Nyugat · / · 1916 · / · 1916. 8. szám · / · Ambrus Zoltán: HÁBORÚS JEGYZETEK

Ambrus Zoltán: HÁBORÚS JEGYZETEK
Pétain tábornok

- Pétain tábornok 1914. július havában még csak ezredes volt. Már éppen nyugalomba akart menni, de - szerencsére - jött a háború, alkalma nyílt kitüntetnie magát, egy-kettőre brigádparancsnok lett, egy-kettő-háromra hadosztálytábornok s úgyszólván a következő szempillantásban hadtestparancsnok. Aztán memorandumot írt, amelyben kifejtette, hogy a németeket hogyan kellene megverni és hogy Joffre milyen tehetségtelen ember. A ragyogó tollal írt memorandumnak nagyobb sikere volt, mint bármely színdarabnak. Ezután a hadügyminiszter - akinek a francia hadvezetőség tudvalevőleg csupán végrehajtó közege - csakis Pétain tábornokra bízhatta rá Verdun védelmét. És most Pétain tábornok Franciaország büszkesége, leginkább népszerű embere, reménysége, Napóleonja és Boulanger tábornoka egy személyben.

- "Egy katona elment a harcba s olyan tüzesen viaskodott, harci miniszter lett belőle, bárha nem is vitt puskaport" - énekelték hajdan a "Nap és Hold" című operettben. A librettó e strófácskában Pétain tábornok karrierjét jósolta meg. Persze, a librettó-író fantáziája már nem érhetett el odáig, hogy Pétain tábornok nem fogja beérni a harci miniszterséggel, hanem sokkal többre pályázik.

- Pétain tábornokból az igazi hadvezéreket jellemző nagy tulajdonságok egyike se hiányzik. Így, bár ő maga is gyalogos, csak úgy meg tudja becsülni a gyalogos katonát, mintha egész életét a lovasságnál töltötte volna. Valaha régen egy gyalogos kapitány csodálatos előrelátással így leckéztetett meg egy lovas hadnagyot, aki mulattató gőggel nézett le minden gyalogos tisztet: "Hadnagy úr, jegyezze meg magának, lesz idő, amikor ön nem fogja ilyen fenn hordani az orrát. A jövő háborújában ugyanis a gyalogság fogja végezni a munka legnagyobb részét, övé lesz a dicsőség oroszlánrésze, önök le fognak szállni a lóról s hogy úgy mondjam: a gyalogosok fel fognak szállani a lóra." E férfiú Pétain tábornok volt.

- Pétain tábornok gondosan meg szokta vizsgálni tisztjeit is, lovait is, hogy eléggé erősek-e és hogy szervezetük bírja-e a fáradalmakat. De soha senki se vádolhatta meg azzal, hogy valamikor részrehajlást tanúsított volna, akár tisztjeivel szemben lovai rovására, akár megfordítva.

- Pétain tábornok, hogy maga is megőrizhesse testi rugékonyságát, reggel, mikor fölkel, ugrókötelet szokott forgatni a feje fölött s hosszabb ideig gyakorolgatja magát a kecses testtartásban és az ugrásban. Minthogy ez nem történhetik meg huzamosabb dobogás nélkül, soha senki se szeretett Pétain tábornok alatt lakni, és hiába hivatkozott Pétain tábornok arra, hogy ő a hadvezéri pályára képzi ki magát, régebben a háziurak minduntalan felmondtak neki. Milyen szívesen bocsátanák most ezek a háziurak Pétain tábornok rendelkezésére úgy egész házukat, mint lakóikat!

- Pétain tábornok azt szokta mondani, hogy, ha a zsoké mindig kész testéből tíz-húsz kilót odaadni a megélhetéséért, a katonának is kötelessége a lehető legfiatalosabbra soványítania magát s annyit mozogni, ugrándozni, úszni, kúszni, mászni, táncolni, futni a hazáért, amennyit csak bír. Ő maga elöljár a jó példával, de ezzel a szigorú életmóddal el is érte, hogy a ragadós sárban senkise tud vele versenyt rohanni. Pétain tábornok felmászik a fák tetején nézelődő megfigyelő tisztekhez, Pétain tábornok beugrik az emeletmagasságú fedezékbe, Pétain tábornok tanácskozás közben is keresztül ugrik a székeken, az asztalokon, a tiszteken, Pétain tábornok keresztül ugrott Joffrenak a feje tetején, Pétain tábornok álmában is ugrál, Pétain tábornok Franciaország első magasugrója, első futóbajnoka, első távolugrója, Franciaországnak már van vezére!

Vagy hat hét óta - amint semleges vagy német földön tartózkodó, tehát entente-hírlapokat is olvasó levelezők közlik - ilyen tartalmú, ha talán nem is szóról-szóra így hangzó cikkecskékkel biztatják olvasóikat a francia újságok. Kár, hogy ezekből a cikkecskékből mi csak kivonatokat kaphatunk, hiszen mindez csak bennünket biztathat igazán.

Mert, efféléket olvasva, arra kell gondolnunk:

- Végre, valahára! Végre megjelent a francia vezérek között a rég várt érdekes ember, Joffre, Pau, Sarrail, Castelnau meg a többi szürke alak után - akik csak küzdeni és kitartani tudtak - a pompás figura, aki elvből csak olyan fehér lóra ül, amelyiknek a homlokát fekete csillag ékíti, aki felvonul és ünnepelteti magát, aki vidoran énekelgeti, mint Boieldeu Fehér nőjének életkedvtől hangos Georges Brown-ja: "Ó, mi öröm!... Ó, mi öröm, katonának lenni, katonának lenni!...", akiben van valami a brav' général lendületéből, magasztosságából és önimádatából! Ezzel a derék Pétain tábornokkal megjelent végre az a francia vezér, akiben bizakodhatunk, akiről föltehetjük, akitől joggal várhatjuk, hogy lendületének rendkívül szimpatikus boulangizmus-ában majd csak el fogja követni azt a végzetes hibát, amely lehetővé teszi, hogy a békére ne kelljen még évekig várnunk, hanem már hamarabb megszerezhesse a győzelmet: a német megbízhatóság és a német kitartás.