akkor már tudták, hogy ez a karcsú, hallgatag fiú fel fogja küzdeni magát - egy pesti színpadra. De azért nagyon szerették. Halk ember volt, cigarettáját félreülve, elgondolkozva szerette szívni. Volt egy állandó mosolya, könnyű, kicsit keserű, mégis szelíd mosoly. A bohémséget is komolyan vette, nem élt léhán és könnyelműen, a távolba nézett, tartogatta erejét egyszer egy nagy szerepre - Pesten. Talán két év múlva, talán három év múlva. Így repültek az évek, Kassán, Sopronban, Aradon,Temesváron. Tizennyolc évig játszott vidéki városokban, játszott népszínművet, drámát és bohózatot, vígjátékot és operettet. Tizennyolc év alatt ezerféle bajuszt és szakállt ragasztott az arcára. Frakkos úrnak, katonatisztnek, diplomatának, hordárnak, grófnak, parasztlegénynek, ifjúnak vagy aggastyánnak öltözött tizennyolc évig. Végeredményben a vidék legjobb Shakespeare-színésze volt.

Két esztendővel ezelőtt végre felkerült Pestre. És ettől kezdve útja felfelé vitt, legutoljára már Molnár Ferenc egyik darabjának főszerepét játszotta a Magyar Színházban. Tulajdonképpen "A fakír" rendőrtisztjének és a "Marsall" San Friano bárójának alakításával érkezett el a komoly sikerek első állomásaihoz. Egyike volt a legszebben beszélő színészeinknek. Szavaiból valami fanyar nyugalom áradt, amelyben finom árnyalattal rezzent meg a szenvedély, vagy lobbant fel az indulat. Kísérteties pontossággal ismerte a szavak színpadi súlyát. Ismerte színezésük módszerét, melynek titkos festékjei a színész szívében vannak. Ismerte a lépések és mozdulatok hatását, ismerte a szünetek határait, tudott hallgatni és némán tekinteni, amitől a néző szívdobogást kapott. Egyénisége nem töltötte meg a színpadot, amely csak a legnagyobbak kiváltsága, de elmélyülő, komoly értékű jellemszínész volt s amit a kezére bíztak, abból olyan élő alakot csinált amelynek minden lélegzetvétele lehallatszott a nézőtérre.

Útja egyre magasabbra és magasabbra vitt, ám ő a hírnév és dicsőség táruló kapuit már csak homályos szemekkel nézte. Tudta, hogy halálra van ítélve és évei meg vannak számlálva. Mikor két évtizedes küszködés után felérkezett Pestre, életének és pályájának delelőjére, akkor már titokban a szívéhez kapkodott és riadtan eszmélt rá, hogy ez a szív fáradt és halálosan beteg. A rövid időt, ami még hátra van, kétségbeesett mohósággal akarta felélni. Az utóbbi időben az éjszakákból is nappalt csinált. A pohárhoz és a kártyához menekült. Legszebb sikerének napjaiban, művészi sorsa zenitjén egy vasárnap délután egyetlen sóhajtással lehanyatlott a magyar színpadról.

Élt harmincnyolc évet.