Nyugat · / · 1916 · / · 1916. 21. szám

Fenyő Miksa: Stürgkh gróf

Egy esztendeje lehet, hogy Bécsben, az önismeret szeretetreméltó hazájában egy interpellációról tréfálkoztak, melyet a majdan összeülő osztrák képviselőház első ülésén mondanának el: "igaz-e az, hogy Stürgkh gróf miniszterelnök a háború kezdetén meghalt s ha nem igaz, mit szándékszik az ellen az osztrák kormány tenni?" A csattanót e tréfához a szegény Adler Frigyes browningja szolgáltatta a Meissl és Schadn éttermében, s ezzel - mint valami drámai legendában - megkezdődik a meggyilkolt (milyen kemény szó, mennyire lázadozik ellene a toll) Stürgkh gróf államférfiúi karrierje. Amikor 1911-ben a Gautsch kabinet törekvései német-szláv többség alakítására megfeneklettek és Stürgkh gróf átvette az osztrák államügyek vezetését - "államügyek" ez Ausztriában is, nálunk is a napi szükségletekről való gondoskodást jelenti - aligha hozott magával egyéb ambíciót, mint hogy a kiéleződött helyzeteket pillanatnyilag letompítsa, az ellentéteket elsimítsa, már tudniillik azokat az ellentéteket, amelyeket egy miniszteri tárca odaajándékozásával, egy helytartó kinevezésével, közszállításoknak vagy adóknak territoriális biztosításával éppen elsimítani lehet. S most egyszerre... ami elnyomást, kényszerű némaságot, kormányzati felelőtlenséget, gazdasági és financiális kérdésekben való informálatlanságot, a nemzetiségi politika körül való titokzatosságot a szövetségesek és ellenségek szemében volt alábecsülést Ausztria a háború folyamán tűrni volt kénytelen, mindez ma Stürgkh gróf személyében testesült meg s a távozó körvonalait kísérteties dimenziókba növeli. Hogy mi bírta rá a tehetséges s a politika dolgaitól sem idegen Adler Frigyest a gyilkosságra, milyen igazság mellett akart tüntetni, micsoda változást várt erőszakos tettétől, nem tudhatjuk, annyi kétségtelen, hogy maga Ausztria - az osztrák németség - a pszichológiai rejtélyt rejtélynek hagyva, Stürgkh gróf halálától az osztrák parlamentarizmus feltámadását, talán reneszánszát várja. Ausztria panaszkodni akar és kritikát gyakorolni és utakat jelölni, vállalni nyitott szemekkel a sorsot, mely ma - süketen, vakon - elviharzik fölötte. Bizonyos, Ausztria németjeiben sok keserűség gyűlt fel a háború huszonhét hónapja alatt, sok számonkérni valójuk akadt s ha a gróf halálával semmisem változik, csupán a kényszerű némaság lidércnyomása múlik el tőlük, már ez is erejüknek új gyarapodását jelenti. Az élelmezési bajok napról-napra növekedő súllyal nehezednek rá és Ausztria nem panaszkodhatott, holott az volt az érzése, hogy kisemmizték és éhsége árán bőséget biztosítottak odaát maguknak. Sorsdöntő diplomáciai tárgyalásokról, melyek révén osztrák területek forogtak kockán, csak a színes könyvekből értesült. A hadvezetés enigmáiról nem elmélkedhetett, pedig hát a tiroli és stájer faluk éppúgy konganak az ürességtől, mint a magyar falvak. Egy esztendőn keresztül az egész világon arról vitatkoztak, hogy a monarchia keresse-e a háború után a gazdasági közösséget Németországgal vagy sem. Ausztria ehhez a gazdasági kérdéshez, mely senkire sem annyira politikum, mint éppen Ausztria németjeire, nem szólhatott hozzá. A háborút az osztrák parlament nélkül finanszírozták, Lengyelországot - amihez mégis csak van valamelyes köze - nélküle beosztják, kiosztják, felszabadítják és végül négyszemközt - diszkréció becsület dolga - kiegyezést kötnek Magyarországgal, anélkül, hogy a véleményét tudakolnák. Mindez a mellőzés pedig végső soron úgy prezentálódik az osztrák németeknek - egy kissé a külföldnek is, - a Vorwärts vezércikkben is megírta, hogy a monarchia súlypontja Magyarországra terelődött át. Ez a vérvád a szerencsétlen Stürgkh gróf emlékéről soha le nem mosódhat s nagynevű osztrák politikusok is valami diabolikus paktumról beszéltek, mellyel Stürgkh gróf eladta Tiszának lelke üdvösségét és nem lehetetlen, hogy a merénylő Adler Frigyes tudata alatt is az az elfogultság és féltékenység dolgozott, mely a legszabadabb és legelfogulatlanabb osztrák szellemek látását is elhomályosítja, mihelyt Magyarországról és a magyarságról van szó.

Holott egészen másképp áll a dolog. A monarchia súlypontja ma is ott van, ahol a háború előtt volt (hol a mérnök, aki kiszámítja!) s ha nincs ott, ha eltűnt, ha elterelődött, hát a magyarság a legkevésbé tud számot adni róla. Mert annak a történeti megállapításnak, hogy a monarchia súlypontja Magyarországra terelődött, tényekben kellene kifejeződnie, látnunk, éreznünk kellene, hogy ami eszme itt az utolsó időben fogan, ami elhatározás érlelődik, ami cselekedet kiváltódik, az magyar eszme, magyar elhatározás, magyar érdekű cselekedet. De hát hol tapasztaltuk ezt? "Súlypont" az, hogy megváltozhatatlan döntéseket utólag a parlamentben kritika tárgyává tehettünk, miniszterelnöki nyilatkozatokat hallgathattunk, amelyek megremegtették a babonásak szívét, korhatárt emelhettünk, hiteleket és új adókat szavazhattunk meg, holott mindezek odaát Stürgkh gróf dolgozószobája csendjében szivarfüst mellett intéződtek el. Szó sincs róla, ha nem is súlypontot, komoly lehetőséget jelentett, hogy e komoly időben a magyar parlament nem volt elnémítva. Valóban önérzetünk, s így erőnk gyarapodásának éreztük ezt, s ha nem is volt sorsdöntő jelentősége a magyar parlament tárgyalásainak, nyom nélkül még sem múltak el. De mert így van, mert a parlamentáris élet mindenkor a nemzeti erők szabadabb kifejtését jelenti, kellett komolyan kívánnunk - a magunk legsajátabb érdekében is, - hogy a parlamenti élet Ausztriában is helyreállíttassék. Azt a prestiget, melyet nekünk Ausztria gyöngesége adhat, magyar államférfi nem ambicionálhatja, mert hiszen ez végső fokon a monarchia gyöngeségét, kötelékeinek lazulását jelenti, tehát éppen azt a veszélyt, melynek elhárítására a magyarság fegyvert fogott. A szegény "szerény" Stürgkh gróf, amikor a parlamenti élet lehetőségeit elvonta Ausztriától, amikor nemzetét elzárta önnön sorsának befolyásolásától, ellenünk is vétett, a mi parlamentünket is csonkává, a mi törekvéseinket is sutává tette és valóban nem politikai donquijoteizmus volt Andrássy Gyula gróf részéről, amikor az osztrák parlamentarizmus érdekében síkra szállt. Hogy mit hoz Körber miniszterelnöksége, nem tudhatjuk; ha erélye nem a monarchia számára jelent majd erélyt, hanem Magyarország számára ellenségeskedést, akkor a kormány feladata lesz, hogy ennek a magyar glóbusznak magyar súlypontot adjon.