Nyugat · / · 1916 · / · 1916. 4. szám · / · FIGYELŐ · / · KOSZTOLÁNYI DEZSŐ: A PÉKNÉ

KOSZTOLÁNYI DEZSŐ: A PÉKNÉ
(Szomory Dezső elbeszélései)
II.

Egy reggel kaptam meg a könyvet, paplanomra tettem s még álmos ujjakkal böngészgettem benne, anélkül hogy felvágtam volna. Így részleteiben is megragadó. Mennyire külön, önálló szépségű minden mondata. Egyetlen fáradt sora sincsen. Itt a költészet tiszta önkívület. Nincs alapfok és középfok, csak csupa felsőfok, magas c és fehérizzás. Kezdd el olvasni akármelyik elbeszélését s nyomban észreveszed, hogy máris a közepén vagy, egy vágy közepében, egy idegen világ kellős közepében s az író nem tud köntörfalazni, mindjárt félreveri a szenvedély tűzharangjait. Az első mondatban összesűrítve leled egész elbeszélése mivoltát. "Ijedezve gondolok rá, siralmas emberi lélek szegény, mint egy elgázolt narancs a nagyvárosi aranyszemétben, drága Hódl Józsi!" Ő nem az az író, aki így vezeti be mondókáját: "Este volt". Boldog a flauberti önmérséklet, de nem kevésbé boldog az, akit ennyire elsodor a forrósága. Íme a szavai akadoznak még, az érzés roppantsága miatt dadognak a szenvedélytől elperzselt nyelven, melyen úgy sistereg a nyál, mint tüzes lemezen a ráfreccsent vízcsöpp. Viaskodik a tárgyával és fél, egyetlen pillanatra se meri elengedni.

Mi ennek az oka? Ha számba veszed, hogy milyen felelősséget vállalt az elbeszélések írója, megérted az aggodalmát. Hiszen neki idegen életeket kell átélni most, s mégis oly vadul és hevesen mintha maga élne. Lírát ír, mely másoké. E percek alatt, míg elbeszélését szövi, idegen életek megbűvöltje és ő érzi is - mennyire érzi - mit jelent egy másik ember, egy másik sors következetessége. Nincs idő a habozásra. Mindent fel kell jegyezni, vágtató iramban - valami különös gyorsírással - mikor - nagyon ritka másodpercekben - szétszakad a fátyol, mely máskülönben eltakarja előlünk embertestvéreink belső titkait. Ritka percek ezek, a láz és világosan-látás percei. Ilyenkor szüreteljünk és anélkül, hogy válogatnánk, írjunk le mindent, amit látunk, különben a heves képekkel együtt elrepül az igazság is. Hadd csússzon félre kissé a toll, hadd ferdüljön a végtelenbe a kép. Még így túlozva is többet magyaráz, mint az okoskodás, s eredményesebb mint a delírium kihűlt nyomain való visszabandukolás. Szomory Dezső rendkívüli markolással ragadja meg embereit. Ismeri és érzékeli őket, mind az öt érzékével. Nemcsak abban a keretben, melyet elbeszélése vont köréjük, de túl ezen, minden vonatkozásban. Egy-egy alakjáról rengeteg dolgot árul el, önkénytelenül és biztos vagyok benne, hogy még ma is sokat tudna beszélni róluk, mert eleven valóságok. Az adomázó írók, kiknek őse - bocsánat az író tisztelőitől - Guy de Maupassant volt, olcsó és hideg lélektanával, mindig csak mint tényezőkkel bántak embereikkel, s ezek az emberek nyomban megszűntek élni, mihelyt kiléptek a betűk világából. A végzetes és igazi íróművészet útja azonban más.