Nyugat · / · 1921 · / · 1921. 19. szám · / · Figyelő
Zsolt Béla a nagy magyar lírai fellendülés reprezentánsainak tanítványa, abban a komoly és nemes értelemben, amelyet a továbbfejlődés nemcsak megtűr, hanem meg is követel. Éppen ezért nem fog megelégedni nála a mesterek nevének egyszerű megemlítésével. Tulajdonképpen nem is X vagy Y hatásáról kellene beszélni (néhány vers kivételével, melyekből egyes régebbi írók visszhangja túl-élesen csendül ki), hanem arról, hogy nagy általánosságban Zsolt Béla is ahhoz az európai irányhoz csatlakozik, amelyhez annak idején X és Y csatlakoztak. Ez egyúttal azt is jelenti, hogy e költeményekben ne annyira az újszerűséget, mint inkább a sokat ígérő, máris kész értékeket kell hangsúlyozni.
Tartalmilag itt-ott Ady és Adyn keresztül a francia dekadensek belső vergődéséből került be Zsolt költeményeibe egy-egy cseppnyi maró, keserű íz.
Mindezek apróságok, az alaphangban van egy kis Ady-hatás, de ez is egész más hangulatú és másképpen megstilizált versekbe van szinte láthatatlanná elszőve. - Az impresszionisták hatását már több vers mutatja. Ezek a versek színesek, néha bántó bennük egy-egy diákos sor ("Mikor pártád más már letépte." "Az asztalon hever revolverem."), de könnyedek és főként Kosztolányira emlékeztetnek. Csak kettőt említek: a
Tóth Árpád kedvesen bizarr fantáziája is belelopakodik Zsolt költői szemlélésmódjába. Az
Babits hatása inkább csak a technikában és az alliterációk kedvelésében nyilvánul meg, de ezt lehet a legkevésbé hibáztatni, mert különben minden jó költő minden jó tulajdonságát Babits-hatásnak kellene mondanunk. Közvetlen Babits-hatásra csak néhol találunk, pl. a
Mindezek a hatások teljesen megemésztettek, és Zsolt Béla mindenütt ad még valamit hozzájuk a magáéból. Az átvett és csaknem túlzottá kiépített technikával fokozottabb finomságokat tud előbűvészkedni és parnasszista szépségekben akárhányszor túltesz mesterein. Formakészsége oly tökéletes, hogy sokszor szinte elragadják bravúros rímei - mégis azt tartom, hogy minden fiatal költőnek meg kell szerezni ezt a feltétlen formatudást. Ennek felhasználásával lehet aztán akármilyen"hibás" verszenét teremteni, szabadverset írni, de e nélkül ügyetlen lesz minden hangszerelés. Nem írhat szimfóniát, aki nem ismeri a hangszereket.
Sok meglepő, új jelzőt, igét, képet, sort találunk e költeményekben,zsúfolt versekben tömör és tiszta szakaszokat. Kitűnő versrész az, ahol a költő egy sivár kocsmát festve azt írja, hogy az asztalon fázós üresség könyököl, és amikor a száguldó vonattal versenyre kelő gazdát láttatja meg velünk, aki dühösen káromkodik szekerének lemaradása miatt. És milyen üdítően friss, rögtön lélekbekapó a
Azt mondhatná valaki, hogy e versek korszerűtlenek. Ami jó bennük, az nem korszerűtlen. Zsolt Béla gazdag örökséget vett át, de ez az örökség nem méltatlan utódhoz került: ő ért hozzá, hogyan kell gazdagítani a múlt kincseit. Szenvedély fűti át költeményei legjavát, melyek minden csiszoltságuk mellett is igen gyakran nem személytelen, világtól elvonult és sápadt artisztikumok, hideg ékszerek, hanem forró, érzéki és érzékelhető élet-darabok.