Nyugat · / · 1918 · / · 1918. 24. szám

Hollósy Simon levelezéséből

Jegyzet. Az alábbi levelek legnagyobb része Páll Emánuel Máramaros szigeti kereskedőhöz, az elhunyt festőművész rokonához van intézve, aki önfeláldozóan támogatta Hollósyt életének küzdelmes útjain. A leveleket az elhunyt Páll Emánuel családja bocsátotta rendelkezésünkre. Élénken világítják meg ezek az írások Hollósy életének viszontagságait, melyekbe akarata ellenére sodródott bele izgatott lelkével: s ebben valóságos illusztrációi a Réti István kitűnő tanulmányának, mely a Nyugat ez évi júniusi számában jelent meg. "Gondold meg" - írja az egyikben, melyet itt nem tehetünk egészében közzé - "hogy távol egy zajos fővárosban rátok gondolok és felzavarlak titeket nyugalmatokból ilyen ideges, izgatott hírekkel, ami nagyon is elüt attól a nyugodtságtól, amit ti szerettek és amiért ti küzdöttetek, fáradtatok. - Vajon elérhetem-e ezt én is?" - Sohasem érhette el. Megakadályozták az anyagi gondok, kétszeresen nehezedve e skrupulózus és keveset termelő művészre oly időben, mely a művészet számára úgyis mostoha volt. E szempontból - a művésznyomornak igaz és mégis szinte fantasztikus rajzával - újabb, kultúrhistóriai érdekességet is kínálnak e levelek. Jellemzőek főleg a Hollósy művészpályájának magyarországi vonatkozásai. "A cigánynak nálunk adnak egy nótáért 5 forintot, fizetik benne a művészetet?" - kérdezi keserűen az egyik levélben. - S mindez nem törte meg sem igaz magyarságát, honvágyát, mely hosszú külföldi élete alatt is gyötörte, sem a művész energiáját s örök törekvését, a diadalmas harcot a kétellyel és a csüggedéssel. "Bízzál bennem még egy kicsit" - írja - "bár eddig csak arról szolgáltattam bizonyságot, hogy az ellenkezőjéről győződhess meg teljesen." - "Bármit formálódjék is a legközelebbi jövő, annyit biztosan tudok, hogy azt az időt, amely részemre még kilátásba vehető, istenesen fel kell használnom." - S ez igaz magyarból és igaz művészből sohasem halt ki a tágabb emberi érdeklődés sem. Van egy levele, melyet valami forradalmi mozgalmak alkalmával, alkalmasint 1904-5 körül írt - ekkor 48-49 éves, és 1848 jut eszébe: "1848-1849, Farkasok és Kutyák dala" - írja - "Éheztetés, verés" - írja - "nem szült forradalmat - megteszi azt az a fény, amelyet a kultúra vetít a poshadt birodalmi gőg feneketlenségébe! Eljön az ideje annak - ma nem: holnap - ahol a pokol ajtónállói ijedten kapkodják majd a kezüket - sütni fogja őket a behatoló fény ereje, sütni fogja az oldalukon a kardot - hasukon a keresztet." - De nyomban utána megszólal a művész:

"Egy tájkép" - mondja - "virágos, borongós hangulatú mező.

Másik: esős kert, háttér egy szép hegy." - És még egy mondat jön az otthonról elszakadt magyartól (aki egyúttal a Tengerihántás festője is): "Igyekezz, hogy jó máléhántás lehessen." - Ilyen e levelek mozaikja.

Teljes közvetlenségükben adunk hatot, minden pongyolaságukkal és zavaró jegyzetek nélkül. - A többiek hasonló tárgyúak és kisebb érdekűek.

 

I.

II.

III.

IV.

V.

VI.