Nyugat · / · 1917 · / · 1917. 16. szám · / · Réti Ödön: Vióra

Réti Ödön: Vióra
Színmű egy felvonásban
Első jelenet.

Joan, Vióra, később Nucu.

Vióra (a szentkép előtt áll, leveszi az egyik gyertyát, s a tartóba helyezi): Várj addig, Joan, míg meggyújtom.

Joan (Puska van a vállán, az oldalán tarisznya. Közelebb megy a feleségéhez, s leemeli a kalapját): Hogyne várnék, Vióra.

Vióra: Uram, irgalmazz nekünk. (Keresztet vet, meggyújtja a gyertyát): Ég.

Joan: Hetedszer gyújtunk ma gyertyát. (Keresztet vet.)

Vióra: Hét év... és mintha ma történt volna.

Joan: Bizony. Hét év telt el azóta, s nekem még most is a fejemben van, hogy én vagyok az oka a halálának. Neki kellene élni helyettem, ez volna az igazság, az ő vállán volna a puska, ő járná az erdőt, ő dalolna, tőle félnének a vadorzók.

Vióra: Ugyan, Joan, még mindig ezeket a gondolatokat forgatod magadba? Mire való ez? Az Isten akarta ezt így, senki nem másíthatta meg amit ő rendelt. Adj hálát neki.

Joan: Hiába... különös ez... én itt vagyok, élek, fiam van, ő pedig a krivinai temetőben fekszik.

Vióra: Az Isten így akarta. Te nem tehetsz róla. A gyilkosa lelkén szárad a Gligor halála. Ez az igazság.

Joan: Igazad van, Viórám. Annak bezzeg nem fáj a feje, annak a szívét nem marja a bánat a cselekedete miatt.

Vióra: De nem ám... A tarisznyában pogácsa is van ám, Joan.

Joan: Pogácsa?

Vióra: Az. Tegnap sütöttem, míg az erdőbe voltál.

Joan: Adtál a gyereknek is.

Vióra: Amennyi csak kellett. (A baloldali ajtóra mutat.) Van még a kamrában.

Joan: Hol mászkál az a gyerek?

Vióra: Biztosan itt van valahol a ház körül, a lepkékkel van most nagyon megakadva, azokat kergeti reggeltől estig. (Az ablakot kinyitja és kiált.) Nucu... Nucu!... hol vagy?

Nucu (kívülről): Itt vagyok.

Joan (mosolyogva, maga elé): Ha itt vagy, gyere be kis fürge gyíkocskám.

Nucu (hat éves, nagy, erős, csupa élet, a kezében egy lepke): Egy fecskefarkú! Addig kergettem, míg megfogtam, még van odakinn, egy nagy vöröset is láttam, arany pettyek voltak rajta.

Joan (simogatja a fejét): Mért nem fogtad meg?

Nucu: Majd elcsípem. Gyorsan repül. Valamennyit megfogom.

Joan (lehajol és megcsókolja a gyermeket): Aztán messzire ne menj, azt megmondom!

Nucu: Nem megyek messzire.

Vióra: Most már benn is maradsz, elég volt máma a csatangolásból.

Nucu: Csak azt az egyet akarom, a pettyeset.

Joan: Anyádnak szót fogadj, fiam! (Tarisznyájából elővesz egy pogácsát.) Ne, pogácsa.

Nucu: Pogácsa! (Beleharap.)

Vióra: Meg se köszönöd.

Nucu (táncolva): Köszönöm a pogácsát.

Joan: Isten veled, Vióra. (Megcsókolja.) Ha a Fehér Sziklán megláttok, intsetek.

Vióra: Intünk, hogyne intenénk, ugye, Nucu? (Megfogja az ura kezét, s az ajtóig együtt megy vele.)

Nucu: Ma is én fogok integetni. Aztán hozzon ám valamit.

Joan: Hozok, hozok, csak jó légy. (El.)