Nyugat · / · 1921 · / · 1921. 11. szám · / · Figyelő

Laczkó Géza: Önvallomás egy könyvről
(Andersen György első versei)

Érett, sőt túlérett fejjel, tétovázó, tán nagyon is tétovázó szívvel, az Élet csudáira nyitott, sőt betegesen tágra nyitott szemmel, éhes, dühös éhes minden-vággyal, lagymatag, egész bizonyosan lagymatag akarattal, szentségtelenül gúnyos mosollyal, metsző, fennhéjázó ítéletekkel és döglött, ó, döglött eleganciával, francia eleganciával, művészieskedéssel, impasszibilitással, mindenféle flauberti és anatolefrancei hájjal megkenten feszítettem neki vékony mellemet vagy úgy húsz esztendeje a Pályának, az Irodalomnak, mint egy fura "cher maître"-fióka.

Gyerekből mindjárt pater-familias lettem, nem volt ifjúságom, de volt fölöttem egy Háború és két Forradalom.

Érett fejem közben elbohókásodott, tétova szívem végképp megállt, az Élet csudáiba belekáprázott szemem már mit sem lát, vágyam fölém nőtt, letiport s most ő él helyettem akarni elfelejtettem, nevetőizmaim udvariasan bamba redőkbe merevedtek, ítélkezni nem merek, hogy meg ne ítéltessem, eleganciáról ne is beszéljünk, a művészieskedés szűk lakk-cipőjét levetettem, egye meg a fene az impasszibilitást. Anatole Franceot már nem követem, csak fordítom s ha valaki úgy szólít meg: "Kedves mester!", csöndben elnevetem magam. Pályámat ketté törték, írni nincs kedvem...

...s bejön hozzám egy szőke hullámzó hajú fiatalember, akinek "arcán megírva áll, sorsa mi volt s mi lesz még: sebes élet, lassú halál, vágy s bú, mely enyhet nem talál s szomorú, nagy rögeszmék" és arra kér, ismer, szigorú kritikus vagyok, írjak a verseiről.

Miért zavar? Nem fogok írni róluk! Mi közöm vershez, irodalomhoz? Belefárasztottak ebbe az ide-oda lötyögésbe, amelyet Életnek hív a szőke hajú költő. Hagyjanak nekem békét!... ezt gondolom, tehát megígérem, hogy belenézek a könyvbe.

Leülök s elolvasom végig a kötetet és lassan-lassan leolvad rólam minden jég, minden komor utálat, mert a lelkemet rágó "mal du sičcle" íme nemcsak az én átkom, ez a fiatalember is azt zengeti meg verseiben.

A versek zavarosak, tétovázók, van bennük reminiszcencia is elég - Ady-hangulat Ábrányi Emil-rímmel, Babits-hangulat Kosztolányi-rímmel - de nem tehetek róla, a kötet megfogott, valami enyhe sötétzöld méregcseppet csöppentett lelkembe, amelynek fájdalmát e homeopata kezelés egy percre leenyhítette.

Ha egy törött lant zúgásával, amelyben egy egész emberöltő fáradt meghasonlásának fájdalma zsong, így egybehangzik egy most faragottnak első pendülése, ha így találkozik a hanyatlóval a kelő Végzet, nem hiába kelt ki az ismeretlenségből.