Nyugat · / · 1921 · / · 1921. 11. szám

Nádass József: Zápor a fasorban

Kedvesem messze járt, sok uton bolyongott,
Ó, engem keresett.
A fasorba ért végre, az elmerült ciprusok közzé, a szallagon járt, ki kapumhoz kigyózik.
S ekkor záport érte Őt, elérte a zápor, aki elől bujdosott, aki elől menekült, világos ruháját zápor érte.
Könnyű emlékruháját zápor, futott, futott, a két sor összenézett, sugott egymásnak.
Egyik a másiknak adta a hírt: a Kedves égruháját zápor érte, végig susogott a hír, házamhoz.
És az utolsó ciprus ablakomon beszólt.
És én kiszaladtam az útra és Ő karjaim közzé futott, világos ruháját zápor érte, friss zápor, illatokat hozott és messze föld szavát.
Oly verten hullott hozzám, kínzott és üldözött,
És a szobába értünk.
Komoly, jóságos, álmos takarókba bujtattam Kedvesem.
A kályhában tüzet raktam, hogy felmelegítsem őt.
Ó, kitéptem minden fát a kertemből, összetörtem a nyugvó órák padjait, jó társam: ágyam és barátaim: székek tüzre kerültek, hogy őt melegítsék.
És lehelletem vittem kezeihez és szivem tettem arcára.
És mult napjaimat mondtam a homályszobában, míg lassan mosolyodott keze simitásra.
S künn derült az ég.