Nyugat · / · 1921 · / · 1921. 19. szám · / · Figyelő

Szabó Lőrinc: Zsolt Béla: Minden hiába

Zsolt Béla a nagy magyar lírai fellendülés reprezentánsainak tanítványa, abban a komoly és nemes értelemben, amelyet a továbbfejlődés nemcsak megtűr, hanem meg is követel. Éppen ezért nem fog megelégedni nála a mesterek nevének egyszerű megemlítésével. Tulajdonképpen nem is X vagy Y hatásáról kellene beszélni (néhány vers kivételével, melyekből egyes régebbi írók visszhangja túl-élesen csendül ki), hanem arról, hogy nagy általánosságban Zsolt Béla is ahhoz az európai irányhoz csatlakozik, amelyhez annak idején X és Y csatlakoztak. Ez egyúttal azt is jelenti, hogy e költeményekben ne annyira az újszerűséget, mint inkább a sokat ígérő, máris kész értékeket kell hangsúlyozni.

Tartalmilag itt-ott Ady és Adyn keresztül a francia dekadensek belső vergődéséből került be Zsolt költeményeibe egy-egy cseppnyi maró, keserű íz. (Öreg hetaera, Bandelaire: Les petites vieilles. A keserűség nem nyersen, hanem a legcsiszoltabb művészi formában szakad ki belőle. Az érzelem talán veszít közvetlenségétől, de intenzitásából nem. Van a dekadenciának egy különös pesszimizmusa, érzelmi és nem értelmi pesszimizmus, melyet talán a "züllöttség" szó fejez ki legjobban. Lehet ez a züllöttség elképzelt is: ilyen képzelt züllöttséget sirat Zsolt Béla nagyon sok verse a nagyváradi kávéházak zátonyain. - A tartalomban megcsillanó Ady-hatás (Ady messzire vágyó, váradi romantikája) a virtuóz forma miatt nehezen vehető észre. Vannak képek, kifejezések, sőt magukban álló szavak is, melyeket Ady csak egyszer-kétszer használt és amelyek mégis elválaszthatatlanul az övéi. Ha ezek újabb költőknél előfordulnak, még a dilettáns is rögtön megérzi, hogy Ady-ból kerültek oda. Ilyen kapcsolat a "Máriától-Veronikáig" (Zsoltnál: Lollottetól-Sárikáig), épp ilyen függő viszonyba kerül az író Adyval, amikor a Gare de l'Est-ről vagy Menton-ról beszél, sőt akkor is, mikor pusztán a "cécó" szót írja le. Ezt a szót Ady tette versben is irodalmivá ("Sugarak cécóznak fölöttünk.") - És itt van egy vers, a Fáradt, téli népdal, egyáltalán nem hasonlít Adyra, mégis holtbizonyos, hogy Ady hasonló formában írt verse ("Cigány vonójával") nélkül nem született volna meg.

Mindezek apróságok, az alaphangban van egy kis Ady-hatás, de ez is egész más hangulatú és másképpen megstilizált versekbe van szinte láthatatlanná elszőve. - Az impresszionisták hatását már több vers mutatja. Ezek a versek színesek, néha bántó bennük egy-egy diákos sor ("Mikor pártád más már letépte." "Az asztalon hever revolverem."), de könnyedek és főként Kosztolányira emlékeztetnek. Csak kettőt említek: a Fekete kert, és a Pesti bánat. Az első a düh, az őrület, a bosszú, az öngyilkosság, és az belladonna baljós virágainak felsorolásával Kosztolányi híres méreg-versének ötlet-mása.

Tóth Árpád kedvesen bizarr fantáziája is belelopakodik Zsolt költői szemlélésmódjába. Az Egyforma reggelek-ben olvassuk: "A széken szürkén ott fetreng a zubbony" - a szürkülő ébredés izzadt, kesernyés fáradtságát és a széken heverő nyűtt ruhákat már ismerjük Tóth első kötetéből. A szemfényvesztő rímelés és a költői látás precíz finomsága és bonyolultsága általában Tóth torzító fantáziájának rokona, néhol egyenesen ikertestvére. (Pl. Tóth a Merengésről, a rejtelmes éjszaka múltba néző látcsövéről, Zsolt pedig az emlék tompa látcsövéről ír.)

Babits hatása inkább csak a technikában és az alliterációk kedvelésében nyilvánul meg, de ezt lehet a legkevésbé hibáztatni, mert különben minden jó költő minden jó tulajdonságát Babits-hatásnak kellene mondanunk. Közvetlen Babits-hatásra csak néhol találunk, pl. a Fekete síp VIII. szonettjében, mely Babits Bolyai-szonettjének pendant-ja, vagy a Tánc első sorában: "Hevet, te nyár, a szűz zenék hevét!" (Babits, ugyanazzal a verstagolással, ezt írta: "Zenét, madonna, mily titkos zenét...!").

Mindezek a hatások teljesen megemésztettek, és Zsolt Béla mindenütt ad még valamit hozzájuk a magáéból. Az átvett és csaknem túlzottá kiépített technikával fokozottabb finomságokat tud előbűvészkedni és parnasszista szépségekben akárhányszor túltesz mesterein. Formakészsége oly tökéletes, hogy sokszor szinte elragadják bravúros rímei - mégis azt tartom, hogy minden fiatal költőnek meg kell szerezni ezt a feltétlen formatudást. Ennek felhasználásával lehet aztán akármilyen"hibás" verszenét teremteni, szabadverset írni, de e nélkül ügyetlen lesz minden hangszerelés. Nem írhat szimfóniát, aki nem ismeri a hangszereket.

Sok meglepő, új jelzőt, igét, képet, sort találunk e költeményekben,zsúfolt versekben tömör és tiszta szakaszokat. Kitűnő versrész az, ahol a költő egy sivár kocsmát festve azt írja, hogy az asztalon fázós üresség könyököl, és amikor a száguldó vonattal versenyre kelő gazdát láttatja meg velünk, aki dühösen káromkodik szekerének lemaradása miatt. És milyen üdítően friss, rögtön lélekbekapó a Spanyol história bekezdése: "A fűben elmerült a föld, a napban elmerült a gyep, arannyá boldogult a zöld s felhővé a dacos hegyek"! (Bár itt is közbezenél Babits egy sora: Alkonnyá boldogult az ég.) - Eleven víziókban röpdösnek előttünk a sötét remény baglyos rémei, látjuk, amint az ezüst országutakon versengnek az arany biciklik, a szél kaput kapar és szűköl kinn rekedve, szemünkkel halljuk a lágy lánycipők friss hullámverését, és látjuk a törpét, akit a téli éjszaka korbácsol és szeretne benyitni az ajtón, de a kilincsig sem ér fel, hipnotizáltan zúdítjuk kedvesünk fejére mi is tubarózsa-tenyerünk öt ujjának öt forró sugarát, finom selyemfonállal minket is körülgubóz az énekesnő hangja, mialatt előlépked és balerina-táncra készíti röpködő bokáit a fácánlábú Ritmus.

Azt mondhatná valaki, hogy e versek korszerűtlenek. Ami jó bennük, az nem korszerűtlen. Zsolt Béla gazdag örökséget vett át, de ez az örökség nem méltatlan utódhoz került: ő ért hozzá, hogyan kell gazdagítani a múlt kincseit. Szenvedély fűti át költeményei legjavát, melyek minden csiszoltságuk mellett is igen gyakran nem személytelen, világtól elvonult és sápadt artisztikumok, hideg ékszerek, hanem forró, érzéki és érzékelhető élet-darabok.