Nyugat · / · 1918 · / · 1918. 14. szám · / · Farkas Aladár: Asszony-várás

Farkas Aladár: Asszony-várás
III.

Szoknya lesz rajtad, fejeden kalap
Soká azt hittem, úgy fogsz elébem állni
Mint millió asszony a nap alatt
Szádon mosoly, vagy eltitkolt harag.

Lenge kis asszony: szóra, könnyre hajló,
Mit rejtett vágyam felfúj csodanagyra,
Az üdvösségbe varázsra nyíló ajtó,
Világ zugását magadba rejtő kagyló.

Ki addig él, míg fantáziám fűti
S míg fantáziám tüzeli a vágy,
Amíg dalom panaszát hegedűli,
Míg megunlak, mert nem bírom tovább.

Ma tudom, hogy nem elég ár érted az ifjúságom,
Az erőm, a reménységem, az önzésem, a hiúságom.
Ma tudom: az életemet akarod.

Ma tudom: te vagy mindenki és mindenütt te vagy,
Repítő szárny vagy, visszarántó salak vagy,
Hűség vagy és elhagyás.

Nincs alakod, mert millió alakod van,
Nincs hangod, mert a te hangod: villamos sikítása, gyerekek kacagása, égnek zengése.
De enyém vagy, mert felismertelek.

Te vagy az Asszony.

Ki elküldi nőstény-cselédeit.
Hogy elszedjék friss virágaimat,
Hogy új virágzásra serkentsenek,
Hogy percig se maradjak ugar,
Hogy halálra tereljem magam.

Mert te vagy az Asszony,
Kinek nem elég szépsége az életemnek:
Az életemet akarod.