Nyugat · / · 1919 · / · 1919. 11. szám · / · FIGYELŐ · / · FENYŐ MIKSA: POGÁNY JÓZSEF: NAPÓLEON · / · KÁZMÉR ERNŐ: ROMAIN ROLLAND: MICHELANGELO

KÁZMÉR ERNŐ: ROMAIN ROLLAND: MICHELANGELO
2.

Az előző két alakban Rolland főképp szellemi erejükre összpontosította mindent átfogó szeretetét, lehetőleg plasztikusan próbálta belőlük kihozni mindazt, ami emberfelettiségükben is emberi, közvetlenül gyújtó, perzselő, alkotó energia volt, de Michelangeloban mintha túlmenne ezen az inkább sejtető és szimbolikus plasztikán, mert a capresei polgármester második gyermekének féktelen, tépett életéből ez a plasztikai módszer kinő, semmi általánosítást nem tűr s míg igénytelen semmiségek, történetek, kínlódáson oldódnak fel ebben a zaklatott nyolcvankilenc évben, addig az életrajzíró elcsuklik, itt is, ott is egy-egy szó kapja el, ami feltolódik a torokig és fojtogat, szeretni...és ez a szeretet csendesen, mélyen, sötéten hullámzik Michelangelo minden árva napján keresztül, amikor II. Gyula pápa üldözi Leonardo de Vinchivel összetűz, szomorú meghasonlással, vonaglással dolgozik a sixtusi kápolna freskóin, testvérei kifosztják s amikor beleszakad a kétségbeesésbe, az egyedüllétbe. S éppen ezek a szenvedések vonzzák Rolland gondolatait, ezek hajolnak szeretetének végtelen útjára, követik, nyugtalankodnak körülötte addig, amíg meglátja Beethoven lázát, Tolsztoj két fénylő szemét és Michelangelónak életbe roskadó, egyik napból a másikba átszédülő vonaglását. Mert Rolland a múltba látók legkülönösebbje, és úgy látszik, mintha közelebb volna ahhoz, mint a többi múltba kutatók, akik csak gyanítanak, tapogatóznak s alig van valami bizonyosság bennük. Michelangelo keveset mond önmagáról, leveleinek csak töredékes része jelenhetett meg és Vasari biográfiai munkájánál is többet jelentettek versei, melyek élete legnagyobb részére, nagyobb eseményeire rávilágítanak. S a versek vezethették Rolland munkáját, azok a csodálatos kincsek, melyek, mint áttörhetetlen fénylő misztériumok visszaadják a költőt, a művészt, az embert, aki így ír önmagáról:

"I'piango, i'ardo, i'mi consumo e 'l core
Di questo si nutriscie..."