Nyugat · / · 1917 · / · 1917. 3. szám · / · Figyelő

Bölöni György: Szabad iskola

A Julian, Grande Chaumičre, Colarossi: három párizsi szabad festő akadémia művelte ki mai festőgenerációnkat. Nem egyedül ezek, mert a Louvre, a Luxemburg múzeum, az Independants s Párizs egész tömege adták a nevelést és a fejlődési irány, melyben az utolsó esztendőkig haladt a magyar művészet, innen eredt. Ha Hollósy Simon túl erős professzori egyénisége rá nem nehezedik tanítványaira, ő csinálja meg az első szabad iskolát. A véletlen szeszélyéből így mást, többet tett, mert ő fakasztotta ki a nagybányaiak mozgalmát, a magyar naturalista-impresszionista megújhodást. Így aztán - pár évtized kellett hozzá - a mi revolúcióink kikavarogtak, egyéniségeink alakultak, stílustörekvéseink arcot kaptak és már-már lezárjuk a modern törekvések zárszámadásait, amikor utólagosan megszületik hozzájuk a szabad iskola. Másutt és fejlődésigazság-szerint úgy történt, hogy legelőször azt könyökölték ki maguk számára a fiatalok, azt az akt-akadémiát, ahol professzori kényszer nélkül dolgozhatnak. Nálunk a mi Académie des Beaux-Artsunk, értve ez alatt Epreskertet, Mesteriskolát és Képzőművészeti Főiskolát, soha sem volt oly erős korlátok között, mint külföldi társai, a hagyományai nem voltak merevek, egyszerűen, mert nem voltak hagyományai, csak a hivatalos konokság burjánzott fel bennük, mint mindenféle bürókban szokott. Viszont külföld és éppen Párizs nyitott szellentyűket, hogy valami komoly és hasznos reformot ki ne sürgessen művészi nevelésünkön a sok elégedetlenség. Azóta a Képzőművészeti Akadémiába is szabadabb szellem költözött, ha a rendszert, mely kegyetlen mindmáig, nem is lehetett gyökerestől kiölni. Talán a háborúnak magunkra maradottsága is okozta, hogy most egyszerre kedv kerekedett ahhoz, vállalkozási szándék és ambíció, hogy megszülessen a Képzőművészeti Szabadiskola. Szükségünk van rá, ha másért nem, azért is, hogy valahol otthont találjanak azok a tehetségek, melyek oltalom nélkül bukdácsolnak és nem kerülhetnek védőszárnyak alá.

Szabadiskola? Hát ez újra mire való nekünk? Hiszen ma már erős a magyar művészet! De ki tudja, mennyi tehetségünk ment tönkre azért, mert nem volt számukra: egy ilyen demokrata-iskola, ahová csak a rajzpapíromat meg a rajzoló-szenemet viszem el és otthon vagyok. És mennyi hiábavaló energiát pazaroltak festőink addig, míg megtalálták az akadémikus tanítástól kiszabadulva az útjukat és saját magukat. Amit az itthoni nevelés elrontott, azt igyekeztek helyrepótolni a Julianban vagy Grand Chaumičreban. És élő példák mutatják, hogy mennyi pálya tört ketté és zavarodott meg akkor is, amikor már hírnevet szerzett, mert a nekiinduláskor nem elég szabad szellem, művészi tájékozódás és mély távlat dolgozott velük. Évtizedekre való visszavetettséget jelentett az, hogy nem találtuk meg a fejlődési irány lényegét, - a művészi nevelésben, a termelésben, a közönség szempontjából és a kritika kialakulására is. Hogy csak egyet említsünk, a forrongások éveiben a magyar fiatalok Bastien-Lepaget látták forradalmárnak akkor, amikor már Manet és az impresszionizmus tanulságait kellett volna levonniok.

Mindezeket nemcsak a szabadiskola hiánya tette, de az, hogy semmiképpen nem volt rendszeres és logikus művészképzésünk és nem volt művészi köztudatunk. Az utóbbi most sem túlságos fenséges, bár a közönség nevelését nem kell a művészi ábécénél kezdenünk és van amink régen nem volt, egy pompás Szépművészeti Múzeumunk. Ha a szabadiskola csak annyit segítene a modern művészetnek, hogy nem igyekszik ellenségeket nevelni már ezzel a legszebb jövő indulhat belőle.