Nyugat · / · 1921 · / · 1921. 11. szám · / · Figyelő

Dr. Giesswein Sándor: Kelet és Nyugat küzdelme

(Ludwig Hatvany, Das verwundete Land. 1921. 500. l.)

Négy év előtt Münchenben egy könyv jelent meg ezzel a címmel: "Ungarn, eine mitteleuropäische Entdeckung, von Joseph Aug. Lux." A cím maga mutatja, hogy ez a könyv a középeurópai ábránd korában íródott meg, amikor azt vélték, hogy itt Nagy Károly birodalmát alkotják meg újból a Hamburgtól Bagdadig terjedő kereskedelmi érdekeltség védelmére, amelyet a Nyugattól és Kelettől drótsövények és lövészárkok rendszere elkülönít, akár csak a középkori Magyarországot annak idején a határsövény.

De még mást is árul ez a cím, azt t. i., hogy a jövendő Középeurópa vezető nemzete, a német, az álmodott világbirodalom egyes népeit, így különösen a magyart, olyannyira nem ismeri, hogy ezt a népet és országot újra fel kell számára fedezni. Mi magyarok és a mi hazánk különben nemcsak a szomszédos németek szemében voltunk ilyen fehér folt a földrajzi és néprajzi mappán, hanem természetesen még inkább a távolabbi nyugat népei szemében. Ez az utóbbi évtizedekben dívó szűklátókörű politikai végzetes hibájának és mulasztásainak az eredménye. A mi vezető politikusaink fölényes nyugalommal nézték és tűrték azt, hogy románok, szerbek, csehek a külföldön miként csinálnak közvéleményt maguk mellett és mi ellenünk, sőt még a mi szövetségeseinknek, a németeknek gáncsoskodásaival szemben sem védekeztek. Igaz, hogy azt a hibát, amivel minket vádoltak, a nemzetiségek elnyomását, a külföld államai sokkal nagyobb méretekben gyakorolták, mint nálunk, de minálunk az volt már régóta a vélemény, hogy ez tisztán belügy, s ehhez a többi Európának semmi köze. Az a Magyarország, mely egy külön magyar glóbusban és a magyarok külön Istenében hitt, még ma is létezik és még ma is azt hiszi, hogy a mi szép hazánkat az ő természetes határaival el lehet zárni a többi Európától és annak a gondolatvilágától. Éppoly tévedés ez, amilyen volt a háború alatt az osztrák-magyar hadvezetőségé, amely a Kárpátokat védtelenül hagyta abban a hiszemben, hogy azok magukban is megvédenek ellenséges támadások ellen. Az oroszok és románok ezt nem tudták, azért egyszerre csak megleptek bennünket, s ha a mi vitézeink ki is verték őket, volt idejük már akkor is kárt tenniük és ez bizony a mi részünkről is sok embernek az életébe került.

A régi hadvezetőség hibáját és mulasztását fokozott mértékben követi el az a politika, mely a magyar nemzet belső és külső viszonylatait, kulturális, szociális és gazdasági irányzatait a többi Európától kikapcsoltan akarja kezelni és elintézni, aminek egy vezető politikusunk e nem egészen parlamentáris szavakban adott kifejezést: "Fütyülünk Európára".

Igaz ugyan, hogy a legutóbbi években főként a Tevél iparkodott a külföldet Magyarországot ismertető iratokkal elárasztani. Azonban kellő hatást ez a dicséretreméltó törekvés nem tudott elérni, mert odakinn ezeket hivatalos pártpolitikai propagandairatoknak tekintik s nem méltatják úgy figyelemre, amint azok megérdemelnék. Ezzel is úgy vagyunk, mint sok egyébbel, elkéstünk vele. Mert nálunk minden előrelátó intézkedést és törekvést lekicsinyelnek, legyaláznak és elgáncsolnak, sőt hazaárulásnak is deklarálnak - s aztán, mikor már a bajon segíteni nem lehet, előállnak a régi rendszer emberei, önbeismerést tesznek hibáikról s maguk akarják megcsinálni azt, amit másoknál gáncsoltak.

Minden hivatalos, félhivatalos és nem hivatalos propagandairatnál többet tesz a magyarság érdekében az a könyv, mely nemrégiben Hatvany Lajos tollából német nyelven megjelent s amelynek minél előbb francia és angol nyelven (nagyon szeretném, ha esperanto nyelven is) meg kellene jelennie. Akármilyen nézettel is van valaki a szerző politikai orientálódásával szemben, azt el kell ismernie, hogy Hatvany a magyar psziché fejlődésének oly szimpatikus képét nyújtja, hogy ennélfogva a magyar nemzetet minden kultúrembernek meg kell szeretnie.

Magyarország mint a nyugati és keleti szellem harctere, így jellemezhetném röviden e könyv tartalmát, ahol a nyugati szellem a haladást, a keleti pedig a konzervativizmust is jelenti. Hatvany ezt a küzdelmet mintegy másfélszázados evolúciójában ecseteli. Magában véve az a küzdelem azonban sokkal régibb keletű, azt mondhatnók szent István korától kezdődik, amidőn a magyar nemzet a nyugateurópai kultúra körzetébe belekapcsolódott. A kelet szelleme azonban, hol a bizánci, hol a török befolyás alatt, szüntelen iparkodott a magyar nemzetet a maga számára reklamálni, de a nyugat szelleme mégis diadalmaskodott. Ez a küzdelem volt a magyar nemzet tragikuma, s talán ez marad a jövőben is.

E hosszas küzdelem árán lett a magyar nemzet a nyugati kultúra mesgyéje. Ez a kultúra elhatolt ugyan a Balkánra és a cári Oroszországba is, hatása ott is látható, a külsőségeken gyakran sokkal jobban mint minálunk - de azért a balkáni népekre, nevezetesen a francia hatás alatt álló románra nézve is áll az, amit Dumas az oroszról mondott: "Grattez le Russe et vous trouverez le tatare." A Balkánon a nyugati kultúra külső máz, mely egyes úgynevezett intellektueleket takar, a nép szelleme balkáni marad és még sok idő kell hozzá míg európaizálódik. Minden viszontagságaink dacára mi sokkal európaiabbak vagyunk, s a mi fölényünk abban áll, ha mindinkább azok iparkodunk lenni, nemcsak külsőségekben, nemcsak a párizsi divat öltözetlenségében és a londoni divat kimértségében, hanem az élet berendezésében, a szociális gondolatban, a munka szeretetében és megbecsülésében, a lelki élet elmélyedésében s a kulturális haladásra való törekvésben.

A nyugat szelleme új eszméket érlel, eszméket, melyek a társadalmi és gazdasági élet talajából nőnek ki, s amelyek ezeket átalakítani iparkodnak, s ha ebben meggátolják, az erőszakosság terére lépnek, forradalmak erjesztő anyagává válnak. Aggódó lelkek ezeket azért destruktívoknak, sőt nemzetelleneseknek vélik, pedig a destrukciót azok okozzák, akik a társadalmi és gazdasági evolúciónak útját állják. A nyugati eszméknek térhódítását szépen írja le Hatvany a magyar bécsi leventék irodalmi tevékenységében, Csokonai Vitéz Mihály, Széchenyi István, Kossuth Lajos, Petőfi szellemi kialakulásában, politikai és irodalmi működésében. Mindezekben világosan látjuk, hogy épp a nyugat szelleme volt az, amely a nemzeti öntudatot felébresztette, megerősítette, az elposványosodástól megmentette.

Hatvany könyvében néha aprólékosnak látszó, szinte anekdotaszerű dolgokat is beszél el a mindennapi, hogy úgy mondjam a prózai életből. De ezek nagyon is jellemzőek és rávilágítanak arra, hogy miként kell az új szellemnek küzdenie a régivel. Ilyen pl. a báró Jósika és neje között fölmerült viszály. Az erdélyi mágnás a bácskai menyecske számára európai komforttal fölszerelt úrilakot készített, amely azonban nem elégíti ki a magyar kúria örökké vendéglátó és lakomázó életéhez szokott nőt, ki az irodalom és művészet nemes szórakozásait nem tudja élvezni - úgy hogy az egyéni ízlés e különbsége elválásra vezet.

Nagyon érdekes az a párhuzam, melyet Hatvany Tisza István és Ady Endre között, mint a keleti és nyugati szellem megtestesítői között von. Tisza István az ő egész politikai felfogásában és tevékenységében a konzervatív lélek, aki csökönyösen ragaszkodik a meglevő formákhoz s azt véli, hogy a magyar nemzetet csakis így lehet fönntartani. Tiszában nem a politikai ellenfelet látja, hanem azt a véleményéhez a végső makacssággal ragaszkodó államférfiút, ki ezáltal a saját és nemzete végzetét előkészítette. Ez a makacsság hozta magával, hogy Tisza nem volt hajlandó a demokratikus követelménynek eleget tenni még a háború folyamán sem, amidőn a nemzet minden rétegének nap-nap után nagyobb áldozatokat kellett hoznia. Tisza nem tudott a jövőbe tekinteni, ő egészen érzéketlen maradt Edward Grey ama jóslatszerű szavaival szemben, melyekkel az angol államférfiú előre jelezte, hogy bármilyenek legyenek is a háború esélyei, a négy európai állam összetűzésének az eredménye Európa gazdasági csődje lesz és hogy ennek következménye még az 1848-i forradalomnál is nagyobb politikai rázkódtatás lehet. Tisza itt is a magába zárkózott politikus maradt, aki azt hitte, hogy Magyarország belső élete független a többi Európától. A külső benyomások hatása alatt a belügyekben még a legkisebb változtatásnak sem szabad végbemennie, ez volt az ő politikai elve. S épp azért a választójog dolgában is a legvégsőkig hajthatatlan maradt, mert ami engedményeket végül, már a győzelmes háború reménytelensége idején megtett, azok alig jönnek számba. Szóval ő mindig azt hitte, hogy a háború után a világ megint beilleszkedik az 1914. előtti csapásba.

Míg Tisza a jelent a változatlan múltban keresi, addig Ady Endre lázas nyugtalansággal törtet egy más képet nyújtó jövő felé. Az ő lelkét megszállotta a nyugati szellem, de azért ellenállhatatlan vágyódás vonzza hazája felé. Midőn itt, az itteni szellemben idegennek érzi magát, a nyugat felél vonzódik, de odaérve látja, hogy ott is idegen és az ő hivatása mégis csak az, hogy hazájában honának éljen. Csakhogy itt mindent másképp szeretne látni, várakozást nem ismerő türelmetlenséggel akarná ezt a nemzetet, melyet mostani indolenciájában állandóan korhol, szerető szívéhez szorítva a nyugat népévé tenni. Ez a dualizmus forradalmi lélekké teszi a belső küzdelmekben vergődő költőt.

Első tekintetre szinte csodálatos dolognak látszik, hogy e két polárisan ellentétes szellem szomszédos talajból nőtt ki. A dolog magyarázata az, hogy a nyugat és kelet szelleme közötti harcnak a színtere tulajdonképpen hazánk keleti része. A Dunán túl a nyugat szelleme már sokkal jobban átjárta a néplelket, ott nem találhatók fel az olyan poláris ellentétek, mint Tisza és Ady, ott a mentalitás homogénebb. A tiszántúli részekben a társadalom sokkal inkább szét van bontva, egyrészről makacson konzervatív, s épp ez váltja ki a másik oldalon a túlzó radikalizmust. A Tiszántúl Magyarországon ugyanaz, ami Németországban Ostelbien, a junkerek hazája, s azért ami nem junker, az szélsőségesen balra kénytelen tartani. Magyarországnak, épp úgy mint Németországnak is, az volt a szerencsétlensége, hogy évtizedeken keresztül az agrárgazdaságilag erősebb, de kultúrailag és szociális fejlődésben gyengébb kelet volt a vezető. Ez hátráltatta azt a haladást, amelyre az egészséges fejlődésnek szüksége van, s amely nélkül az evolúcióból revolúció lesz. Sőt talán épp ez a Németországban és nálunk is vezető keleti szellem volt az, amely Középeurópát a Nyugattól elkülönítette és így egyik okozója volt a világháború kitörésének.

Tárgyilagosan festi meg Hatvany Károlyi Mihály képét is, és helyesen magyarázza meg az ő temperamentumából, hogyan jutott a lejtőn lefelé addig, hogy könnyelműen és túlságos hiszékenységgel a bolsevistáknak dobta oda prédául az országot.

Hatvany könyvét Romain Rollandnak, a nagynevű francia pacifista írónak ajánlja s őt egész könyve folyamán aposztrofálja. Mégis könyvét azzal a pesszimisztikus kijelentéssel zárja be, hogy a pacifizmus csődöt mondott. Ezt én csak úgy tudom megmagyarázni, hogy Hatvany, úgy mint sok más ember, nincs tisztában a pacifizmus fogalmával Azt véli, hogy a pacifizmus abban áll, amit állítólag Linder mondott: "Nem akarok többé katonát látni." Azt tételezi ő föl, hogy mi pacifisták valami új aranykorról álmodunk, amelyben az emberek minden külső kényszer nélkül mind becsületesek lesznek, az önzéstől egészen leszoknak s nem kívánják meg azt, ami a másé, s hogy ember és ember, nemzet és nemzet között nem lesz többé semmi versengés.

Ez tévedés. Amit mi várunk és amit előmozdítani törekszünk, abban áll, hogy miként ma már gazdaságilag és politikailag is képtelenség az, hogy pl. Velence és Génua, Pisa és Firenze, Szászország és Bajorország egymással háborút viseljen, ami azonban néhány száz évvel ezelőtt megtörtént, úgy képtelenséggé váljék az, gazdasági és politikai szempontból is, hogy Németország s Franciaország vagy Anglia egymás ellen hadat viseljen. Amint a tartományok egyesítéséből megszületett az egységes Olaszország és Németország, úgy kell kialakulnia az egységes nagy szövetséges Európának. A békekötések ugyan nem vezettek közelebb ehhez az eredményhez, de úgy látszik, sem a világháborúnak, sem a világforradalomnak még nem ütött utolsó órája és még kell jönnie egy olyan revíziónak, amely lehetővé teszi a népek igazi szövetségét. Akkor aztán ugyan még mindig fogunk látni katonát, de megszabadulunk a militarizmustól, amelynek terheit Európa már úgy sem tudja elviselni. Ez az a pacifizmus, amely nem utópia és amely ha nem valósul meg, tönkremehet Európa civilizációja.

Hatvany könyvét kedvesen és világosan írta meg, kár, hogy néha kedveli a kissé triviális kifejezéseket, ami komoly olvasónál rontja a hatást.