Nyugat · / · 1921 · / · 1921. 19. szám · / · Réti Ödön: Diákhalál

Réti Ödön: Diákhalál
ELSŐ JELENET

(Udvarra nyíló szoba. Egy ablaka van, melyet egy eperfa lombja részben takar s félhomályba burkolja a szobácskát. Három keskeny vaságy van benne, két szekrény, könyvespolc, töröttlábú asztal, melyen könyvek, füzetek, írószerek vannak. A falakat néhány hetilapból kivágott színes kép díszíti.

Stefaits és Pintér lógó fejjel, nesztelenül jönnek, szinte lábujjhegyen járnak, sápadt mind a kettő. Stefaits megáll az asztalnál, ráteszi kezét egy könyvre s különös gonddal tapogatja. Pintér az ablakhoz megy, kinéz. Csendben állnak így egy ideig, akkor egyszerre mozdulnak meg, egyszerre fordulnak hátra s egymás tekintetét keresik.)

Pintér: (Kékszemű, lányosarcú, tizenkét éves, a másodikba jár.) Te...

Stefaits: (Barna, szélesvállú fiú, harmadik osztályos.) Mi lesz most?

Pintér: Minek biztattad?

Stefaits: Kicsoda? Én? Én bizattam?

Pintér: Biztattad hát, mondtad, ugorjon. Ugorj, ha merszed van, na mutasd meg...

Stefaits: (Sápadt, mint a fal.) Én?

Pintér: Hát ki?

Stefaits: (Szomorúan) Azt akarod, hogy kicsapjanak? Én csak azt mondtam: ha úszni tudsz, ugorj.

Pintér: Tudtad, hogy nem tud úszni.

Stefaits: Hogy tudtam volna, ha valaki nem tud, hogy lehet olyan marha...

Pintér: Meghalt.

Stefaits: (Alig hallatszik a hangja.) Pintér...

Pintér: (Sírásra biggyedt szájjal) Mit akarsz?

Stefaits: Én nem is tudom, olyan vagyok, ki gondolta volna ezt a napot? (Felnyit egy könyvet, félretolja, homlokát dörzsöli, fülét húzogatja. A polcról levesz egy dobozt, felnyitja, egy halászhorgot vesz ki belőle s Pintér felé nyújtja.) Ne.

Pintér: (Két lépésnyire áll tőle, rápillant a horogra, de nem mozdul.)

Stefaits: Neked adom. Nekem nem kell, veszek egy újat. (Közelebb megy Pintérhez.) Nesze.

Pintér: (Vágyakozva nézi a horgot.) Nem kell.

Stefaits: (Csalódottan) Nem kell? Neked adom.

Pintér: (Elfogadja s gyönyörködve nézi.) Az enyém?

Stefaits: Neked adom. Sok halat fogtam én evvel. Tudod, majd segítek gilisztát keresni, van egy skatulyám, azt is odaadom, abba rakjuk a gilisztákat, meg a dongó legyeket.

Pintér: Arra is megy?

Stefaits: De mennyire. Ahogy beveti az ember, mindjárt utána kapnak s akkor huss, kirántod.

Pintér: (Integet a fejével) Nem.

Stefaits: (Biztatóan) majd meglátod, ekkora halakat fogsz vele. (Suttogva) Te Pintér, majd azt mondjuk, mi mondtuk, hogy ne ugorjon.

Pintér: Én mondtam is. Mondtam: Csúzli ne ugorj, utána is kiáltottam: Csúzli, Csúzli ne bolondozz, ne ugorj... (Hallgatnak.) Kétszer dobta fel a víz, kapálódzott a kezével...

Stefaits: (Könyvet vesz a kezébe, egy ideig szótlan ráhajol, majd félhangon hadar.) Ha ezen aránylatban a beltagokat egymással fölcseréljük... ha ezen aránylatban a beltagokat, a beltagokat... Tudod te a leckét, mi van neked holnapra?

Pintér: (Hallgat.)

Stefaits: Te Pintér, majd azt mondjuk az igazgató úrnak, hogy mi nem is tudtuk, előre ment, levetkőzött a füzesben, egy bokorban...

Pintér: Csakhogy a Dósa is ott volt ám.

Stefaits: A Dósa nem ad föl, az nem olyan, az nem akarja, hogy engem kicsapjanak, hogy engem az apám agyonüssön... te Pintér, ha nekem valami bajom esik, én beleugrom... (megborzong) elmegyek, vagy akármit csinálok, mert én nem vagyok semminek az oka, nem bánom, ha meg is halok.

Pintér: (Ijedten) Eriggy, jobb lesz, ha hallgatsz.

Stefaits: Majd azt mondjuk az igazgatónak: Igazgató úr kérem, én meg a Pintér messze voltunk, sétálni mentünk... nem! Majd azt mondjuk, leánykökörcsint kerestünk.

Pintér: Az ám, leánykökörcsint, tudhatnád, hogy az csak az akasztófadombon van,majd azt mondjuk, hogy cincért kerestünk a fűzfákon.

Stefaits: (Élénken) Ez jó lesz. (Elhajítja a könyvet.)

Pintér: Pézsmacincért.

Stefaits: Pézsmacincért. Ez jó lesz. Majd azt mondjuk: Igazgató úr kérem, elmentünk pézsmacincért keresni a rovargyűjteménybe és akkor egyszerre észrevesszük, hogy a Csúzli...

Pintér: Mondd inkább, hogy nem vetted észre.

Stefaits: Hallgass. észrevettük, hogy Csúzli nincs, elment. Elment szó nélkül, míg mi bogarásztunk, levetkőzött egy bokorban s fürödni ment.

Pintér: (Felzokog) Itt a horgod. Edd meg a horgodat.

Stefaits: (Dermedten néz rá.)

Pintér: Ne haragudj... ne félj, én nem adlak fel... azt mondom... pézsmacincért kerestünk... (küszködve) ne, nem kell... nem horgászok én már többet, nem is fürdök többet soha... a Csúzli... benn van az iszapban.

Stefaits: (Összehúzódva, félszemmel figyeli Pintért, aztán ismét kezébe veszi a könyvet s hadarva olvas.) Az eddig tárgyaltak szerint nem lesz nehéz megítélni, hasonló-e két adott sokszor vagy nem, ha azoknak bizonyos számú... Pintér... esküdj meg, hogy nem adsz fel. (Komolyan és nagyon szomorúan) Látod, én nem tehetek róla. Azt hittem tud úszni, mindig dicsekedett.

Pintér: Az igaz.

Stefaits: Na látod. Én nem tehetek róla. Senki se. Add becsületszavadat, hogy nem hagysz benn a pácba.

Pintér: Becsületszavamra. (Kezet fognak.)

Stefaits: Majd ha megjön a pénzem, kapsz tőlem egy másik horgot is, avval kétkilósat is lehet fogni.

Pintér: Kétkilósat? A Fangler boltba vegyél olyan kéket, az a legfinomabb, a Pacsirta egyszer egy olyannal (mutatja a karján) egy ekkora potykát fogott.

Stefaits: Én is fogtam tavaly egy ekkora csukát. Belül a hasában kis apró halak voltak. Lehetett másfél kilós. Finom halpaprikást főztünk belőle.

Pintér: (Fejét ingatva, halkan) Stefaits, nem eszek többet halat.

Stefaits: (Megborzong) Én se.

(Gondolatba mélyedve sokáig hallgatnak)

Pintér: Istenem. Stefaits.

Stefaits: Te... azt mondják, felveti a víz.

Pintér: Felveti?

Stefaits: Felveti. Te Pintér, mi van máma?

Pintér: (Vállat von.)

Stefaits: Olyan lassan megy ma az idő... máma kedd... holnap szerda... holnap bejön a Csúzli mamája.

Pintér: Hetivásár. Majd keresi a Csúzlit.

Stefaits: Mondtam, ne ugorjon.