Nyugat · / · 1917 · / · 1917. 11. szám
Jártál-e már, barátom, eltünődve
A rég felejtett nőnek oldalán,
Ki tied volt s ki akkor, rég, elárult?
A szívnek, melynek ajtaja bezárult
Előtted rég, néztél be ablakán?
Fájt-é a szíved furcsán, betegen,
Vágyva arra, amire már nem vágyol?
Kedves szavát furcsállva idegennek,
Ültél enyhe verőfényén a szemnek,
Mely néked már nyár-délre föl nem lángol?
Fájt-é a szíved, mintha küszöbén
Döbbenve állnál meg a régi háznak
Hol laktál egykor s mely most hidegen
Néz szembe véled, kósza idegen,
Míg emlékid ébredni tétováznak?
Sok régi bútor nézett-e reád
Hogy torkod fojtá könnyek özöne?
Könyv vagy szőnyeg, mit te hoztál e házba...
S búsított-é, hogy elfordultál fázva,
Idegen holmik bántó közönye?
...A tavalyi nyár, mondd, ó hova lett?
S az emlék is az elfelejtett dalról?
A régi, meghitt, kedves kis szoba
Melege, fénye hova lett, hova
És hova lett az arcképed a falról?...