Nyugat · / · 1918 · / · 1918. 2. szám · / · Dr. Hesslein József: Új társadalmi és politikai berendezkedés

Dr. Hesslein József: Új társadalmi és politikai berendezkedés
I.

"Osztályparlament" - mondotta nemrég Szende Pál "Új gazdasági politika" címen tartott előadásában, megjelölvén az okot, ami gazdasági rendszerünk helyes irányú alakulását leginkább akadályozza. "Osztályparlament" - mondják ingerülten a szocialisták, mert ebben látják legfőbb akadályát a munkásság gazdasági érvényesülésének. Osztályparlament - ez volna hát a legnagyobb társadalmi, gazdasági és politikai betegsége hazánknak.

Mi is az az osztályparlament tulajdonképpen, illetve mit értenek alatta azok, akik ezt, mint legnagyobb bajt, így előtérbe állítják? Kétségtelenül azt, hogy parlamentünk nem az egész ország, az egész nép parlamentje, hanem csupán egyes osztályoké, esetleg csak egyetlen osztályé: az agrároké. A képviselő elfelejti, hogy ő kerületének minden lakóját képviseli, hogy őt a lakosság összessége választotta meg, hogy azok között, akik őt a parlamentbe küldték, mások is vannak, nemcsak őstermeléssel foglalkozók. A parlament működése így egyoldalúvá, elfogulttá válik, az állampolgárok csak egy aránylag kicsiny részének az érdekeit tartja szem előtt, a többiek érdekeit alárendeli amazokénak, olyan intézkedéseket tesz, olyan törvényeket alkot, amelyek az agrároknak előnyöket szereznek a többiek rovására. Ezen osztályparlament és az abból kiválasztott osztálykormány semmi esetre sem lehet alkalmas arra, hogy az ország szociális, gazdasági és kulturális irányítását a kezében tartsa, mert erre csak az a kormány és parlament volna hivatott, amely nem tesz különbséget semmi tekintetben az ország polgársága között.

Ezt a megállapítást konzekvenciáival együtt bizonyára bátran elfogadhatjuk. Mert ha nem is áll az egészen, hogy parlamentünk kizárólag agrárérdekeket képvisel, mégis kétségtelen, hogy az agrárképviselet túlteng parlamentünkben és hogy a többi társadalmi osztályok közül a parlamentben úgyszólván kizárólag azok vannak képviselve, amelyeket együttvéve kapitalistáknak szokás nevezni.

Nagy kérdés azonban, hogy abban az esetben, ha a legközelebbi választás után a parlament túlnyomó többsége azon társadalmi osztály tagjaiból kerülne ki, akik ma legjobban hibáztatják a parlament osztályirányzatát: a munkások osztályából: vajon az ő parlamentjük nem volna-e osztályparlament? Minden habozás nélkül felelhetjük erre a kérdésre, hogy de bizony az is osztályparlament lenne, a különbség mindössze annyi volna, hogy ettől fogva a parlament nem az agrárok, hanem a munkások érdekeit helyezné minden más osztály érdekei fölé. Ezzel az új parlamenttel tehát csak a munkásság nyerne, nem pedig az egész társadalom. Ezen állítás bizonyítására elég hivatkoznunk a társadalomban már régóta folyó osztályharcra, (melynek hullámai ma még nem jutottak el a parlamentbe) és amelyben a munkásság épp úgy nincs tekintettel semelyik társadalmi osztály érdekeire, mint a jelenleg (főleg a parlamentben) uralkodó osztály.

A parlamentben ezidőszerint, mint mondottuk, kizárólag azon osztályok exponensei ülnek, amelyeket kapitalisták gyűjtőnévvel lehet megjelölni. És ámbár ezek között az osztályok között is vannak jelentékeny érdekellentétek, amint látjuk, mégis megférnek békében egymás mellett. Ennek a természetellenesnek látszó jelenségnek pedig az az egyszerű magyarázata van, hogy összetartanak, mert érzik a közös nagy ellenség közeledését. Minden kétségen felül áll ugyanis, hogy a legközelebbi általános választások után a munkásság is jelentékeny teret fog a parlamentben elfoglalni. Minthogy pedig a munkásság érdekei homlokegyenest ellenkeznek amazok érdekeivel, bizonyosra vehető, hogy abban a pillanatban, amint a munkásság elfoglalja helyét a parlamentben: a legnagyobb vehemenciával ki fog törni a parlamentben is az osztályharc.

Kérdés azonban, hogy abban az esetben is, ha a parlamentben a tőkések és a munkások egyenlő arányban lennének képviselve, ha az osztályharcban egyik sem győzné le a másikat, hanem a két osztály erői egyensúlyba kerülnének, vajon akkor parlamentünk nem volna-e osztályparlament? A kérdésre megint csak azt a választ kell adnunk: bizony csak osztályparlament volna az, mégpedig a mai osztályparlament minden hibáival, betegségeivel, igazságtalanságaival. Nem lenne ez sem az egész ország, az egész nép parlamentje azért, mert ebben a két osztályban: tőkések és munkások, nem képes az ország egész népessége elhelyezkedni. Mindaddig pedig, amíg van az ország népességének olyan rétege, amely a parlamentben képviselve nincs, addig ennek a néprétegnek az érdekeit a parlament megvédeni nem fogja, - tehát a parlament osztályparlament marad.

Mindezekből két konzekvencia következik. Az egyik az, hogy azok akik az osztályparlament tűzilármájával harsogják tele a világot és pedig teljes jogosultsággal, harcaikban, cselekvéseikben nem az osztályparlament megszüntetése felé haladnak, hanem annak csak egy új az ő osztályukra kedvezőbb formája felé. Ennek bizonyítására szolgáljon egyetlen nagy jelentőségű példa. Tudjuk, hogy a cenzúra egyike a reakció legerősebb fegyvereinek, amely ellen a munkásság mindig a legerélyesebben tiltakozott. A Kristóffy-éra alatt megtartott nyomdász-sztrájk által pedig ugyanez a munkásság hozzányúlt ugyanehhez a fegyverhez, mert a maga érdekeinek a szolgálatára alkalmasnak találta. Tudvalevő ugyanis, hogy a nyomdászok azzal az indokolással tagadták meg a munkát, hogy ők nem hajlandók kiszedni, kinyomni olyan cikket, amely ellenük irányul, ez pedig nem más, mint cenzúra.

A másik konzekvencia pedig úgy szól, hogy az osztályparlament betegségétől mindaddig meg nem szabadulhatunk, amíg lesz olyan osztály a társadalomban, amelynek a parlamentben megfelelő képviselete nincsen. Azoknak tehát, akik az osztályparlamentet olyan igen nagy veszedelemnek tekintik és attól igazán meg akarják az országot szabadítani, minden erejükkel oda kell törekedniük, hogy a társadalom minden osztályát, tehát azokat is, amelyekhez ők nem tartoznak, megfelelő parlamenti képviselethez segítsék. Tehát ne az legyen a főcél, hogy az uralmon levő osztályok erőit gyöngítsük, hanem hogy az erőtlen osztályokat erőhöz juttassuk, hogy minden osztály képes legyen a maga érdekeinek a kellő erővel érvényt szerezni.

Tehát egy egészen új, minden eddigi törekvéssel ellentétes politikai elhelyezkedésre van szükség, mely viszont csak egy új társadalmi berendezkedés útján valósítható meg. Azt az utat akarjuk most megjelölni, amely ehhez az új társadalmi és politikai berendezkedéshez elvezet.