Nyugat · / · 1920 · / · 1920. 17-18. szám · / · Király György: Babits Dantéja

Király György: Babits Dantéja
(Dante komédiája. Második rész. A purgatórium.
Fordította Babits Mihály, Révai-kiadás, 1920.)
IV.

Folytatni lehetne az összehasonlítások számát és rámutatni bizonyos aktuális kapcsolatokra. Kifejteni például, hogy miért felelt meg a maga lírai és mélyen emberi részleteivel éppen a Purgatórium annyira a fordító sajátos költői tehetségének, hiszen a bevezetésében elárulja, hogy ez a rész áll legközelebb a szívéhez a nagy költeményből. Hivatkozni lehetne a kor aktuális eseményeire, melyek a régi olasz költő sorsát annyira rokonná és rokonszenvessé teszik fordítója sorsával. Meg lehetne kísérteni, hogy a fordítás helyét megkeressük Babits költői fejlődésében és kimutassuk, hogy a fiatalkor pályája formai anarchiájából mint vonzotta talán éppen ez a költemény a maga szigorú, geometriai felépítésével bizonyos formai aszkétizmus felé, melyet a fordítással együtt talán egyszer életcéljának tekinthetett, de amelyen sikerült túlfejlődnie, amellett, hogy ezt a fordítást olyan páratlan sikerrel folytatni tudta. Mindez azonban túlságosan a részletekbe sodorna bennünket, s ezek ismét csak azt bizonyítanák, mennyire összejátszott minden korszerű és egyéni, minden általános és aktuális feltétel abban, hogy ez a fordítás ne csak alkalmi irodalmi eseményt jelentsen, hanem valóban, mint irodalomtörténeti korjelző munka igéződjék a közönség tudatába. A magam részéről megelégszem azzal, hogy az irodalomtörténeti fejlődés szempontjait kiemeltem, és ennek, ha nem is teljesen sikerült kísérletnek a tudatában nyugodtan rábízom az olvasóra, hogy maga ítélje meg, vajon a fordítás egészében és részleteiben mennyire sikerült. Ehhez nem kell az eredetit kéznél tartani és aprólékos összevetéseket eszközölni. Egy jó fordításnak megvan az a magával ragadó ereje, hogy elfelejtesse az olvasóval az eredetit. Ahol különben szimptomatikus hibák nincsenek, s örülnék, ha eddigi fejtegetéseimmel legalább azt az egyet tudtam volna bizonyossá tenni, ott nem lehet a bírálónak feladata egyes elvétett félreértéseket vagy botlásokat hajszolni. Hibák, gyöngébb helyek vannak az eredetiben is, és hogy Zrínyit idézzem, «vagyon fogyatkozás mind az holdban, mind az napban» és interdum et magnus dormitat Dantes. És ha néha Danténak is voltak kétségei, hogy földi erővel egyáltalában lehet-e erre a földöntúli feladatra vállalkozni, legyen szabad befejezésül ennek a hihetetlenül emberi és költői megdöbbenésnek a szavait idéznem a magyar fordításban, melynek a végén egy igazi babitsi fordulat át tudja hidalni azt az óriási szakadékot, amely korunkat Dante korától elválasztja:

Ó örök Fénynek élő villanása!
ki sáppadt úgy meg a Parnasszus árnyán
s kit itatott úgy eleven forrása,
hogy lankadás ne venne lelke szárnyán
erőt, ha próbál énekelni Téged,
amint a szabad ég felé kitárván
a szent Összhangba csorgatád szépséged?!