Nyugat · / · 1915 · / · 1915. 19. szám · / · Feleky Géza: Az orosz agrárreform

Feleky Géza: Az orosz agrárreform
Második rész.
A mir.

Haxthausen báró hívta fel először Nyugat-Európa figyelmét a múlt század negyvenes éveiben arra a sajátságos körülményre, hogy Oroszországban ősidők óta földközösségben él a parasztosztály. Akkoriban jöttek divatba és tettek szert hívőkre Proudhon kommunista tanai, nagy volt tehát a meglepődés, mikor Európa keleten és legelmaradottabb részében egyszerre csak felbukkant az életre kelt földközösség.

Egyetlen adat elég világosan megmutatja, hogy milyen döntően fontos eleme az orosz mezőgazdaságnak a faluközösség birtoka, a mir. 1905-ben a kb. 260 millió kataszteri holdat kitevő kisbirtokból mindössze 24 millió volt egyéni tulajdon, a többi a mir-re esik. A mir tehát vagy nyolcszor akkora területet foglalt el, mint Magyarországnak megfelelő kategóriákba tartozó egész földbirtok tömege. Az orosz hivatalos statisztika szerint Oroszország birtokállományából 35% a mir. De ha Kovalovszky becslése alapján a hivatalos statisztikából levonjuk a mezőgazdaságra csak kevéssé alkalmas, vagy mezőgazdasági művelés alá még nem jutott területeket, akkor a mir nem 35, hanem 60 százaléka a mezőgazdaságilag művelt orosz földnek. A "lajstromozott lelkeknek", vagyis a munkaképes és így adóköteles férfiaknak összeírása szerint 22 millió ilyen "lelket", vagyis Oroszország lakosságának jó járomnegyedrészét a mir tartotta el. A mir kérdése tehát Oroszország legnagyobb agrárpolitikai, sőt gazdasági problémája. A mir életrevalóságán múlott a legutóbbi évekig Oroszország mezőgazdasági produktivitása és nemzeti jóléte. A szlavofil áramlat a mirben látta a legtökéletesebb eszközt a föld legteljesebb kihasználására és a szociális egyenlőség megközelítésére. A mir szerepelt a szlavofil agitációkban a nagy megváltó eszme gyanánt, melynek erejénél fogva a szláv terjeszkedés le fog győzni minden akadályt. A mir győzte le sok orosz szemében Napóleont, s a mir volt az út Konstantinápoly felé. és mikor a nyugat felé való terjeszkedésnek idealista megalapozását kereste az orosz publicisztika, mindig ennek a hatalmas nemzeti intézménynek továbbplántálása szerepelt első helyen a szlávok nagy hivatása gyanánt. Korhadt és korrupt közigazgatása, s az abszolutizmus rövidlátása következtében többször került a válság szélére Oroszország a 19. század folyamán, de minden válságtól megerősödve, még félelmesebben került ki a fehér birodalom. Kézenfekvő volt a mirben keresni ennek a vitalitásnak forrását.

Általános meglepődést keltett tehát, mikor a forradalom éveiben az agrárreform első lépése gyanánt megindult a mir feloldása egyéni birtokokká. Nyugaton csak kevesen tudták, hogy a mir-rendszert egyre egyhangúbban tarthatatlannak látták az orosz agrárpolitikusok. Csupán az íróasztal emberei tartottak ki mindvégig mellette, teoretikus tetszetősségéért, és a szlavofil propagandával való összeforrása következtében. A nemzetgazdaságban történeti iskolája azonban igazolva látta azt a feltevését, hogy a mir nem agrárpolitikai haladás, hanem a megkövesedett intézmények egyike, amilyent sokat tartott életben Oroszország.